graphIT PLM Felhasználói Konferencia 2015

Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a graphIT Kft. felhasználóinak szervezett szakmai rendezvénye a „PLM Felhasználói Konferencia”. A korábbi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés övezte a rendezvényt, amelynek során a szakmában dolgozók megismerkedhettek egymással, a PLM piac újdonságaival, illetve találkozhattak személyesen a graphIT Kft. munkatársaival is.

A rendezvény egyik fő célja idén is az volt, hogy bemutassa, merre fejlődik a PLM technológia és a felhasználóink számára milyen előnyökkel jár. Idén is – a korábbi évekhez hasonlóan – három külön szekcióban folytak az előadások, amelyeken mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebb termék megoldást.

A Solid Edge szekció résztvevői a rendezvényen rengeteg hasznos tippet- trükköt ismerhettek meg a Solid Edge-el kapcsolatban – például a tartószerkezetek és hegesztések megtervezésének legegyszerűbb módját, a végeselemes szimulációt, valamint igen érdekes esettanulmányokat hallhattak, amelyeken keresztül megtudhatták, miért is olyan hatékony szoftver megoldás a Solid Edge.

2015_05_22 - grapIT PLM konferencia_017Az NX csapata is számos érdekes témával készült a rendezvényre az NX szekcióban. Az idei évben az NX10 újdonságaira, továbbá a graphIT Kft. által fejlesztett, illetve forgalmazott NX PowerPack kiegészítő alkalmazásra helyeződött a hangsúly, ugyanakkor ezek mellett sok hasznos információt hallhattak az érdeklődők az előadások keretében az NX használatáról, illetve a felhasználói kerekasztal során minden kérdésükre választ kaptak.

2015_05_22 - grapIT PLM konferencia_014A Tecnomatix szekció idén leginkább a fontos és hasznos tudnivalókról, a szoftver legoptimálisabb kezeléséről, továbbá a szoftverbe való részletesebb betekintésről szólt. A szekción résztvevők részesei lehettek egy telefonkonferenciának a szoftver fejlesztőivel, amelynek során a fejlesztők rengeteg információval gazdagították az érdeklődőket, illetve részt vehettek egy szórakoztató, de ugyanakkor rendkívül oktató jellegű LEAN játékban.

A rendezvényen résztvevők számára az újdonságok megismerése mellett a legizgalmasabb programnak a személyes konzultációk és más felhasználók esettanulmányai bizonyultak. Az esettanulmányok során bemutatásra kerültek azok a megoldások, amelyeket az egyes felhasználók már sikeresen alkalmaznak innovációs folyamataik során.

A helyszín idén a Hotel Residence**** – Siófok volt, ahol az előadások után tartalmas szabadidős programok közül választhattak a résztvevők.

További információ:

A graphIT Kft. hivatalos honlapján.

Megosztás
[
    ]