A Red Bull V8 Supercars csapata Texasba költözött

Az autósport amerikai szurkolóinak különleges élményben lehetett része 2013 májusában, amikor az ausztrál V8 Supercars® bajnokság először mutatkozott be az Egyesült Államokban a texasi Circuit Of The Americas (COTA) pályán. Bár a V8 Supercars annyira nem népszerű Amerikában, mint a NASCAR® vagy az IndyCar®, így is nagy és egyre növekvő, elkötelezett amerikai szurkolótábora van.

A V8 Supercars egyik nagy gyártója a Haas Automation

Az Austin mellett található COTA 2012 végén épült Formula 1®-es és motorkerékpáros versenyekhez, de a V8 Supercars bajnoksághoz is tökéletesen megfelel: Ez egy 20 kanyaros, 5,5 km hosszú, az óramutató járásával ellentétes irányban bejárható pálya, ami 320 km/órás egyenesekből, 60 km/órás hajtűkanyarokból, valamint egy 150 km/órás, nem belátható kanyarból áll, emellett több szintkülönbséggel (a legnagyobb 40 m) is szembe kell nézniük itt a versenyzőknek.

Az első V8 Supercars esemény, az Austin 400, egy négy versenyből álló sorozat volt: több mint 20 nagyon gyors és nagyon hangos autó vett részt rajta, amelyeknek a 450 kW-nál (kb. 600 lóerő) is nagyobb teljesítményét olyan pilóták irányították, akik nem féltek megküzdeni a legjobb helyekért.

A Triple Eight Race Engineering a V8 Supercars egyik kiemelkedő versenycsapata, amely jelenlegi címeivel együtt már négy csapat- és négy egyéni bajnokságot nyert meg. Red Bull Racing Australia nevű csapatuk domináns szereplője Ausztrália egyik legnépszerűbb sportjának. A Triple Eight csapatot eredetileg Angliában alakította meg többek között Roland Dane az 1990-es évek közepén, és nagy sikereket ért el a brit túraautó-bajnokságban (British Touring Car Championship – BTCC). 2003-ban Dane a sokkal nagyobb kihívásokkal kecsegtető ausztrál V8 Supercars versenysorozatban is elindította az autóit. „Továbbra is versenyzünk Angliában – mondta Dane –, és elég szép sikereket érünk el. De valami olyasmire vágytam, ami nagyobb izgalmat kínál a túraautóknál, és ezt a V8 Supercars bajnokságban találtam meg.”

A V8 Supercars versenyek komoly kihívás elé állítják a pilótákat és a gépeket. Dane tudja, hogy a győzelem kulcsa a fölény megszerzése: a legjobb pilóta, a legjobb csapat és a legjobb autó versenybe állítása.

A gyártás a Haas CNC-gépeivel történik

„A legtöbb autót magunk építjük – magyarázta Dane –, néhány fontos alkatrész, például a kerekek, az abroncsok, a sebességváltó-differenciálmű egység és az üzemanyagcella kivételével. A motorblokkot és a hengerfejeket természetesen a General Motors biztosítja, és például a főtengelyeket és dugattyúkat is külső beszállítóktól szerezzük be. De az olajszivattyút, a hűtőszivattyút és hűtőrendszert, a himbavasakat, a bakokat, a burkolatokat és minden ilyesmit mi magunk építünk meg. Mi állítjuk össze az alvázat, a felfüggesztést, a kormányművet, és mindent, amire az autóknak szüksége van. Ehhez nagy segítséget nyújtanak a Haas Automation gépei. Más csapatoknak is szállítunk alvázalkatrészeket, kormányműfogasléceket, sőt, kész autókat is. Tulajdonképpen a bajnokság minden egyes autójában található tőlünk származó alkatrész. Mindegyikben van valami, amit mi gyártottunk le.”

Bár a V8 Supercars autói a négyajtós kocsikra épülnek, nem sok közük van a bemutatótermekben található rokonaikhoz. Hasonlóan a Tony Stewart által vezetett 14- es számú Stewart-Haas Chevrolet-hoz, a V8 Supercars autói úgy néznek ki, mint az autókereskedésekben kapható modellek, a burkolat alatt azonban semmi hasonlóságot nem találunk. Rendkívül sok egyedileg készített alkatrész található egy-egy Supercars- autóban, amelyekhez a helyi forgalmazóknál nem lehet hozzájutni.

