Siker a tervezésben, siker a gyártásban

Az ajkai szerszámkészítők egy évtized múltán is jó döntésnek tartják, hogy a TopSolid-ot választották

Az MNP 2000 Kft.-nél csaknem egy évtizede használják a TopSolid CAD/CAM szoftver két licencét. Az egyik egy TopSolid’Design tervező és egy TopSolid’Cam megmunkálástervező rendszert foglal magába, míg a másik azonos összeállítású licencet az öntőszerszám-készítéshez ideális TopSolid’Mold-dal , valamint a vágó- és hajlítószerszámok tervezésére fejlesztett TopSolid’Porgress-szel is kiegészítették.

cad-cam_solutions_mnp2000_1A szerszámkészítés és alkatrészgyártás szép időszaka volt, amikor a szakma mesterei még kizárólag papíron és táblán terveztek, rajzoltak. Ennek már vége. Tervező és megmunkálástervező szoftverek nélkül ma már komoly ajánlatot sem lehet adni, így szinte mindenki használ vagy beszerez ilyet. Hiba lehet azonban beleszeretni az első bemutatott rendszerbe. Érdemes alaposan felmérni a piacot, sőt, kérdezni sem szégyen tapasztaltabb felhasználóktól.

Az ajkai MNP 2000 Kft. nevének első tagja, az MNP betűszó, a vállalkozás alapítói nevének kezdőbetűit rejti. Molnár Istvánét, és lányai asszonynevét: Nemes Jenőné, valamint Puchinger Zsoltné. Az évszám megfejtése sokkal egyszerűbb: a cégalapítás dátumára, a 2000. esztendőre utal. A vállalkozás azonban ennél jóval régebbi múltra tekint vissza. Molnár István egyéni vállalkozóként 30 esztendővel ezelőtt kezdte szerszámkészítői tevékenységét. Ez a pályafutás érett egy mára 20 szakembernek munkát adó, 1000 négyzetméteres üzemterületen működő céggé, amelynek fő profilja a szerszám- és alkatrészgyártás.

cad-cam_solutions_mnp2000_2

Messzire jut az ajkaiak szakértelme

Az üzemben elsősorban a fémlemez-megmunkálás szerszámait készítik. A préslég-, vákuumformázó-, fröccsöntő-, hideg alakító- (kivágó, lyukasztó, hajlító), kokilla- (alumíniumöntő) sorozatszerszámok gyártása terén is jelentős tapasztalattal rendelkeznek, de igény esetén szerszám- és gépalkatrészeket is gyártanak. Gépparkjukat hagyományos marógépek, esztergagépek, köszörűgépek (sík- és élköszörű, átmérőköszörű) és CNC marógépek, valamint huzal- és tömb-szikraforgácsoló berendezések alkotják. Ezt az arzenált egészítik ki a szerszámkészítés egyéb eszközei. “Megrendelőink többsége járműipari beszállító, de a csomagolóanyag-gyártók szintén jelentős arányt képviselnek, továbbá építőipari termékgyártó megbízónk is van. Vevőkörünket alapvetően magyarországi cégek alkotják, de ezek a vállalatok számos országba exportálnak, többek között azért, mert a világ legnagyobb autógyártóinak is beszállítói azokkal a termékekkel, alkatrészekkel, amelyek az általunk tervezett és gyártott szerszámokkal készülnek” – mondta Magyar László, az ajkai szerszámkészítő MNP 2000 Kft. minőségirányítási vezetője.

A folyamat a régi, minden más megváltozott

cad-cam_solutions_mnp2000_3A szerszámok vagy alkatrészek gyártási folyamatának megvannak az írott és íratlan szabályai, amelyek kisebb-nagyobb eltérésekkel mindenhol azonosak. A potenciális gyártóhoz az igény jellemzően termékrajz formájában, a szükséges információkkal együtt érkezik be. Ezt követően árajánlat készül, amelyet a megbízó értékel, illetve pontosításokra is szükség lehet. Ha megfelel az ajánlat, jöhet a megrendelés, majd a tervezés a gyártó saját tervezői csapata vagy külső iroda bevonásával. Az elkészült tervet már a szerszám vagy az alkatrész megrendelőjének bevonásával ellenőrzik. Jóváhagyása esetén megkezdődhet a szükséges anyagok megrendelése, a gépi megmunkálás, szükség esetén hőkezelés, finommegmunkálás és felületkezelés, majd a szerelés és a házi próba, bemérések és mindezek kiértékelése.

