2016 legfontosabb nemzetközi szerszámgépipari szakkiállításai

Ahogy az élet minden területén, az iparban is jelentősen megváltoztak körülmények, köszönhetően a 21. században zajló rohamos technikai fejlődésnek. Az idő egyre drágább, az emberi tényezőt egyre több területen igyekszenek mellőzni, és a nagyvállalatok piaci versengése is átalakult. Aki a mai piaci körülmények között sikeres szeretne lenni, annak nincs lehetősége hibázni, nem engedheti meg magának, hogy elavult technológiákat, eszközöket alkalmazzon. Éppen ezért a nemzetközi szakkiállítások és fórumok látogatása az ilyen területeken tevékenykedők számára kötelező program. Az alábbi felsorolásban az idén megrendezésre kerülő gépipari és fémmegmunkálással kapcsolatos szakkiállítások közül említünk meg néhányat, melyek kiváló alkalmat biztosítanak az újdonságokkal való ismerkedésre.

METAV_logoMetav 2016: 2016 február 23-27.
Téma: A METAV kiállítás alapvetően az értékteremtési láncra helyezi a hangsúlyt, beleértve a CAD/CAM szoftverek használatát igénylő tervezési folyamatokat, az alkalmazott gyártási technológiákat, automatizálási megoldásokat, szerszámgépeket, precíziós eszközöket, ipari elektronikus berendezéseket és kiegészítő alkatrészeket.
Helyszín: Düsseldorf, Németország
További Információ:
A METAV 2016 honlapján.


LOGIMAT_logoLogiMAT 2016: 2016 március 8-10.
Téma: A 14. LogiMAT az értékesítéssel, anyagkezeléssel és információáramlással kapcsolatos kérdésekre adott válaszokat, frissítéseket, új megoldásokat mutatja be a látogatóknak.
Helyszín: Stuttgart, Németország
További Információ: A LogiMAT 2016 honlapján.

 


GRINDTEC_logoGrindTec 2016: 2016 március 16-19.
Téma: A GrindTec a világ első és legfőbb 2 évente megrendezésre kerülő platformja a köszörülési technológiának.
Helyszín: Augsburg, Németország
További információ: GrindTec honlapján.


MECSPE_logoMECSPE 2016: 2016 március 17-19
Téma: Az olaszországi Pármában megrendezésre kerülő MECSPE 2016 a tematikusan felépített csarnokoknak köszönhetően tökéletes találkozási pontja a különböző gyártási technológiáknak és ipari szektoroknak.
Helyszín: Fiere di Parma, Olaszország
További információ: MECSPE 2016 honlapja.

 


WINAUTOMATION_logoWIN Automation 2016: 2016 március 17-20.
Téma: A WIN EURASIA Automation 4 kiemelt fontosságú ipari kiállítást hoz egy tető alá, közel 30.000 m2-nyi kiállítási területen több mint 1500 kiállító termékei lesznek megtekinthetők. A kiállítás tökéletes lehetőséget biztosít az automatika, elektrotechnika, hidraulika, pneumatika és anyagmozgatási ágazatok megoldásainak találkozására.
Helyszín: Istanbul, Törökország
További információ: WIN Automation honlapja.

 


EU_ROBOTFORUM_logoEuropean Robotics Forum 2016: 2016 március 21-23.
Téma: A 3 napos esemény tökéletes lehetőséget biztosít a robotikában érdekelt, vagy a robotok iránt érdeklődő kutatók, mérnökök, menedzserek, és a piacon egyre nagyobb számban jelen lévő vállalkozók, üzletemberek számára, hogy találkozzanak a z iparág legmeghatározóbb alakjaival és legaktuálisabb fejlesztéseivel.
Helyszín:Ljubljana, Szlovénia
További Információ: A European Robotics Forum honlapján.

