3D nyomtatás segített a forradalmi autotranszfúziós készülék kifejlesztésében

Hemosep működés közben

Hemosep működés közben

A Brightwake 3D nyomtatás segítségével fejlesztette ki a Hemosep névre hallgató, forradalmi vér-újrafelhasználó rendszert. A Hemosep begyűjti a nyitott szívműtétek és komolyabb baleseti sebészeti eljárások közben kifolyt vért, amelyből kivonja és előkészíti a vörösvértesteket a páciens szervezetébe való visszavezetésre. Az autotranszfúzió néven ismert folyamat csökkenti a szükséges donor vért és így a transzfúzió reakcióval kapcsolatos problémák mennyiségét.

A prototípus számos olyan funkcionális 3D nyomtatott alkatrészből épül fel, mint például a fő szűrő- és hűtőrendszerek. A 3D nyomtatás lehetővé tette a Brightwake csapata számára a berendezés tesztelését a működési környezetében, mielőtt megkezdenék a végső verzió gyártását fémből. Az eszköz sikerrel megfelelt minden biztonsági előírásnak, amivel felkeltette a forgalmazók és egészségügyi iparban működő szervezetek érdeklődését is világszerte.

Steve Cotton, a Brightwake kutatás-fejlesztési igazgatója így nyilatkozott: „A Hemosep egy tartályból, amely kémiai szivacs technológiával készült, és egy mechanikus keverőből áll, amely koncentrálja a műtét helyszínéről felszívott vagy a szív-tüdő gépből az operáció után leeresztett vért. A begyűjtés után a vörösvértestek vérátömlesztéssel visszajuttathatóak a páciens szervezetébe. Donorvér-hiány esetén ez az újrafelhasználási módszer jó eséllyel felforgathatja a gyógyászati piacot és milliókat takaríthat meg az egészségügyi szervezeteknek.”

Az angliai székhellyel rendelkező Brightwake egy családi kutató, fejlesztő, tervező és gyártó vállalat, amely innovatív gyártási megoldásokra szakosodott.  A 3D nyomtatás alkalmazása jelentős idő és költségmegtakarítással jelentett számukra, és segítségével olyan alkatrészeket tudtak gyártani, melyek az orvosi eszközök rendkívül pontos és szigorú minőségi követelményeinek is megfelelnek.

A Brightwake forradalmi Hemosep vér-újrahasznosító készüléke

A Brightwake forradalmi Hemosep vér-újrahasznosító készüléke

„Korábban az ilyen alkatrészek gyártását külső beszállítókkal kellett végeztetünk, így az egyes alkatrészek elkészítése nagyjából három hetet vett igénybe. Most 3D nyomtatással rendkívül erős alkatrészeket gyárthatunk egyik napról a másikra, így a prototípusok elkészítésének költségét 96%-kal csökkentettük és minden egyes 3D nyomtatott modellel több mint ezer fontot takarítunk meg a korábbiakhoz képest. A 3D nyomtatás nem csak a költségeink csökkentését tette lehetővé, hanem kulcsszerepet játszott a klinikai tesztek elvégzéshez szükséges működőképes berendezések előállításában is. A tény, hogy a 3D nyomtatott alkatrészek úgy néznek ki és úgy is teljesítenek, mint a kész termékek az egészségügyi berendezések gyártásának a jövőjét jelenti.” – foglalta össze Mr. Cotton.

A berendezés tesztelését a Kirikkale Egyetemen végezték, ahol Serdar Gunaydin professzor, a szívsebészeti tanszék vezetője így nyilatkozott: „A technológia igazi előrelépést jelent az autotranszfúzió szívsebészeti felhasználásának területén, ugyanis rendkívül hatékony, könnyedén alkalmazható és valóban hatékony megoldást jelent a vérveszteség és a donorvér felhasználásának problémáira. Hisszük, hogy ez az új technológia már a közeljövőben alapvető része lesz a rutin szívműtéteknek. Úgy gondoljuk, hogy a vérveszteség csökkentésére átültetések, ortopédiai, valamint idegsebészeti műtéteknél is hasznosnak bizonyulhat.”

Forrás 3dprintingindustry.com

Megosztás
[
    ]