Hol lehet ma Magyarországon tanulni? CNC/CAD/CAM/Robot/PLC képzések

Amikor megszületett az ötlet, hogy egy CNC-s hírportált indítsunk, az újdonságok és technológiai fejlesztések bemutatása mellett ott lebegett a szemünk előtt az is, hogy a hazai munkaerőt, az érdeklődőket, illetve a tanulni vágyókat is segítsük ezen a területen. Számos cikkünkkel igyekszünk elméleti háttértudást, szakmai érdekességeket és technológiai “csemegéket” nyújtani.

SzakkepzesKüzdelmünk ellenére nap mint nap találkozunk azzal a sajnálatos ténnyel, hogy a szakképzés hazánkban lehetne sokkal jobb is. A legtöbb interjú vagy szakmai beszélgetés során kitérünk arra a kérdésre, hogy a szakemberpótlást hogyan oldják meg az egyes cégek. Szinte mindig az a válasz, hogy a pályakezdő “humán nyersanyag” sok esetben gyenge ismeretekkel rendelkezik, így saját képzést szerveznek vagy egy munkatárs mellett folyamatos betanulási lehetőséget nyújtanak.

Már több levelet is kaptunk az oktatási lehetőségekkel kapcsolatban, a legutolsónál éreztük azt, hogy most már valamit tenni szeretnénk a jó ügy érdekében. Íme néhány sor a levélből:

“Hosszú évek óta keresek olyan képzést/képzéseket, mely/melyek által lehetőség van a 3 tengely feletti (főleg az 5-tengelyes) CNC-megmunkálás és CAM-ezés megtanulására, továbbá a robot- és PLC-programozás megtanulására. Eddigi tapasztalataim alapján az a paradox helyzet áll fenn jó ideje, hogy a munkáltatók keresnek olyan szakembereket (több éves rutinnal), akik értenek az 5-tengelyes megmunkáláshoz, de betanítani nem akarják a jövő generációját … A kérdésem, hogy hol lehetne ezeket a fentebb említett dolgokat megtanulni?

Nem utolsó szempont, hogy a pénzügyi része is kivitelezhető legyen egy átlag Magyar ember számára … és ezért a részlet fizetés igen hasznos dolog, továbbá a járulékos költségek (utazás, szállás) is megterhelik az ember pénztárcáját. Segítségét köszönöm!

Bár egy évvel ezelőtt próbáltuk saját erőből bemutatni a hazai lehetőségeket, ez számunkra sem nyújtott kielégítő eredményt. De vannak iskolák, ahol lehet tanulni a szakmáról. És biztosak vagyunk benne, hogy vannak nagyon jó iskolák is. Éppen ebben szeretnénk tisztelt Olvasóink segítségét kérni. Az Ön kezében van a lehetőség, hogy segítsen a levél írójának, és rajtunk keresztül sok pályaválasztás vagy intézményválasztás előtt álló fiatalnak. Kérjük, amennyiben elégedett volt a képzési helyével ill. intézményével, írja meg nekünk! 

Iskola vagy szakképzőhely vagy cég neve, ahol a képzés folyt (kötelező)

Képzés dátuma (ha Ön részt vett rajta)

Adott-e használható gyakorlati tudást?
 Gyakorlati képzést is adott Elméleti képzés

A képzés, iskola rövid leírása

Ajánlaná-e másoknak is ezt a képzést?
 Igen, ajánlanám! Nem ajánlom! Döntse el mindenki maga. Hasznos volt.

Milyen területre vonatkozik a képzés?
 CAD CAM CNC programozás CNC gépkezelő PLC Robot vezérlés

Milyen költsége volt a képzésnek? (megközelítőleg)
 ingyenes vagy állami képzés 1-100.000,- Ft 101.000,- Ft - 300.000,. Ft 301.000,- Ft - 500.000,. Ft 501.000,- Ft - 750.000,- Ft 751.000,. vagy drágább

Volt-e részletfizetési lehetőség?
 Igen Nem

Ha még meg van Önnek a képzés elérhetősége, kapcsolati adatok, esetleg weboldal vagy email címe, kérjük itt adja meg:

Email cím (annak érdekében, hogy pontos adatokat kapjunk, kötelező)

Felvehetjük-e Önnel emailen a kapcsolatot, hogy a képzésről, tapasztalatairól további információkat tudjunk meg?

Ha valamit elfelejtettünk volna megkérdezni, de Ön fontosnak tartja:

Az itt megadott email címeket bizalmasan kezeljük, nem használjuk fel a hírlevelünkben és az adatok megérkezése után töröljük a rendszerünkből.