 


INDUSTRIEPARIS_logoIndustrie Paris 2016: 2016 április 4-8.
Téma: INDUSTRIE Párizs továbbra is megtartja a szokást, miszerint a kis-és közepes méretű vállalatok számára legalább annyi újdonsággal és megoldással szolgál, mint a multinacionális cégeknek. A kiállításra 1.000 kiállítót és 25.000 látogatót várnak.
Helyszín: Paris, Franciaország
További információ: Industrie Paris 2016 honlapján.

 


PAIPNTEXPO_logoPaintExpo 2016: 2016 április 19-22.
Téma: Már a kiállítás megkezdése előtt 3 hónappal több mint 142.000 m2-nyi kiállítói terület került lefoglalásra. Ezzel a PaintExpo továbbra is a világ vezető ipari bevonatolási technológiákat bemuatót kiállítása marad és továbbra is fenntartja a korábban megkezdődött növekedést.
Helyszín: Karlsruhe, Németország
További információ: A PaintExpo 2016 honlapján.


HANNOVERMESSE_logoHANNOVER MESSE 2016: 2016 április 25-29.
Téma: A HANNOVER MESSE az ipari értéklánc egészére kiterjedő innovációk bemutatásának ad otthont. A világ egyik legjelentősebb kiállításaként a legfőbb iparágakból érkező újdonságokkal, fejlesztésekkel, áttörést jelentő őj technológiákkal kápráztatják el a látogatókat.
Helyszín: Hannover, Németország
További információ: HANNOVER MESSE honlapján.

 

 


control_logo_129_cikkControl MESSE 2016: 2016 április 26-29.
Téma: A CONTROL MESSE az egyik legkiemelkedőbb ipari méréstechnikai, minőségbiztosítási és minőségellenőrzési kiállítás Németországban. 30. alkalommal rendezik meg Stuttgartban.
Helyszín: Stuttgart, Németország
További információ: A Control MESSE honlapján.

 

 


SMARTAUTOMATION_logoSMART AUTOMATION AUSTRIA: 2016 május 10-12.
Téma: A SMART Automation Austria az egyetlen olyan osztrák kiállítás, ami kifejezetten az automatizálási technológiákra és a gyártási folyamatokra fókuszál. A kiállításon alkatrészek, teljes rendszerek és integrált automatizálási megoldások is láthatók lesznek.
Helyszín: Bécs, Ausztria
További Információ: A SMART AUTOMATION AUSTRIA honlapján.

 


INTERTOOL_logoINTERTOOL 2016: 2016 május 10-13.
Téma: Ausztriában egyedülállóan az INTERTOOL kiállítás kifejezetten a megmunkálási folyamatokkal, a munkadarab kialakítással foglalkozik, innovatív fejlesztéseket mutat be a szerszámok, rögzítés- és befogástechnikai eszközök, valamint anyagmozgatási megoldások világából. A kiállítás május 10-12. között a SMART AUTOMATION AUSTRIA-val párhuzamosan zajlik.
Helyszín: Bécs, Ausztria
További Információ: Az INTERTOOL 2016 honlapján.

 


INT_EGNINEER_FAIR_logoINTERNATIONAL ENGINEERING FAIR: 2016. május 24-27.
Téma A 23. alkalommal megrendezésre kerülő, egész ipari kiállításcsokrot magába foglaló eseménynek a 162 hektáros területtel rendelkező Agrokomplex Nyitrai Vásárközpont ad otthont.
Helyszín: Nyitra, Szlovákia
További információAz INTERNATIONAL ENGINEERIGN FAIR honlapján.

 


IPARNAPJAI_logoIpar napjai 2016: 2016 május 24-27.
Téma: 2016-ban újra megrendezésre kerül a legátfogóbb ipari szakkiállítás, melynek célja összehívni és felvonultatni az ipar szinte összes ágazatát, annak érdekében, hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak között lévő szinergiát.
Helyszín: Budapest, Magyarország
További információ: Ipar napjai honlapján.

