A formaüregek, magok, betétek és elektródák programozásánál gyakran előfordul, hogy kiálló borda jellegű területek maradék megmunkálását kell elvégeznünk. Ezeket a maradék-területeket a CAM rendszerekben könnyen meghatározhatjuk, így olyan pályát készíthetünk, melyek “feleslegesen nem mennek a levegőben“, csak ott dolgoznak, ahol maradékanyag van. Azonban ezek a pályák nem mindig a legoptimálisabb megoldásai a megmunkálásnak.
Ezek a területek általában meredek bordák tövében kialakult maradék-területek, melyeket Állandó-Z jellegű pályákkal szoktunk megmunkálni, biztosítva ezzel, hogy a szerszám “ne találkozzon” sok maradék-anyaggal sosem. A megmunkálást egy számított maradék területen belül végezzük el, melyet a CAM rendszerünkkel úgy számíttatunk ki, hogy az előző megmunkálást végző szerszám ahol anyagot hagyott a kisebb szerszámunk csak ott dolgozzon. Ez a meghatározás azonban számos esetben olyan megoldást eredményezhet, ahol a szerszámpálya nagyon fragmentált, sok “apróbb” területen belül történik a megmunkálás.
Mivel az Állandó-Z pályák vízszintes metszeteken haladnak és a borda maradékterülete általában inkább magas mint széles, a maradék pálya általában “sok magas oszlop területen belül sok rövid pályaszegmens” jellegű. Mivel minden pályaszegmenshez tartozik egy ki- és egy belépés is, ezért az ilyen pályák tipikusan sok be-/kilépést és átlépést tartalmaznak. Ebből kifolyólag ezeket a pálya típusokat nehezen lehet hatékonyan optimalizálni.
Abban ez esetben ha ilyen bordából több is található a megmunkálandó darabon, és ezek a bordák még relatíve közel is vannak egymáshoz (alkalmazott szerszámátmérőtől függően), akkor a fragmentálódás arányosan megnő és a szerszámpályán egy “átláthatatlan dzsungellé” fajulhat. Ebben az esetben még nehezebb átlátnunk és megfelelően kezelnünk az ilyen pályákat.
Megoldást jelenthet ha a következő két szempontot figyelembe vesszük a programozáskor:
Fontos dolog, hogy ilyenkor a könnyen elszeparálható (esetleg periodikusan ismétlődő!) területeket külön kezeljük, hogy a lokálisan érvényes optimalizációkat (például más be- és kiállások) könnyebben elvégezhessük. Ilyenkor a számított maradék területeket külön-külön programozzuk le (periodikus esetben csak egyszer!) majd posztprocesszáláskor összefűzzük.
A másik fontos szempont, hogy a CAM rendszer által számított lokális maradékterület nem biztos, hogy megmunkálási idő szempontjából optimális! Az bizonyos, hogy a szerszám csak ott fog dolgozni, ahol maradék anyag van, de ennél található optimálisabb terület is. A képen látható példa esetében például ha a borda két oldalának elszeparálása helyett a borda két oldalát egy területként kezeljük, akkor majdnem fele annyi be-/kiállás lesz található a szerszámpályában! Valójában igaz, hogy a szerszám “ott is fog haladni előtolással, ahol már nincs anyag“, de a pálya számított megmunkálási ideje 20%-al rövidebb!
Érdemes tehát megvizsgálnunk a maradékterületeket, és ha azok az állandó-z jellegű megmunkálások pályaszegmenseit úgy határolják el egymástól, hogy az egyik szegmens kilépése a következő pályaszegmens belépéséhez “közel” van, akkor érdemesebb olyan megmunkálási területet meghatározni, amely nem tesz széthatárolást az ilyen szegmensek között, így a szerszám a ki-/be- és átlépés helyett egy rövidebb “megmunkálási” pályán halad át. (lásd a képen)