EMO Hannover – hatodik nap

Elérkezett végül a kiállítás záró napja. Az utolsó, hatodik napon már elég fáradtan, de töretlen lelkesedéssel vetettük bele magunkat a vásár forgatagába. Kitűzött feladataink közül még hátra volt néhány, ezért nyitás után pár perccel már indultunk is az első csarnokba.

EMO Hannover 2013 REIDEN RX 14

REIDEN RX 14

Az első utunk a REIDEN standjához vezetett, ahol Florian Isler, nemzetközi értékesítési vezető volt segítségünkre és mutatta be kiállított gépeiket. A hangsúlyt az új fejlesztésű RX 14 típusú megmunkálóközpontra helyezte, melynél külön kiemelte annak egyedi fejlesztésű, közvetett szerszámtároló és -cserélő rendszerét. Bemutatta a legújabb Heidenhain vezérlővel szerelt szerszámgépeiket, valamint saját fejlesztésű, munkatérbe integrált kamera és állapotfelügyelő rendszerüket. Megtudhattuk még, hogy gépeiket internetes kapcsolat esetén akár távolról is tudják ellenőrizni, legyenek azok bárhol a világban.

FPT Spirit - a magasban

FPT Spirit – a magasban

A REIDEN standja után utunk újra az FPT standjára vezetett, hogy felvegyük a szükséges, még hiányzó vágóképeket a gépbemutatóinkhoz. Nem csak a hatalmas munkaterű Dinomax képességeit volt szerencsénk lencsevégre kapni, hanem még a kolosszális méretű Spirit kezelőfülkéjéből is sikerült felvételeket készíteni.

Csapatunk ekkor újra két részre oszlott, hogy meglátogathassuk az egyedüli magyar kiállító NCT Ipari Elektronikai Kft. standját is, ahol Póka Gergely mesélt kameránk előtt a vásár jelentőségéről, valamint az új NCT 200-as vezérlőről is megosztott néhány újabb információt. A kiállításra többek között elhoztak egy saját gyártmányú esztergát is, melyen folyamatosan gyártották a látogatóknak szánt dobókockákat. Ezzel egyúttal hathatósan tudták demonstrálni a szerszámgép, valamint a vezérlő képességeit. Mindeközben csapatunk másik fele a látogatók szemszögéből rögzítette a kiállítás és a vásártér hangulatát, majd a Yasda standján készítették el a szükséges bemutatóanyagokat. Utolsó előtti megállónk a Sodick és a Studer standja volt, ahol a kiállított gépekről még készítettünk pár fotót és a még hiányzó felvételeket.

Illyés Péter - EPL-TECH Kft.

Illyés Péter – EPL-TECH Kft.

Erőinket egyesítve a nap végén a TIMESAVERS standja felé vettük az irányt. Wim Van Dalen területi vezető és Piet Kooman kereskedelmi igazgató mutatta be kameránk előtt a vállalat két gépét: egy polírozó- és egy csiszológépet. Velünk volt a standon a TIMESAVERS magyarországi forgalmazójától, az EPL-TECH Kft-től Illyés Péter, akitől megtudtuk, hogy vállalatuk 1989-óta foglalkozik a japán AMADA lemezmegmunkáló gépek értékesítésével és ezzel kapcsolatos technológiai tanácsadással. Elmondta, hogy bár a kivágás-technológiai gyártók egyre tökéletesítik a gépeiket a “tökéletes” vágás érdekében, apró helyi sorják vagy éles vágási élek mindig keletkeznek. Ez amellett, hogy rosszul néz ki, veszélyt jelenthet a termékek használóinak, sérülékenyebbé teheti a festést az éleken, vagy akár biztonsági előírásokba is ütközhet. Ezért kezdték képviselni a TIMESAVERS GRINDINGMASTER csiszoló-sorjázó gépeket.

TIMESAVERS GRINDINGMASTER

TIMESAVERS GRINDINGMASTER

Az EMO 2013 kiállításon egy viszonylag új termékét, egy nagy pontosságú és dizájnos kalibráló csiszoló gépet is bemutatott a TIMESAVERS, amely a síkköszörűk termelékenységi korlátaira kínál hatékony alternatívát lemeztermékek vagy szerszám alaptestek vastagságának kalibráló csiszolásával. Megoldást nyújt lézer-, plazma-, láng- vagy akár abrazív vízsugaras kivágású termékek sorjázásában, valamint a vágási élek egyenletes lekerekítésében, speciális felületi érdesség vagy esztétikai kép kialakításában.

Illyés Pétertől megtudhattuk, hogy idén látványosan megnőtt az érdeklődés a hazai cégek körében is a különleges kihívást jelentő stancolt, alakításos munkadarabok, vagy az érzékeny felületű (pl. fóliázott, horganyzott) termékek vágási éleinek sorjázására vagy egyenletes lekerekítésére. Ezzel együtt a felületet csak minimális hatás érheti és közben annak védelmi funkciója nem sérülhet. Ezekre a kihívásokra kínálnak első osztályú megoldásokat a TIMESAVERS GRINDINGMASTER gépei.

Végezvén az utolsó felvételekkel, szombaton délután 6-kor léptünk ki az EMO 2013 kapuin, és egy gyors vacsora után, még aznap elindultunk hazafelé, hiszen még több mint 11 órás autózás várt ránk.

Az elmúlt hat nap interjúit és gépbemutatóit időközben itthon már elkezdtük feldolgozni, közben persze figyelve arra, hogy a hazai rendezvényekről is időben be tudjunk számolni. Terveink szerint az EMO-s anyagokat folyamatosan október és november végéig fogjuk oldalunkon megjelentetni.

[nggallery id=126]
Megosztás
[
    ]