 


BIEMH_logo2BIEMH 2016: 2016 május 30-tól június 4-ig
Téma: A 29. alkalommal megrendezésre kerülő BIEMH kiállításon biztosan találkozhat számára érdekes megoldásokkal és újításokkal minden, az autóipar, az olaj- és gázfeldolgozó ipar,  a fémmegmunkálásban, lemezmegmunkálásban vagy az energiatermelési szektorban tevékenykedő szakember. A BIEMH kiállítással együtt idén megrendezésre kerül az ADDIT3D is, amely az additív 3D gyártási technológiák, 3D nyomtatásban használt anyagok bemutatásával, a területet érintő fejlesztésekkel csalogatja a látogatókat.
Helyszín: Bilbao, Spanyolrszág
További információ: Biemh 2016 honlapján.

 


LASYS_logoLasys international trade fair for laser material processing: 2016 május 31-től június 2-ig.
Téma: A LASYS nemzetközi vásáron a lézeres fémmegmunkálási folyamatok teljes skáláját lefedő kiállítótábor mutatja be termékeit, különösen nagy figyelmet fordítva a lézeres megmunkálórendszerek és innovatív alkalmazások területére.
Helyszín: Stuttgart, Németország
További információ: Lasys 2014 honlapján.

 


METALSHOW_logoMETAL SHOW 2016: 2016 június 1-4.
Téma: A Romániában megrendezésre kerülő szakkiállításon a fémmegmunkálási, hegesztési technológiák és robotikai megoldások kerülnek előtérbe, június első hetében a bukaresti Romexpo területén.
Helyszín: Bukarest, Románia
További információ: A METAL SHOW 2016.

 


MACHTOOL_logoMACH-TOOL: 2016 június 7-10.
Téma: 21.000 m2-en, 27 közel 1.000 kiállítója mutatja be legújabb fejlesztéseit, élő gépbemutatók, a vállalatok munkáját megkönnyítő optimalizációs megoldások, konferenciák és demonstrációk segíti elő, hogy a látogatók az iparban megjelenő új technológiák helyes implementációjával ismerkedjenek.
Helyszín: Poznan, Lengyelország
További információA MACH-TOOL honlapján.

 


RAPIDTECH_logoRapid.Tech 2016: 2016 június 14-16.
Téma: A kiállítás első, 2004-es megrendezése óta folyamatosan növekszik, mára Európa egyik legfontosabb additív megmunkálási technológiákkal foglalkozó kiállításává fejlődött. A Rapid.Tech jelenleg az egyetlen olyan kiállítás Európában, ami az additív megmunkálással foglalkozó fejlesztőkre és a felhasználókra koncentrál.
Helyszín
: Erfurt, Németország
További Információ:
A Rapid.Tech honlapján.

 


IMTS_logo2IMTS2016 – International Manufacturing Technology Show 2016: 2016 szeptember 12-17.
Téma: A Nemzetközi Gyártástechnológiai Show (IMTS) Amerika nyugati régiójának legnagyobb jelentőségű gyártástechnológiai kiállítása. A minden második év szeptemberében megrendezésre kerülő technológiai kiállításon résztvevő 2.000 kiállító több mint 100.000 látogatót vonz az eseményre.
Helyszín: Chicago, Amerikai Egyesült Államok
További információ: IMTS2014 honlapján

 


AMB_logoAMB Stuttgart 2016: 2016 szeptember 13-17.
Téma: Az AMB Közép Európa egyik legfontosabb nemzetközi fémmegmunkálási kiállítása. Minden páros évben több mint 90.000 látogató keresi fel az AMB-t, hogy a közel 30 országból érkező, több mint 1300 kiállító legújabb fejlesztéseivel megismerkedjen.
Helyszín: Stuttgart, Németország
További információAMB Stuttgart 2016 honlapján.

