Megjelent a PowerMILL 2015-ös verziója

A szoftverfejlesztők minden évben megjelentetik termékeikből az új verziókat, melyekbe igyekeznek minél több újdonságot belerakni a szokásos hibajavítások mellett természetesen. Nincsen ez máshogyan a Delcam plc.-nél sem (melyet nem rég vásárolt fel az Autodsesk, lásd korábbi cikkünket), ahol nemrégiben jelent meg a zászlóshajó PowerMILL CAM rendszer új, 2015-ös verziója. Nézzük át dióhéjban, milyen újdonságokat vonultatnak fel a frissen megjelent verzióban.

A PowerMILL 2015-ös verziójában a fejlesztések főleg a Vortex nagyoló szerszámpálya, az ütközésvizsgálat és a raszter simítás hatékonyságának javítása körül koncentrálódott.

A Vortex nagyoló szerszámpálya a korábbi cikksorozatunkban megismert, modern nagyolópályák egyik változata. A megoldás a már szokásos: az akár 70%-os megmunkálási időcsökkenést a hagyományos nagyolásnál jóval nagyobb fogásvételben dolgozó szerszámmal érik el úgy, hogy a pálya mentén a vágási szög kontrollálásával optimális, és (közel) állandó szerszámterhelést biztosít a CAM szoftver. A Vortex pálya már a tavalyi verzióban is elérhető volt, azonban az új verzióban számos fejlesztést végeztek el a fejlesztők – pl. optimálisabb átlépések gyorsjáratban, belépések az anyagba már nem csak fogásvétellel, hanem kivűlről is –  melyek révén még optimálisabb lett a pálya. (Lehet ezért emelkedett meg az időcsökkenés százaléka is a tavalyi számokhoz képest?)

PM2015A gépi ütközésvizsgálatnál lehetőség van megadni egy biztonsági távolságot, melynél ha az egyik ütközésre vizsgált komponens közelebb kerül a másikhoz, akkor színe sárgára vált, jelezve ezzel, hogy közel járunk a komponens ütközéséhez. A hagyományos nagyolópályáknál jóval kevesebb átlépő mozgással rendelkező pályát számol az új verzió, növelve ezzel a hagyományos nagyolás hatékonyságát is azok számára is, akik még nem használják az új nagyolásokban rejlő lehetőségeket. Fejlesztések történtek a pályapontok elosztásában is a többtengelyes pályáknál, amikor a forgótengelyek nem kívánatos mozgást végeztek a szinguláris pont körül.

Néhány kozmetikai átalakítás is történt a kezelőfelületen, ahol egy jobban áttekinthető, új ablakot kapott a stratégia választás, lehetővé téve a gyorsabb navigálást és az átláthatóbb saját sablonok kezelését. Néhány új görbeszerkesztési lehetőség is bekerült az új verzióba, bővítve ezzel a görberajzolási lehetőségek tárházát.

A PowerMILL 2015 néhány újdonságáról már videó is készült, melyben ha nem is az összes, de néhány újításról képet alkothatunk.

Forrás: Delcam launches new PowerMILL CAM for high-speed and five-axis machining