A modellkészítő, a felesége és a múzsája

Zeno Noacco, a Modeltek alapítója még a felesége jelenlétében is boldogan elismeri, hogy „házasságot kötött a négy Haas CNC-szerszámgépével. Becsületére váljék, a vállalat igazgatója, Paola ettől egyáltalán nem jön zavarba, pedig Zeno gyakran használja a szerelem és a szenvedély szavakat a gépekkel kapcsolatos érzéseinek leírására.

„Egy szakkiállításon láttam őt először” – meséli, visszaemlékezve arra, hogyan találkozott – nem a feleségével, hanem – a cég első Haas termékével, a Super Mini Mill géppel. „Azonnal megtetszett a gép egyszerűsége; a vezérlést könnyű volt használni, és nekem, akinek semmilyen tapasztalata nem volt a CNC-megmunkálás területén, voltak aggodalmaim, hogy esetleg egy olyan gépet veszek, amit nem tudok majd használni.”

A Genius csapata

A Modeltek csapata az általuk gyártott Genius versenyautókkal.

Azóta kiderült, hogy feleslegesen aggódott. „Úgy döntöttem, adok a gépnek egy esélyt, és ha tévedtem, még eladhatom, és újra alvállalkozókkal gyártathatom az alkatrészeinket. Örülök, hogy végül is megtartottam. Szerintem ez egy nagyszerű termék. Néhány hét után már teljesen magabiztosan, a gép összes funkciójának és képességének ismeretében dolgoztam vele.”

A Modeltek 1:5 méretarányú, „profi” versenyautói, amelyeket Genius RC néven forgalmaznak

A Modeltek 1:5 méretarányú, „profi” versenyautói, amelyeket Genius RC néven forgalmaznak

A Modeltek 1:5 méretarányú, „profi” versenyautói, amelyeket Genius RC néven forgalmaznak, nagyjából 2000 euróba kerülnek. Ezek mindegyike a teljes méretű párjának precíz másolata, egyedi tervezésű és kivitelezésű differenciálművekkel, váltóművekkel, hidraulikus tárcsafékrendszerekkel, hajtótengelyekkel és felfüggesztéssel. Valamennyi alkatrészt szigorú és csak rá jellemző kritériumok – méret, tömeg, anyag stb. – alapján gyártják, amelyeket a sportág irányító testülete, az EFRA fektetett le.

Mielőtt elindította volna vállalkozását, Zeno egy olyan hobbista volt, aki a hétvégéknek élt, amikor barátaival azokkal a modellekkel versenyezhettek, amelyeket otthon, a szabadidejükben építettek. Természetesen ma már láthatjuk, hogy a Zeno által készített modellek kivételesek voltak. Méghozzá annyira, hogy versenyzőtársai – saját versenytársai – gyakran kérték meg arra, hogy gyártson alkatrészeket az ő autóikhoz.

„Apránként elkezdtem az autóim néhány egyszerűbb alkatrészét megváltoztatni és elkészíteni. Végül csaknem minden alkatrészt én készítettem, nemcsak a saját autóimhoz, de bárki számára, aki ezt szerette volna.”

Az internetnek és a modellversenyzők összetartó közösségének köszönhetően Zeno ügyfelei könnyűszerrel megtalálták őt. A rendelések pedig elkezdtek befutni. „Ez egy apró piaci szegmens – mondja –, így a gyártási mennyiségek nem nagyok, bár a világ minden tájára szállítunk. Manapság úgy négyszáz teljes autót adunk el egy évben: „túraautó” modelleket – a BMW, a Mercedes vagy az Alfa Romeo mintájára – és Forma–1-es modelleket egyaránt.”

Mivel már korán ilyen pozitív tapasztalatokat szerzett a Haas Super Mini Mill géppel, Zenónak nem kellett sokat gondolkoznia a következő CNC-gépei beszerzésén sem. „Vásároltunk egy Haas VF-2SS, egy VF-3SS és egy hagyományos VF-2 modellt – meséli. „Így már négy Haas gépünk volt, egy elkötelezett, teljes körűen képzett gépkezelőnk, Clemente Pocovaz, és nem volt szükségünk többé alvállalkozókra vagy másoktól beszerzett alkatrészekre a Japánból vásárolt motor és az üvegszálas kocsiszekrény kivételével.”

