Forgácsolási bemutatók és hatékony szerviz szolgáltatások az Optimum Házi kiállításán

opti_1Október 15-16-án tartotta házi kiállítását az Optimum, amely a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy érdeklődésnek örvendett. A több mint 100 regisztrált látogató látványos, élő bemutatókon keresztül ismerhette meg a cég CNC szerszámgépeit, valamint több kapcsolódó témában is érdekes előadásokat hallgathattak meg.

Kiállításra kerültek az Optimum termékpalettájának sikertermékei, az F150, F105 és F80 CNC megmunkáló központok, melyeken különböző alkalmazásokat tekinthettünk ki. Ezek egyike a cég új szervízszolgáltatása, a lézer interferométeres mérés, mellyel igény esetén bármilyen szerszámgép pontosságát ellenőrizni és akár korrigálni is lehet.

A Takumi H10 portál marógépe idén először került kiállításra, amely ennek megfelelően a házi vásár egyik fénypontja volt. A gépen az élő forgácsolási bemutató keretein belül egy emberi arcot ábrázoló munkadarab profilmarása volt látható.

A CNC szerszámgépek sorát az Accutex huzalos- és a Neuer tömbös szikraforgácsolója is bővítette, melyeket szintúgy működés közben lehetett megtekinteni. Az Accutex gép egyik legnagyobb újdonsága, hogy a tengelyek mozgatásáért lináris motorok felelnek, melyekkel akár 0,1 mikrométeres léptetést is el lehet érni.

Természetesen a rendezvényen a cég hagyományos szerszámgépei és CNC darabológépei is képviseltették magukat, köztük esztergagépek, köszörűk és különféle szalagfűrészek. Az Optimum nagy figyelmet fordít a szerszámgépek megfelelő szervizelésének, így szervizszolgáltatásuk keretén belül más gyártók termékeinek karbantartását is vállalják. Termékeik alkatrészellátását saját raktárukból biztosítják, amely méretét tekintve kiemelkedőnek számít a hazai piacon. Ezzel ügyfeleiknek gyors és egyszerű ügyintézést garantálnak, akik mindent egy helyről szerezhetnek be.

További információ:

Az Optimum Hungária Kft. honlapján.