Egy napra a designereké volt a főszerep a VARINEX NYITOTT MŰHELYÉBEN

A Design Hét Budapest rendezvénysorozathoz kapcsolódva a VARINEX Zrt. 2015. szeptember 29-én megnyitotta 3D nyomtatási műhelyét, bemutatótermét az érdeklődő formatervezők, designerek előtt.

IMG_0184_VARINEX_NyitottMuhelyA VARINEX Zrt. második alkalommal csatlakozott a Design Hét Budapest rendezvénysorozathoz. A VARINEX NYITOTT MŰHELY délelőtt előadásokkal, délután műhelybemutatóval várta a látogatókat, akik így bepillantást nyerhettek a 3D nyomtatás kulisszatitkaiba. Az ország legjelentősebb, professzionális 3D nyomtatással foglalkozó bemutatótermében a különböző gyártási technológián alapuló 3D nyomtatókat munka közben is megtekinthették az érdeklődők, és megfigyelhették az egyes eljárások és alapanyagok közötti különbségeket. A formatervező művészek és terméktervezők előadásain keresztül pedig megismerhették, hogyan segíti a 3D nyomtatás a tervezőket egyedi designtárgyak tervezésében.

Falk György, a VARINEX Zrt. elnöke és a 3D nyomtatás üzletág igazgatója, megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a 3D nyomtatás egyre nagyobb szerepet kap a designerek, terméktervezők életében, akik így kézzel fogható termékként tudják bemutatni elképzeléseiket, vagy éppen gyors prototípusokat tudnak készíteni. Fehér Zoltán, a 3D nyomtatás üzletág értékesítési vezetője ismertette a felhasználható 3D nyomtatási alapanyagokat, melyek széleskörű felhasználási lehetősége teljes szabadságot nyújt a terméktervezőknek.

IMG_0139_ToosDaniel_BudapestMasKepA rendezvényen nagy szerepet kapott a MOME Design Intézete, mint a VARINEX Zrt. Design Héthez kapcsolódó rendezvényének és a What-to-print-in-3D pályázat stratégiai partnere. Lipóczky Ákos, a MOME Design Intézet Tárgyalkotás Tanszékének vezetője beavatta a hallgatókat a MOME Digital Craft Lab legújabb projektjeibe, kutatásaiba majd számos, a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen végzett formatervező művész előadására is sor került.

Lakos Dániel, a Tervhivatal Stúdió vezetője bemutatta LOGIPLACES 3D puzzle elnevezésű játékát, mellyel az ide What-to-print-in-3D pályázaton első helyezést ért el. A 3D kirakós játékból hamarosan termék lesz, és már elkészült Velence után Budapest és Los Angeles 3D puzzle-je is, melyeknek prototípusait 3D nyomtatással készítette el.

IMG_0136_Toosdaniel_BPmaskepA hazai design szakma egészét megmozgató eseményt idén a HOME SWEET HOME jegyében rendezték meg, melyhez a VARINEX NYITOTT MŰHELY előadási inspirálóan kapcsolódtak.

A MOME Design Intézet hallgatói közül elsőként Péni Brigitta mutatta be szélforgók, pörgettyűk és kinetikus szobrok ihlette csavart lámpabúráját. Kiskéry Dániel a természeti képződmények reprodukálására és újragondolására tett kísérletet, és a modern digitális technológiák felhasználásával készített kristályszerkezetű cipőt, valamint fára felkapaszkodó gombák hullámvonalait követve biomorf gallért. Töős Dániel, formatervező művész Budapest MÁS KÉP címmel alternatív megoldást mutatott be budapesti emléktárgyakra, melyek a személyes élmények és emlékek tárgyiasult manifesztációi kockákba nyomtatva.

IMG_0145_ECLOUDedenyszaritoA HOME SWEET HOME tárgykörét folytatva egy ipari termék és formatervező mérnökpáros, Juhász Andrea és Kocsis Kata terve győzte meg a hallgatókat arról, hogy egy egyszerű hétköznapi probléma megoldására milyen nagyszerű terv születhet, ha designerek kezébe kerül az ötletelés, tervezés. Az ECLOUD edényszárító hétköznapi funkcióján túl, a természet körforgásának elvét figyelembe véve, az edényekről lecsöpögő vízzel látja el az apróbb fűszernövényeket, és otthoni design tárgyként is megállja a helyét. Hauptman Csilla, az Accenture Kft. terméktervezője pedig olyan egyedi Skeleto’clock fantázia nevű design-faliórát alkotott, mely a 3D nyomtatás előnyeit kihasználva, a hagyományos műanyag fröccsöntési technológiával szemben, a megrendelő egyéni igényei szerinti mintázattal és mérettel is elkészülhet.

IMG_4366_VARINEX_NyitottMuhelyA rendezvény utolsó előadóinak tervei középpontjában a gyerekek álltak, különösen a sérült gyerekek, akiknek hétköznapi életét igyekeztek a tervezők könnyebbé varázsolni. A MagikMe csapata olyan játszótérről álmodott, ahol az egészséges és súlyosan mozgássérült gyerekek együtt játszhatnak. Vidovszky Anna, MagikMe mérnök tavasszal tervbe foglalta a gyerekek és szülők elképzelésit, és hamarosan már át is adják az első négyágú libikókát, amelyen a mozgássérült gyerek is biztonságosan játszhatnak együtt társaikkal. Joe Cross az e-NABLE programvezetője pedig mindent megtesz azért, hogy ingyenes 3D-nyomtatott protézisekhez, színes és mozgatható nyomtatott kezekhez juttassa az erre rászoruló gyerekeket. Az eredetileg egy dél-afrikai kisgyermeknek készített 3D nyomtatott kéz ötlete mára többezres e-NABLE közösségé nőtte ki magát, 5000 önkéntes segítővel.

Az előadások végén a bemutatott terveket 3D nyomtatott modellként is megtekinthette és kézbe vehette a közönség, majd a VARINEX Zrt. kisorsolt a jelenlévők között két 50.000 Ft értékű 3D nyomtatási szolgáltatást.

A rendezvény a 3D nyomtatási technológia kézzel fogható megismerésével folytatódott, a VARINEX Zrt. kollégái mint egy tárlaton, végigvezették az érdeklődőket a technológia specifikus különtermeken.

Szervező:VARINEX Zrt.

Stratégiai partner:MOME Design Intézet

További információ

http://3dnyomtatas.varinex.hu/designhet/

http://designhet.hu/2015/program

Megosztás
[
    ]