Hatékony alumínium forgácsolás a Wedco Aero sorozatával

Az idei AMB Stuttgart kiállítás rekordot döntő sikerrel zárta kapuit októberben. A rendezvény öt napja során, a világ 75 országából több mint 90.000 érdeklődő látogatott el az expo területére. Idén először a külföldről érkező látogatók országainak toplistáján a 19%-kos aránnyal rendelkező Ausztria vette át a vezetést a 15%-os Svájctól. Ausztria azonban nem csak a látogatói számban jeleskedett idén, hanem a kiállítói színvonal emelésében is élen járt. A szerszámozás területén a Wedco fémjelezte az osztrák minőséget, amely már több mint 20 éve, Európa számos országában van jelen csúcsminőségű szerszámaival és magas színvonalú szolgáltatásainak széles körével.

Standjukra ellátogatva lehetőségünk nyílt interjút készíteni Edip Bayizitlioglu-val, a cég alapító ügyvezetőjével, akitől megismerhettük a Wedco történetét és filozófiáját, egészen a kezdetekig visszanyúlva.

Ezt követően Daniel Koitz, a cég asszisztens termékmenedzsere vette át a szót, aki az idén kiállított egyik újdonságukat mutatta be. Megtudhattuk, hogy a Wedco egyik alappillérét a saját gyártású tömör keményfém szerszámok teszik ki, melyeket portfóliójukban prémium és silver kategóriákba sorolnak. Ezeken kívül azonban bécsi telephelyükön különleges szerszámok, egyedi igények alapján történő gyártását is vállalják. Az így elkészült szerszámok pedig később akár szabvánnyá is válhatnak, és pontosan ez történt a frissen bemutatott Aero sorozat esetében is. Ezeket a szerszámokat eredetileg egy repülőgépiparban érdekelt ügyfél számára fejlesztették, azonban a technológia annyira hatékonynak bizonyult általános alumínium alkatrészek feldolgozásában, hogy mára a Wedco szabványos portfóliójában is megtalálható.

A Wedco Aero sorozat egyik szerszáma

A Wedco Aero sorozat egyik szerszáma

A sorozat egyediségét egy különleges polírozási eljárás adja, amely során a szerszámot utópolírozzák, ezzel kiemelkedő felületi simaságot érve el. A szerszám élére egy egy kontrollált éllekerekítést készítenek, így az nem egyszerű ék alakú lesz, az egyes karbid szemcsék nem állnak ki a felületből, hanem az egész vágóél egyetlen homogén szövetet alkot. Az így kialakított szerszám sokkal stabilabb lesz, a súrlódási együttható a forgácsolási területen csökken, így pedig a szerszámot kevesebb hőhatás éri. A későbbiekben az új szerszámok bevonattal ellátott verziót is tervezik bevezetni, amivel az éltartam még tovább növelhető.

Daniel Koitz azt is kiemelte, hogy a fejlesztésénél és sorozatgyártásánál is a garantált minőségre helyezik a hangsúlyt. Ehhez a szerszámok fejlesztésébe sokszor az ügyfelet is bevonják, valamint a bécsi telephelyükön található Hermle C22U szerszámgépükön is rengeteg előzetes tesztet végeznek. Ennek során vizsgálják a futásidőket, a forgácseltávolítást és a kopásokat, hogy pontosan tudják miként reagálnak az egyes alapanyagokra a szerszámaik. A Wedco folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően, árban és minőségben is képes az ügyfelek, és a kor követelményeinek eleget tenni.

További információ:

Wedco Tool Competence honlapján

 

Megosztás
[
    ]