Salvagnini L5 fiber lézer a Blechexpo 2015 kiállításon

A Salvagnini az első lemezmegmunkálási megoldásokat fejlesztő cégek egyike, akik a fiber lézer technológia bevezetésével új lehetőségeket nyitottak meg a hatékony lézervágás területén.

A 2015-ös Blechexpo kiállítás nemzetközi keretek között ad lehetőséget a legjelentősebb lemezmegmunkálási fejlesztések, új technológiák és gépek bemutatására. A Salvagnini-nél 2008 óta foglalkoznak fiber lézerek gyártásával, azóta több mint 500 ilyen gépet gyártottak. Kizárólag fiber lézereket gyártó üzemükben évente 110 gép készül el.

Az idei kiállításon az olasz cég területi export menedzsere, Ronca Cristian, a nagy teljesítményű L5-ös szériát mutatta be. A géppel akár 5G-s gyorsulás is elérhető a megmunkálások során, ami a standard fiber lézerekhez képest akár 30%-os növekedést is jelenthet a vékony lemezek megmunkálási folyamatainak produktivitásban.

Az L5 fiber lézer egyik legnagyobb előnye az “airplane structure” névre keresztelt szabadalmaztatott szerkezet, ami által a munkadarab könnyen elérhetővé válik és a munkadarab cserék rendkívüli mértékben felgyorsulhatnak. A széria egy másik fontos tulajdonsága a folyamat vezérlési funkció, ami lehetővé teszi, hogy a lyukasztási folyamatok befejezésekor azonnal megkezdődjenek a további vágási folyamatok, emellett az esetleges hibák bekövetkezésekor milliszekundumos időtartamon belül leáll a folyamat, majd a helyes paraméterekkel újraindítható.

Blechexpo_Salvagnini_cikk2

A két különálló motornak köszönhetően a fej külön mozgatható, így a 4 kW-os lézerforrással rozsdamentes acél lemez 15 mm-es vastagságig, lágyacél 20 mm-ig, alumínium 12, réz 10, sárgaréz lemezek pedig 8 mm-ig vághatók. A kisebb, 2 kW-os lézerforrással felszerelt verzió rozsdamentes acél esetében 10, lágyacél lemezek esetében 15, alumínium esetében 8, réz és sárgaréz esetében pedig 5 mm-es lemezvastagságig alkalmazható.

Blechexpo_Salvagnini_cikk1

Az L5 felhasználóbarát szoftverével a vágási folyamatok előkészítése gyors és egyszerű. A nyers lemez méretét ismerve a rendszer automatikusan elhelyezi a kivágandó alkatrészeket, vagy a felhasználó drag&drop módszerrel felhelyezheti az egyes elemeket a lemezre és akár a szekvenciákat is könnyedén módosíthatja. A szoftver egy másik lényeges tulajdonsága, hogy automatikusan beállítja a paramétereket, például a sebességet és a teljesítményt, az adott vágásoknak megfelelően.

A standard verzió palettacserélője mellett alkalmazható robotkaros munkadarab cserélő, A Salvagnini automata szortírozó és palettázó MCL rendszere, de automata fúvókacserélő használatára is van lehetőség. Az MCL rendszer a kis méretű, 200 x 100 mm-es lemezektől egészen a nagyobb, 130 kg-os munkadarabokig alkalmazható, különböző konfigurációkban.

[nggallery id=249]

További információ:

Horváth Miklós
Country Manager
telefon: 0630/389-4054
e-mail: miklos.horvath@salvagninigroup.com
web: www.shmconsulting.hu

A Salvagnini honlapja: www.salvagnini.com

 

 

Megosztás
[
    ]