 


MSVBRNO_logoMSV Brno: 2016 október 3-7.
Téma: Az MSV Brno Közép-Európa elsőszámú szakmai kiállítása, látogatottsága a 75.000 főt is eléri. A rendezvényen mind a 9 kulcsfontosságú mérnöki szektor erős képviselettel jelenik meg.
Helyszín: Brno, Csehország
További Információ: Az MSV Brno 2016 honlapján.

 


bimu_logo_1510_cikk30. BI-MU: 2016 október 4-8.
Téma: Olaszország ipari központjában 30. alkalommal rendezik meg a BI-MU kiállítást, melyen fémmegmunkálás, forgácsoló gép, automatizálás, robotika és ezek kiegészítő technológiái vonulnak fel.
Helyszín: Milano, Olaszország
További Információ: A BI-MU 2016 honlapján.

 

 


AUTOMOTIVEHUNGARY_logoAUTOMOTIVE HUNGARY: 2016 október 19-21.
Téma: A több, mint 8000 szaklátogatónak az Audi, Mercedes, Opel, Suzuki, BMW ötöse mellett 300 hazai és külföldi járműipari beszállító, alkatrészgyártó, a saját területén meghatározó cég mutatja be tevékenységét, összesen 11 országot képviselve a járműipar komplex fórumán. A magyarok mellett például cseh, török, francia, lengyel, német, osztrák, szlovák és angol vállalatok is megjelennek.
Helyszín: Budapest, Magyarország
További Információ: Az AUTOMOTIVE HUNGARY honlapján.

 


EUROBLECH_logoEuro BLECH 2016: 2016 október 25-29.
Téma: 24. alkalommal kerül megrendezésre Hannover-ben az EuroBLECH kiállítás, ahol a lemezmegmunkálással foglalkozó vállalatok szakértői és döntéshozói számára vonultatják fel több mint 1.500 gyártó termékeit.
Helyszín: Hannover, Németország
További információ: Euro BLECH 2014 honlapján.

 


MWCS2016_logoMetalworking and CNC Machine Tool Show 2016: 2016 november 1-5.
Téma: A sanghaji Metalworking and CNC Machine Tool Show-n felvonultatott szerszámgép újdonságok és különleges megmunkálási technológiák és megoldások az előző alkalommal több mint 136.000 látogatót vonzott 5 nap alatt.
Helyszín: Shanghai, Kína
További információMetalworking and CNC Machine Tool Show 2014 honlapja.

 

 


INDUSTRIAL_FORUM_logoInternational Industrial Forum 2016: 2016 november 22-25.
Téma: Az International Industrial Forum Ukrajna legnagyobb ipari kiállítása, melyen fémmegmunkálási berendezések, gyártástechnológiai megoldások és eszközök, használt szerszámgépek, öntödei berendezések, hegesztéssel kapcsolatos fejlesztések és anyagok, műanyaggyártáshoz szükséges megoldások, csapágyak és sok más, a fémmegmunkálással és egyéb ipari gyártástechnológiai folyamattal kapcsolatos újdonság fellelhető lesz.
Helyszín: Kijev, Ukrajna
További Információ: Az International Industrial Forum honlapján.

 


TMTS_logoTMTS 2016: 2016 november 23-27.
Téma: A Taiwan International Machine Tool Show 78.000 m2-en több mint 4.000 standdal készül a látogatók számára, melyek a precíziós szerszámgépek, alkatrészek, szerszámok és automatizálási megoldások széles választékát mutatják be.
Helyszín: Taichung, Tajvan
További információ: TMTS 2016 honlapján.

 

 


EUROMOLD_logoEuromold 2016: 2016 december 6-9.
Téma: Az Euromold több mint 20 éve a világ vezető forma- és szerszámtervezéssel, valamint termékfejlesztéssel foglalkozó világkiállítása, mely 2015 óta Düsseldorfban kerül megrendezésre.
Helyszín: Düsseldorf, Németország
További információ: Euromold 2016 honlapján.

 

 


Megosztás
[
    ]