Erősödő gazdasági együttműködés Szlovákiával

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a GVB üléshez kapcsolódóan a Szlovák Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökséggel (SARIO) és a pozsonyi Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodájával közösen Üzleti Fórumot szervezett. A Fórumon 21 magyar és 22 szlovák cég vett részt, elsősorban az autóipar, a gépipar, az építőipar, az ICT és az elektronika területéről. A HITA és a SARIO 2013. július 2-án írt alá partnerségi megállapodást, melynek lényege, hogy összehangoltan cselekszenek a kétoldalú kereskedelmi és befektetési kapcsolatok fejlesztéséért. 

2012-es adatok alapján Szlovákia a forgalmat tekintve Németország, Ausztria és Oroszország után negyedik, míg a magyar exportban Németország és Románia után, Romániával gyakorlatilag azonos volumennel második-harmadik legfontosabb partnere Magyarországnak.

A kétoldalú áruforgalom 2012-ben 8 787,7 milliárd euró volt (a magyar export értéke meghaladja a 4 700 milliárd eurót, az import értéke pedig a 4 000 milliárd eurót).

A kétoldalú forgalom egyensúlyi szempontból is fontos pozitívuma, hogy jelentős, több mint 630 millió eurós magyar aktívum mellett realizálódott.

Az export felét (45 százalék) kitevő gépipari kivitelt sikerült szinten tartani, az export több mint 30 százalékát kitevő feldogozott termékek exportja majdnem 8 százalékkal emelkedett. A magyar-szlovák üzleti kapcsolatok egyik specifikuma, hogy jelentős a mikro-, kis- és középvállalkozások szerepe, mind a kereskedelmi forgalomban, ahol mintegy 40 százalékra tehető részarányuk, mind pedig a tőkekapcsolatokban.

A legnagyobb magyarországi befektetések Szlovákiában: Slovnaft (MOL – üzemanyag), Pöstyéni fürdők (Danubius – szállodaipar), TriGránit Bratislava (ingatlanpiac), OTP Banka (bankszektor). A kis- és középvállalati tőkekihelyezésnél a szolgáltatási és kereskedelmi szféra mellett egyre jobban előtérbe kerül a feldolgozóipar, az építőipar és a turisztika, valamint új területként jelentkezik az információs technológia, a környezetvédelem és környezetgazdálkodás, továbbá a biztonságtechnika.

 

forrás: HITA