Genius 9red_cikkA műhely szomszédságában lévő összeszerelési területen található munkaasztalon számos váz látható különböző összeállítási állapotban, a gyártás különböző szakaszaiban. Az alkatrészek – amelyek között egy gyönyörűen lekicsinyített centrifugális kuplung is található – éppen úgy néznek ki, és hasonlóan is működnek, mint a valós méretű versenyautók esetében.

„Pontosan ugyanúgy, mint amikor a mérnökök egy teljes méretű járművet terveznek, mi is a matematikai alapoknál kezdünk hozzá egy projekthez – mondja Zeno. – Egy új, önzáró differenciálmű esetén például meghatározzuk a motor által generált erőhatásokat, az autótól elvárt kimeneti teljesítményt és nyomatékot, majd ezeknek az adatoknak a használatával állítjuk elő az alkatrészeket a megfelelő súllyal, méretekkel stb.”

Az alkatrészek végleges prototípusait CAD rendszeren tervezzük meg, majd ezeket Haas gépeken munkáljuk meg. Ez egy aprólékos folyamat, a végeredmény pedig, ha a számok helyesek, olyan acélból, titánból és alumíniumból készült alkotások, amelyek közül sok ékszerhez hasonlatos, és olyan precíz kimunkálású, mint a karórák alkatrészei.

„Számos olyan apró alkatrészt készítünk, amelyeket általában a Super Mini Mill gépen munkálunk meg” – teszi hozzá Zeno. „Akadnak azonban olyan alkatrészeink is, mint az alváz: az a lemez, amelyre minden egyebet felszerelünk. Ez utóbbi 700 mm hosszú, ezért van szükségünk a VF-3 gépre. Valójában a számunkra legmegfelelőbb méretű Haas gépek a VF-2SS és a VF-3SS modellek, mivel ezek nagy szabad munkaterületet biztosítanak, valamint rugalmasan készíthetünk velük nagyobb vagy kisebb alkatrészeket is. A gyártási tételek jellemzően kétszáz darab körül alakulnak, ezt kevesebb mint nyolc óra alatt le tudjuk gyártani.”

Ha az alkatrészek prototípusait már beépítették a kész járműbe, kezdetét veszi a tesztelési munkafázis.

„Öt működő modellt építünk a versenycsapat számára” – mondja Zeno. „Egy évig finomítjuk az új autót, a finomhangolást pedig addig folytatjuk, amíg az eredménnyel elégedettek nem leszünk, és a lehető legközelebb kerülünk a tíz kilós alsó súlyhatárhoz.”

Haas_Genius16red_cikkA nagy méretarányú modellekkel történő versenyzés több tekintetben is nagyon hasonlít az igazi versenyekre. „Amellett, hogy autókat és alkatrészeket biztosítunk az ügyfeleink számára, versenyistállóval is rendelkezünk: ez a Genius Racing – árulja el Zeno. – A szomszédban felépítettünk egy kétmillió eurós, telemetriával felszerelt versenypályát is. Beutazzuk Európát és a világ minden táját; az autóipari vállalatok körében sok követőnk akad. Sok barátom van például a Ferrarinál, és ezt mindenki nagyon komolyan veszi. De persze nagyon élvezzük is.” Végtére is, a legtöbb ember számára ez szórakozás.

Kivéve a Modeltek, és annak négy alkalmazottja számára. „Lehet, hogy kis cég vagyunk, de nagy lehetőségeket látunk most, hogy már kidolgoztunk néhány jól működő tervezési és megmunkálási módszert, beleértve az olasz légierővel való együttműködésünket. Az is izgalmas lenne, de jelen pillanatban alig jut másra időnk, mint a modellautókra. Néha úgy tűnik, hogy napi huszonnégy órát dolgozunk!”

Ha az ember az ébren töltött óráinak nagy részét egy CNC-szerszámgépekkel dolgozó üzleti vállalkozásban tölti, az élet édesebb, ha a gépek könnyen kezelhetőek, és – nagyon – kedveli azokat.

„Kissé szerelmes vagyok Haas márkába és Haas gépeibe” – árulja el bizalmasan Zeno Noacco. „Ezek a gépek megfizethetőek, könnyen kezelhetőek és megbízhatóak. Valójában nem hiszem, hogy ma is működne ez az üzleti vállalkozás, ha nem fedezzük fel a Haast.”

Forrás: Haas

További információ:

A Haas Automation INC. hivatalos honlapján.

Megosztás
[
    ]