Az új, 2013-ban bevezetett Car of the Future (COTF) specifikáció nagy változásokat hozott a V8 Supercars életében. Egyrészt új résztvevők előtt is megnyitották a versenysorozatot – a Mercedes és a Nissan csatlakozott a Holden (GM) és a Ford mellé, és őket a Volvo követi 2014-ben –, másrészt jelentős módosításokat írtak elő az autók számára. Új helyre került az üzemanyagcella, független lett a hátsó felfüggesztés, új hátsó sebességváltó-differenciálmű egységet kellett beépíteni, máshová került a motor, megújult a bukókeret, nagyobbak lettek a kerekek, újak az abroncsok, és még sok egyéb módosításra került sor. A COTF által előírt új alkatrész-elhelyezés, eltérő súlyeloszlás és a megváltozott jellemzők miatt a csapatoknak át kellett tervezniük a tartókengyeleket és a szerelvényeket, újra kellett gondolniuk a kritikus fontosságú alkatrészeket, és újakat is ki kellett fejleszteniük, hogy a szükséges változtatások végrehajthatóak legyenek. Most mindenki tiszta lappal indul. A Triple Eight azonban egy ideje már készült ezekre a változásokra.

„Két évig egy intenzív párhuzamos COTF fejlesztési programban vettünk részt, miközben saját rendes versenyprogramunkkal sem álltunk le” – mondta a Triple Eight mérnöki és gyártási osztályának vezetője, John Russell. „Emellett beszállítóként kihasználtuk azt a lehetőséget, hogy elég sok alkatrészt gyárthattunk le a sorozatban versenyző egyedi autókhoz és a saját autóinkhoz, sőt, két tartalék alvázat is összeállítottunk. Így ahhoz képest, hogy a versenycsapatot is beleértve csak 43 emberrel dolgozunk, elég nagyszabású mérnöki feladatot sikerült elvégeznünk.” Csak úgy lehet győztes versenyautókat építeni, ha minden egyes alkatrészt gondosan megterveznek, megfelelően alakítanak ki, és nagy precizitással, kiemelkedő minőségű anyagokból gyártanak le. Ehhez pontos, megbízható és sokoldalú szerszámgépekre van szükség.

Az alkatrészek precíz megmunkálásán múlik minden

„A Triple Eight a CNC szerszámgépektől függ – mutatott rá Russell. – Ezért azoknak megbízhatónak és pontosnak kell lenniük. Folyamatos termelést kell biztosítaniuk, ami nagyon sok üzemidőt jelent. Öt Haas gépünk van, és amikor elkezdtem itt dolgozni, nem ismertem a Haas márkát. A termékeik azonban rendkívül jó benyomást tettek rám. A berendezések nagyon jók, teljes mértékben megbízhatóak. A műhelyünk nem nagy, de két műszakban dolgozunk. Nagyon hosszú üzemidőket tudunk elérni, és a legyártott alkatrészek kiváló minőségűek. A Haas gyári képviselet [HFO Australia, az Alfex CNC egyik részlege] pedig mindig a rendelkezésünkre áll, a szervizelés és az ügyfélszolgálatuk egyszerűen fantasztikus. Nagyon elégedett vagyok a Haas vállalattal.”

Az újonnan megtervezett és kialakított COTF alkatrészek elkészítésének feladata Craig Johnstone műhelyvezetőre hárul. „A csapat kétféle szériaautót használ, és van egy fejlesztési szériaautónk is – mondta. – Emellett két másik csapatnak is építünk autókat, így az év elején mintegy 10 alvázat állítunk össze. Az ilyen autók megépítése nagyon sok munkát jelent, és az alkatrészeknek első osztályúnak kell lenniük.

