Bepillantás a FANUC InHouse rendezvényeire

Októberben két alkalommal is lehetőség nyílt az érdeklődők előtt, hogy bepillantást nyerhessenek a FANUC megoldásainak világába. A két InHouse rendezvényt a szervezők ezúttal nem a termékeik típusai szerint, hanem a megcélzott iparágak alapján mutatták be.

2015_10_01_FANUC_Muanyagipari_inhouse_15A FANUC InHouse Show koncepciója ebben az évben új struktúra szerint, új elgondolás köré építve mutatkozott be. Szakítva a hagyományos előadássorozatokkal tarkított kiállításokkal, az inHouse Show interaktív módon mutatta be, hogy mire képes a japán vállalat az ipari automatizálás terén. Amellett, hogy az eseményen a FANUC munkatársai integrált megoldásokat mutattak be élő gyártási környezetben, olyan iparági meghívott vendégkiállítók is az érdeklődők rendelkezésére álltak, akik teljessé tették az automatizálási megoldások felhozatalát. De nézzük sorjában!

Műanyagipari InHouse Show
A FANUC sorrendben első rendezvénye a műanyagipari fejlesztőket és gyártókat célozta meg. A kiállításon a cég munkatársai a legnagyobb hangsúlyt a FANUC Roboshot fröccsöntő gépére helyezték, valamit a társkiállítók ehhez a gyártási eljáráshoz és géptípushoz kapcsolódó szoláltatásai és termékei.

Bagdi Attila, FANUC Hungary Kft. marketing vezetője a rendezvénnyel kapcsolatban kiemelte, hogy ezzel a bemutatóval nem csak a saját gépeikre szerettek volna fókuszálni, hanem teljes körű megoldást akartak nyújtani ügyfeleiknek.

A kiállításon bemutatkozott a Cavity Eye is, mely nyomásmérő szenzorok és adatgyűjtő, valamint saját fejlesztésű kiértékelő szoftver fejlesztésével foglalkozik. Dobóvári Éva, a Cavity Eye marketing vezetője kiemelte, hogy rendszerük elsősorban azoknak a gyártóknak nyújt segítséget, melyek precíziós alkatrészeket gyártanak és nem megengedhető, hogy akár egyetlen selejtes terméket is kiszállítsanak a megrendelőiknek. Balázs Ildikó, a Polimerek folyóirat főszerkesztője szintén kiemelte, hogy a FANUC rendezvénye formabontó a hagyományos bemutatók között, mivel a teljes körű tájékoztatás kaphatott mindenki, aki kilátogatott a rendezvényre.

2015_10_01_FANUC_Muanyagipari_inhouse_12Pintér Dávid, a FANUC Hungary Kft. Roboshot értékesítő mérnöke hangsúlyozta, hogy a kiállítás kitűnő alkalmat biztosított a FANUC már Magyarországon is elérhető műanyagipari megoldásainak és fröccsöntőgépeinek bemutatására. “Ez az első ilyen kiállítás Magyarországon, mivel eddig (…) ilyen műanyagipari fröccsöntőgépeket csak Németországból lehetett megvenni, az idei évtől azonban ez elérhető Magyarországon.” Izsák Tamás, a Bestof Kft. termékfelelőse az olasz Technomagnete gyors szerszámrögzítő rendszerek megoldásait mutatta be a házi kiállításon. Külön kiemelt figyelmet szenteltek a PressTec mágneses szerszámfelfogató rendszerüknek, mely, mint elmondta, a gyorsaságával nyújtja a legnagyobb előnyt a vásárlóiknak. “Számunkra minden bizonnyal gyümölcsöző lesz a további együttműködés ebből a két napból!”

2015_10_20_FANUC_femipari_inhouse_13A fröccsöntőgépen, illetve a gép mellett üzemelő Moretto szárító berendezést, illetve a Frigel vízhűtéses hűtőberendezést Vágó Pál, a Dräger Magyarország Kft. értékesítője mutatta be. Kameránk előtt kiemelte, hogy a FANUC rendezvénye igényes és kellemes volt, illetve “üzleti szempontból fontos volt, hogy új cégeket ismerhettünk meg”. Kijácz Péter, az ECC pályázatíró vállalat értékesítési vezetője elmondta, hogy “Fontosnak tartjuk, hogy a műanyagipari szereplők teljesen képben legyenek a pályázati lehetőségekkel kapcsolatban. Nagyon jónak értékelem az elmúlt két napot, nagyon sok érdeklődő volt. Nagyon sok cég nyitott új beruházások iránt és fontosnak tartjuk, hogy mindig naprakész információik legyenek akár az értékesítés akár a vállalatvezetők részére.”

Fémipar InHosue Show
2015_10_20_FANUC_femipari_inhouse_18A műanyagipar után következtek a fémmegmunkálás gépei, azok közül is elsősorban a forgácsoló és a forgácsoló gépeket kiszolgáló berendezések. Ezen a kiállításon sem maradhattak el a FANUC társkiállítói sem.

Kálazi Balázs, a FANUC Hungary Kft. értékesítő mérnöke a kiállított gépek sokféleségét és széleskörű alkalmazhatóságát emelte ki, valamint szintén kiemelte, hogy mennyire jelentősen hozzájárultak a társkiállítók az esemény színvonalához. Szabados Dániel, a SCHUNK INTEC Kft. területi képviselője a cég szerszám és munkadarab befogás területén nyújtott prémium minőségű szolgáltatásait és termékeit emelte ki. A rendzvényt nagyon sikeresnek mondta, hiszen itt célzott közönségnek tudták bemutatni termékeiket.


Jelencsik Mátyás
, az EuroSolid Kft. értékesítője kifejtette, hogy termékeikkel, a szoftveres oldalról a piac által diktál legfőbb követelménynek, a teljes megoldás igényének kielégítésével tudják támogatni az ipari szereplőket. “Nagyon kellemes tapasztalat volt itt a FANUC rendezvényén, hogy nem csak az érdeklődők száma volt igen magas, hanem a kiállítók tekintetében is bőség volt.” Pétervári László, a Trodimp-R Kft. lézer üzletágvezetője elmondta, hogy mivel cégünk lézeres és egyéb jelölési megoldásokkal foglalkozik, ezért szorosan kapcsolódik tevékenységi körük a FANUC robotos és egyéb automatizálási rendszereihez. “Azok a cégek, akik a FANUC ügyfelei, azok nálunk is potenciális ügyfelek lehetnek és ugyan így fordítva, ezért is örülünk, hogy egy ilyen együttműködés keretei között rendkívül jól együtt tudunk dolgozni.”

Ilyen volt a FANUC Műanyagipari InHouse Show képekben:

[nggallery id=245]

Ilyen volt a FANUC Fémipari InHouse Show képekben:

[nggallery id=246]

További információ:

A FANUC hivatalos honlapján.

Megosztás
[
    ]