Az Ipar napjai képekben

2014_05_27-30_Ipar_napjai_teaser_02Szokásunkhoz híven az idei, május 27-30. között megtartott Ipar napjai kiállításon is részt vettünk csapatunkkal, hogy beszámolhassunk a kiállítók által felvonultatott legjobb termékekről, megoldásokról. Igaz, hogy az idei rendezvényt nem kísérte túlzottan nagy érdeklődés, de a megjelent kiállítók és a bemutatott termékek biztosították a vásár színvonalát. Mind a négy napot minőségi előadások és lelkes érdeklődő közönség jellemezte.

A kiállítás ideje alatt számos cég képviselőjével volt szerencsénk interjút készíteni, melyek hamarosan megtekinthetők lesznek oldalunkon. Videóra vettük többek között az automatizálás területéről a Beckhoff termékeit és megoldásait. A robotika és a vezérlések területéről a FANUC és a Staubli képviselői áltak kameránk elé.

2014_05_27-30_Ipar_napjai_teaser_16A méréstechnika területéről is szép számmal jelentek meg cégek, akik közül a Werth, a GOM és a Metris 3D standján készítettünk felvételeket. A be- és megfogástechnika oldaláról a Schunk, a Gimex és a Rath munkatársaival beszélgettünk, akik jellemzően élénk érdeklődésről meséltek, valamint megmutatták, hol tart jelenleg az ipari 3D méréstechnika.

Természetesen a szoftveres megoldások sem maradhattak ki. Idén is bemutatták kameránk előtt az EPLM, a CAD-Terv és a CAD-Art képviselői a szoftvereik előnyeit és alkalmazási lehetőségeit. A kiállítás idén is bővelkedett megmunkálógépes bemutatókban. Az SHM Consulting standján a Salvagnini, a Costa Levigatrici és a Sangiacomo gépeit is szemügyre vehették az érdeklődők, valamint az abrazív vízvágás technológiájába is bepillantást nyerhettek az OMAX standján.

A kiállítás egyik díjazott újítása a BME szerveződött Paradicsom csapat nevéhez kötődik, akik agy nélküli kerék fejlesztésükkel nyerték el a közönség és a kiállítás szervezőinek elismerését, melyet a későbbiekben a Shell Eco Marathonon induló autójukon szeretnének alkalmazni.

A készített bemutatókon gőzerővel dolgozunk, melyeket reményeink szerint hamarosan láthatnak oldalunkon! Addig is álljon itt egy  kedvcsináló képgaléria!

[nggallery id=182]
Megosztás
[
    ]