EMO Hannover – ötödik nap

Az ötödik nap reggelén már éreztük, hogy szorít az idő, és még mindig rengeteg helyre el kell látogatnunk, így komoly logisztikázás után úgy döntöttünk, hogy két csapatra válva vetjük bele magunkat a nap forgatagába.

Horizontal Center Nexus 4000-III

Horizontal Center Nexus 4000-III

Az egyik csapat a Litz és a Yasda standjára látogatott vissza leforgatni a még fennmaradó jeleneteket, miközben a többiek a Mazak standjára indultak, hogy még a hatalmas emberáradat megérkezése előtt fel tudják venni a gépbemutató interjúkat. Ez utóbbi mondatrészben a többes számon van a hangsúly, ugyanis a Mazak 2.500 m2-es standján egymást érték az olyan technológiai újdonságok, amik Feminger Gábor, a Yamazaki Mazak Magyarországi Fióktelepének vezetőjének elmondása alapján a magyar piac számára is kifejezetten érdekesek. Ilyen gép volt például a hatos palettacserélővel szerelt Horizontal Center Nexus 4000-III, a 3D Fabri Gear 200-II háromdimenziós lézervágó, a robotizált cellával egybeépített QT Smart 250M és még számos egyéb gép.

SLS technológiával készült szerszámfél metszete

SLS technológiával készült szerszámfél metszete

Délhez közeledve ismét egyesítettük erőinket, és a Renishaw standján négy olyan újdonságot is lencsevégre kaptunk, melyek hatalmas előrelépést jelentenek a méréstechnikában és az öntőformagyártásban. Méréstechnikai oldalról megismerkedhettünk a közvetlenül szerszámgépre szerelhető Sprint tapintómérővel, az abszolút, lineáris és forgó optikai enkóderek legújabb generációjával, továbbá a cég új, moduláris befogó készülékeivel, melyek egyaránt használhatók koordináta- és optikai mérőgépekhez, valamint az Equatorhoz is. Az öntőformagyártásban hatalmas előnyöket kínáló SLS lézeres szinterező kapcsán idén az ügyfeleknek kínált új szolgáltatásokon, a szerszámtervezés és szimuláció új lehetőségein volt a hangsúly, amiről a téma szakértője, Ralph Mayer adott nekünk interjút.

Interjú Michael Auer-rel

Interjú Michael Auer-rel

A Renishaw-t követően még gyorsan visszaugrottunk a Mazak standjára, hogy a korábban bemutatott gépeket működés közben is felvegyük, majd egyből haladtunk is tovább a Hurco standjára, ahol a nap zárásaként Michael Auer, a cég ügyvezetője beszélt az idén kiállított újdonságoktól. Kiemelte, hogy gépeik legnagyobb előnye a saját fejlesztésű WinMax CNC vezérlőben rejlik, amit nem volt rest egy élő, öttengelyes alumínium forgácsolási bemutatóval is bizonyítani a kiállított VMX42SRTi szerszámgépen

[nggallery id=125]
Megosztás
[
    ]