A Blechexpo 2015 kiállításon mutatkoztak be a Timesavers újdonságai

A holland Timesavers cég 70 évnyi tapasztalattal a háta mögött kínálja a legkülönbözőbb finiselési, csiszolási technológiákat. Termékeik nem csupán jól megtervezett gépek, hanem az ügyfelek igényeinek leginkább megfelelő értéknövelő megoldások.

A 2015-ös stuttgarti Blechexpo kiállításon látható gépeik között szerepelt az új fejlesztésű 42 TB Top/Bottom csiszológép, melyet 2 csiszolókorongja mellett 6 pár kefével szereltek fel. A csiszolófejek eltávolítják a lézervágási és stancolási folyamatok során keletkező erős sorját, majd a 6 pár kefe segítségével az élek lekerekítésére is sor kerül.

A kiállításon az újdonságok mellett a legkeresettebb gépük, azaz a 42 RB (Rotary Brush) is látható volt. A gép szállítószalaggal és vákuumasztallal van felszerelve, 1,35 m-es szélességének köszönhetően kis- és nagyméretű alkatrészek csiszolására és éllekerekítésére is kiválóan alkalmazható.

Blechexpo_Timesavers_cikk2

Szintén a cég új fejlesztésű gépeinek egyike a kiállításon bemutatott kisméretű kézi csiszoló, melyet egy csiszolópapírt alkalmazó sorjátlanító fejjel, valamint egy finomabb köszörülési folyamatok során használható, számos különböző kefével felszerelhető fejjel láttak el. A két fejes kialakításnak köszönhetően számos alkatrész és felülettípus esetében alkalmazható.

Blechexpo_Timesavers_cikk1

A kiállítás nagyon eseménydúsan kezdődött számunkra, 9 után 5 perccel már az első 3 ügyfél ott állt a standnál,” mondta Wim van Dalen, a Timesavers International B.V. területi értékesítési menedzsere. Termékeik a nemzetközi lemezmegmunkálási kiállítás többi napján is rendkívül népszerűek voltak, a világ minden tájáról érkeztek hozzájuk érdeklődők.

További információ

A Timesavers hivatalos honlapján.

Az Timesavers termékek magyarországi forgalmazója, az EPL-Tech Kft. honlapján