A következő szakaszban a megrendelőnél, vagyis a termelés helyén végzett próbák és mérések következnek. A kooperáció azonban jellemzően nem ér véget itt, hiszen garanciális kötelezettségek vannak, illetve a gyártandó termék későbbi evolúciója miatt további módosításokra lehet szükség a szerszámon. Egyszerű, logikus folyamatról van szó, legalábbis madártávlatból nézve. Az iparban dolgozók persze jól tudják, hogy bonyolult, gyakran problémáktól sem mentes, a résztvevők szoros együttműködését igénylő munka ez, amelyet évtizedek, de bizonyos értelemben évszázadok alakítottak, és amelynek valódi mestereit „termelte ki” az ipar. “Olyan szerszámtervező szakembereket, akik nem is olyan régen még rajztáblán rajzoltak. Ma már elengedhetetlen, hogy a szerszámtervezés és -készítés folyamatát számítógéppel segítsük, már az ajánlattétel fázisában is. A konstruktőrök és a szerszámkészítő szakmunkások mellett így kulcsszereplővé váltak a célzottan e területre fejlesztett tervezőszoftverek is” – jegyezte meg a minőségirányítási vezető.

Szempontok
Magyar László szerint fontos, hogy a kiválasztás ne egy pillanat, hanem folyamat legyen. A szelekciós szempontok közé érdemes besorolni, hogy a szoftver mennyire kezelőbarát és tanulható, alkalmas-e az együttműködő partnerekkel (megbízók, beszállítók) való kapcsolatra a műszaki tartalmak, így a modellek átvételére, átadására. Olyan szoftvert érdemes és szükséges választani, amely – akár önmagában vagy fordítóprogramok segítségével – megfelelően kommunikál a vevők rendszereivel. Lényeges az is, hogy a kiválasztott rendszer a versenytársaknál használt szoftverekkel legalább azonos képességű legyen. Ha csak egy kicsit lassabb, már versenyhátrány alakulhat ki. Éppen ennyire fontos a pontosság és a megbízhatóság, de azt is meg kell vizsgálni, hogy a szoftver mennyire „fejlődőképes”, azaz folyamatosan újuljon, és az évek során más szoftverek ne előzzék meg képességekben, mert ez is versenyhátrányt okozhat, a szoftverért kifizetett összeg pedig ablakon kidobott pénzzé válik. Tehát nem árt elmélyedni a szoftver szállítójának múltjában, jelenében és megismerni annak fejlesztési irányait.

cad-cam_solutions_mnp2000_4

Az is fontos, hogy a szoftver hazai forgalmazója rendelkezzék szoftveres és alkalmazói iparági ismeretekkel, hogy bizonyos problémák felmerülése esetén képes legyen gyors és hatékony segítséget nyújtani, ugyanis éles használat közben a határidők tartása miatt erre nagy szükség lehet. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a forgalmazó folyamatosan biztosít-e képzéseket, mert mindig vannak újonnan érkező kollégák, akinek meg kell ismerniük a rendszert, lehetőleg mihamarabb. És végül az ár. Értelemszerűen ez sem mindegy, de nem is minden. A piacon jelentős árkülönbségek is felfedezhetők, azonban jobb, ha a leendő alkalmazó figyelme az árcédula mellett a tartalomra is összpontosul. Előnyös, ha egy szoftver az építőkockaelvre alapul, vagyis a felhasználó az igények növekedését követve tudja bővíteni vagy kiegészíteni a rendszert csak azért fizetve, amire szüksége van. – “Sokan a hatékonyság javulását is mérik a szoftver beszerzését követően. Üzemünkben ugyan nem végeztünk pontos analíziseket, de ezekre nem is igazán volt szükség. A TopSolid CAD/CAM rendszer bevezetése alapvető feltétele volt a talpon maradásnak, ráadásul a termelékenység javulása különösebb mérések nélkül is azonnal érezhető volt, például annak köszönhetően is, hogy CNC megmunkáló berendezéseink hálózatra kötöttek, így a programozást nem a gépnél kell elvégezni, hanem központi szerverünkről tölthetjük rá a gépekre a megírt programokat, ez pedig jelentős időmegtakarítással jár” – mutatott rá az előnyök egyikére Magyar László.

Forrás CAD-CAM Solutions Kft.

További információ

CAD-CAM Solutions Kft. honlapja.

Az MNP 2000 Kft. honlapja.