VARINEX KERTY PARTY 2015

varinex_kerty_party_cikkbe A VARINEX KERTY PARTY immár több mint 10 éve, minden év júniusában kerül megrendezésre a VARINEX Informatikai Zrt.  székhelyén. A hagyományokhoz híven kellemes időben, hűsítő frissítők és grillhúsok társaságában élvezhették a vendégek a szakmai bemutatókat, előadásokat.

A cég a mérnöki digitális tervezést és szimulációt támogató eszközök és szolgáltatások, a prototípusgyártás és 3D-nyomtatás, valamint a térinformatikai rendszerintegráció magyarországi szakértője, piacvezetője.

A rendezvény elsődleges célja, hogy a hagyományos szeminárium-jellegű találkozókhoz képest kötetlen hangulatban, a cég ügyfelei első kézből értesüljenek a szakmai információkról.

A vendégelőadók és partnercégek előadásainak köszönhetően bepillanthattunk sikertörténeteikbe is.

https://youtu.be/kGpTQ6rJkiQ

Találkozhattunk a Budapesti Műszaki Egyetem Formula Racing Team csapatával, akik az egyetemek között megrendezett nemzetközi megmérettetésen vesznek részt versenyautójukkal. A 2014-es szezonban megalkotott FREC-004 elnevezésű modell – amelyen a csapat közel 80 tagja mintegy 9 hónapon keresztül dolgozott – egész nap a vendégek rendelkezésére állt. A VARINEX Zrt. évek óta szponzorálja a diákcsapatot, segítve őket az alkatrészek gyors prototípusgyártásával. Az ilyen kifinomult geometriák tervezésében és elkészítésében hatalmas szerepe van a 3D ipari nyomtatásnak, hiszen még a tényleges alkatrész elkészítése előtt egy kézzel fogható modellt gyárthatnak le.

A VARINEX Zrt. 19 éve töretlen együttműködésben dolgozik az MSC.Software-rel, a világ egyik vezető végeselem szimuláció szoftverfejlesztőjével. A céget Jan Mazuch, regionális igazgató képviselte az eseményen. Az MSC szimulációs eszközeivel a fizikai prototípusok száma csökkenthető, a fizikai folyamatok virtuális laboratóriumban vizsgálhatók.

A KERTY PARTY-n minden évben felvonultatják a cég 3D-nyomtatási technológiáit. Az idei rendezvényen erre egy nagyobb méretű kiállítás keretében került sor. Ennek keretén belül a Stratasys Objet 30 Prime 3D nyomtatót, valamint a What-to-print-in-3D 2015 pályázat kiemelkedő modelljeit és a győztes modelljeit tekinthettük meg.

A desszerten kívül az AUTODESK szoftverekkel dolgozó tervezőknek igazi szakmai ínyencséget is tartogattak, mint ahogy az alábbi program is mutatja. Akik a témában naprakész tudásra vágynak, legalább évi egy VARINEX rendezvényen mindenképp vegyenek részt.

További információ

A VARINEX Informatikai Zrt. honlapja
VARINEX Informatikai Zrt. Facebook oldal
3D nyomtatás Facebook oldal
MapInfo üzleti térinformatika Facebook oldal
VARINEX Építőmérnöki megoldások Youtube oldal
VARINEX 3D-nyomtatás Youtube oldal

Megosztás
[
    ]