Ipari automatizálás felsőfokon – Beckhoff interjú

2014_05_27-30_Beckhoff_09A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban május 27-30. között tartott Ipar Napjai 2014 kiállítás alatt csapatunkkal ellátogattuk a Beckhoff standjára is, ahol a számos automatizálási megoldás mellett a Beckhoff új XTS lineáris szervo szállító-mozgató rendszerről tudhattunk meg többet.

Videónkban Perecz Tamás, a Beckhoff Automation Kft. ügyvezetője és Cserpák Mihály, applikációs mérnök beszélt a kiállított automatizálási megoldásukról és alkalmazási lehetőségeiről.

Perecz Tamás kiemelte, hogy idén már második alkalommal vesznek részt a szakkiállításon, melyen fő céljuk, hogy bemutassák partnereiknek újdonságaikat, mint a multi-touch érintőképernyős ipari számítógépeiket, illetve megjelenítőiket, valamint az XTS lineáris szállítórendszerüket. Mint elmondta, a Beckhoff automatizálási termékei főként az autóiparban elterjedtek, de épület-automatizálástól kezdve a gépiparon át a robottechnikáig mindenhol megtalálhatóak, illetve nyújtanak megoldásokat.

[youtube]YdvNgy2fsAs[/youtube]

Cserpák Mihály elmondta, hogy az XTS rendszert a hagyományos szállítószalagoktól az egyes mozgatókocsik külön sebességgel, különböző egyedi pozíciókba rendelhetősége különbözteti meg.

2014_05_27-30_Beckhoff_06

A rendszer elektromechanikus, görgős pályán, lineáris motorral mozgatható. A mozgatóelemek vezérlését a Beckhoff saját ipari vezérlőjével oldja meg. A görgőket 0,25 mm-es pontossággal tudják pozicionálni, az elérhető ismétlési pontosság 0,001 mm.

Maximális feldolgozási sebesség és pontosság, minimális anyagfelhasználással

Hogyan lehet olyan csomagolási eljárásokat megvalósítani, amelyek amellett, hogy a pontos mennyiséget csomagolják, a lehető legkevesebb csomagolóanyagot használják fel? Hogyan lehet a csomagolási folyamat energiafelhasználását csökkenteni? Általánosságban a számítógépes vezérlések használata biztosítja, hogy az erőforrások felhasználása nem lépi túl a szükséges abszolút minimumot.

Az XFC (eXtreme Fast Control azaz Extrém Gyors Vezérlés) technológia viszont kiemelkedik a PC-s vezérlések közül. A 100 μs-nál kisebb bemeneti és kimeneti válaszidejének köszönhetően a folyamatok kiváló precizitással és ismétlési pontossággal vezérelhetőek. Az XFC a csomagológépek rendkívül gyors és pontos vezérlési megoldását kínálja, mindennemű speciális hardverszükséglet nélkül.

2014_05_27-30_Beckhoff_01

A PC és EtherCAT alapú vezérlés biztosítja a folyamatok és a hajtásvezérlési lépések tökéletes szinkronizáltságát, rövidebb ciklusidő és nagyobb átvitel mellett.

A technológia nyomtatott jelölésekre adott gyors és precíz reakciói lehetővé teszik a csomagolóanyag felhasználás csökkentését, például azzal, hogy a csomagolandó termékeket szorosabban helyezi egymás mellé vákuumformázásos csomagolás előtt, ami csökkenti a szükséges csomagolóanyag és a keletkezett hulladék mennyiségét.

A műanyag hőmérsékletének kézbentartása lehetővé teszi a vékonyabb műanyag fóliák használatát. A technológia gyors és rendkívül pontos folyamatvezérlési képességeit kihasználva, például minimálisra csökkenthető a PET palackok falvastagsága, és a kartondobozok előállításához szükséges papír és alumínium mennyisége is. A minimális töltőtérfogat pontosabb becslése jelentős anyag és költségmegtakarítást jelent, amikor nagy anyagmennyiségek csomagolásáról van szó.

2014_05_27-30_Beckhoff_07

Az XTS-sel (eXtended Transport System azaz lineáris szállítórendszerrel) kombinálva a PC alapú vezérlés új távlatokat nyit meg a csomagolóanyag-megtakarítás terén. A fenti példa ötvözi a vízszintes és a függőleges elrendezésű formázó, töltő és lezáró gépek előnyeit, amivel nagyobb feldolgozási sebességet és gyors szerszámcserét biztosít, mechanikus egység használata nélkül. Az XFC és XTS segítségével lehetséges a csomagolóanyag a termékhez legközelebbi helyen történő lezárása, a termékre helyezett nyomtatott jelek és a lezáró kés egymáshoz képesti pontos pozicionálásával.

További információ

Beckhoff Atomation Kft. honlapján