„Van egy Haas TM-2-es gépünk, egy VF-3-as 210 mm-es 4. tengellyel, egy VF-5- ös 210 mm-es forgóasztallal az ötödik tengelyhez, egy SL-20-as és egy SL-30-as – foglalta össze Johnstone. – A plusz tengelyeket nagyon sok alkatrészhez használjuk. A négytengelyes VF-3-ason bukócsőlemezeket és orsókat gyártunk, a forgóasztalos VF- 5-ösön pedig hátsó felépítmények és kormányműfogasléc-házak készülnek. A legtöbb általunk gyártott alkatrész – például a kormánymű vagy a felfüggesztés egyes alkatrészei – meglehetősen összetettek, így pont ideális hozzájuk az öttengelyes forgóasztal, ahol egyetlen befogással a munkadarab öt oldalát formálhatjuk meg. Sok alkatrészt készítünk, így a plusz tengelyek sok időt takarítanak meg a megmunkálás és a készülékkészítés során.”

„A Haas marógépek mindenféle munkát elvégeznek – mondta Johnstone – a motorblokkok átalakításától a felépítmények és kormányműfogasléc-házak legyártásáig. A nagyoláshoz most már az új, teljes mélységű és teljes élérintkezésű vágást biztosító (SolidCAM®) iMachining® technikákat használjuk. Ennek a technikának nagy híve vagyok. Sokkal gyorsabb, a szerszámok tovább bírják, és a gépeket is kevésbé terheli. A marógépekkel vékony falú, mély üregű alkatrészeket is megmunkálunk. Ezek nagyjából úgy néznek ki, mint a hűtőborda bordái. Egyenesen lefelé munkálom meg a falakat, hogy a vékony falak és hosszú szerszámok ne kezdjenek el vibrálni. Sok előesztergálást végzünk az esztergákon, majd az alkatrészek elkészítését szükség szerint a marógépeken fejezzük be. A megfelelő megmunkáláshoz értelemszerűen pontos berendezések szükségesek. A forgóalkatrészek zömét, például a lemezsapkákat és az orsókat, az esztergákkal készítjük el – tette hozzá Johnstone. – Az orsóink kemények, hőkezeltek és keményesztergáltak, és a későbbiekben további hőkezelésen esnek át. Titánnal nem nagyon dolgozunk, de sok 4140-es és 4126-os acélt és a 7-es sorozatba tartozó alumíniumötvözetet használunk. A Haas gépek nagyon jól tudják ezeket kezelni, mind nagyon elégedettek vagyunk velük. Elfogadható az áruk, strapabíróak, megbízhatóak, szűk tűréssel dolgoznak, és kiválóan végzik a munkájukat. Különösen szeretem, hogy nagyon könnyű a használatuk, a vezérlésüket hamar meg lehet tanulni. Nagyszerű termékek versenyképes áron, és a szervizelésük is kifogástalan.”

Mindenki elégedett a Haas CNC-gépeivel

„Az ügyfeleinkkel kialakított kapcsolat több mint egy egyszerű tranzakció – jelentette ki George Buhagiar, a HFO Australia (az Alfex CNC egyik részlege) ügyvezető igazgatója. – 2005 óta dolgozunk együtt a Triple Eight csapatával, és szeretnénk, ha a Haas gépeik mindig csúcsformában lennének. Fel vagyunk szerelve minden olyan speciális szerszámmal, amely szükséges a Haas teljes termékválasztékának karbantartásához, szervizeléséhez és javításához, és célunk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsuk.”

„A Triple Eight már csaknem tíz éve használ Haas gépeket – mondta Roland Dane. Remekül beváltak, és nem csak maguk a szerszámgépek, de az azokhoz járó szolgáltatások is. A kettő szorosan összefügg. Együttesen biztosítják, hogy a jövőben is Haas gépekben gondolkodjunk.” Annál is inkább, mert úgy tűnik, hogy az együttműködés a bajnoki címet is segít megőrizni a Triple Eight számára.

A szezon elejének szokatlanul kiábrándító futamai után a Triple Eight nagy lendülettel tért vissza a porondra, Texasban négy verseny közül hármat megnyert, és az első két versenyen az első és a második helyet is megszerezte. A sikersorozat a teljes szezonban folytatódott, és az utolsó, decemberi futamon Sydney-ben a Red Bull Racing pilótája, Jamie Whincup győzelemre vitte Triple Eight autóját csapattársa, Craig Lowndes előtt, ezzel megszerezte ötödik bajnoki címét, és minden idők egyik legsikeresebb Supercars pilótájává vált.

Forrás: Haas Automation

További információ:

A Haas Automation honlapján