Besárgult idén az Ipar Napjai kiállítás!

2015_05_12-15_Mach-Tech_FANUC_02_cikkbeA szerszámgépek, fröccsöntő vagy huzalszikra gépek munkálkodásától voltak hangosak a Hungexpo pavilonjai, ahol a megszokott technológiák mellett igazi kuriózumok is megjelentek. A számos hazai és nemzetközi gépipari kiállítót felsorakoztató, több, mint 15 ezer látogatót vonzó Ipar Napjai kiállítás idén is rengeteg látványos bemutatóval szolgált az érdeklődőknek.

A kiállítás egyik legnépszerűbb applikációja például a FANUC sárga színeiben virító 3D Area Sensor kamerarendszer volt, amivel egy M20-iA manipuláló robot volt összeköttetésben. A rendezvény során napokon keresztül fáradhatatlanul válogatta és pakolta át az ömlesztett joghurtos dobozokat a gyűjtőedénybe, miután a szenzorok megállapították azok helyzetét. A bemutató természetesen csak töredékét mutatta be a nagyon flexibilisen alakítható és tanítható alkalmazásnak, hiszen opcionálisan különféle kritériumokat lehet beépíteni a válogatási szisztémába, alkalmassá téve a rendszert élelmiszerek minőségellenőrzésére, ömlesztett áruk kiválogatására, vagy épp dobozok és paletták rendezésére, pakolására.

Horváth Ákos, a FANUC munkatársa, aki a beüzemelést végezte, elmondta nekünk, hogy az egyik legnagyobb előnye a 3D Area Sensornak, hogy a robot és a kamerarendszer között nincs szükség egy külön kommunikációs platformra, külön PC-re vagy vezérlőre, hiszen minden adatot a robot vezérlője dolgoz fel párhuzamosan annak irányításával. Emellett a FANUC-tól megszokott felhasználóbarát kezelést is nagyon fontos tényezőként emelte ki, valamint azt, hogy a Roboguide nevű szoftveres szimulációs programmal könnyedén lehet tesztelni a rendszer alkalmazhatóságát még mielőtt az a termelésbe beépülne.

2015_05_12-15_Mach-Tech_FANUC_04_cikkbeIdén jellemző volt a FANUC standjára, olyan integrált rendszereket mutassanak be, amivel szinte a teljes termékportfóliójukat felsorakoztatják, valamint hogy ezek a rendszerek hogyan tudnak egy teljesen automatizált gyártásban hatékonyan együttműködni. Ilyen alkalmazás volt például a Robodrill Alpha D21MiA5 nevű szerszámgép, ami 150mm-es acélkockákból marva mutatta be a gép képességeit, a ciklus folyamán hasznosítva a 21-es szerszámtartó szerszámait, majd annak végeztével egy, a gép belsejébe épített LR-Mate 200iD robot cserélte ki az elkészült munkadarabot egy megmunkálásra váróval.

2015_05_12-15_Mach-Tech_FANUC_05_cikkbeSzintén hasonló robot segítette az újdonságként bemutatott FANUC Roboshot fröccsöntő gépét is. Ugyan a FANUC már 30 éve fejleszti és forgalmazza az elektromos fröccsöntő gépeit világszerte, a magyar ipar számára ezek csak az idei évtől váltak elérhetővé teljes támogatással. A kiállításon bemutatott gép idén még csak száraz ciklusban üzemelt, mégis sok érdeklődő követte figyelemmel, ahogy a fröccsöntési ciklus végén a robot kiemeli a képzeletbeli műanyag formát, és a gyűjtőedénybe helyezi azt. Pintér Dávid mérnök-értékesítő elmondása szerint a kiállított elektromos fröccsöntő gép ismétlési pontosságát, hatékonyságát, precizitását csak energiatakarékossága múlja felül.

2015_05_12-15_Mach-Tech_FANUC_03_cikkbeA sárga standon helyet kapott még egy huzalszikra gép és egy sorjázó robot is, de nem egy látogató kereste fel a céget az egy hónapja a hannoveri kiállításon bemutatott kollaboratív robot iránt érdeklődve, ami nem csak zöld színével tűnik ki a többi robot közül ebben a kategóriában, hanem egyedülálló 35kg-os teherbírásával és engedelmességével is. Összességében elmondható, hogy az idei Ipar Napjai kiállításnak üdítő sárga pontja volt a FANUC stand, illusztrálva, hogy milyen különféle problémákra nyújthat megoldást az automatizálás.

Írta:Bagdi Attila

További információ

A FANUC magyar nyelvű hivatalos honlapján.

Megosztás
[
    ]