EMO Hannover 2013 a CNCMedia kameráin át

A 2013-as hannoveri EMO kiállítás hű volt elődeihez és hatalmas volumenben mutatta be a szerszámgépipar innovatív és új gépeit. Számos ügyfelünk standján jártunk és sok új partnerrel is készítettünk felvételeket.

Bár a korábbi kiállításokon sok show-elemet láttunk, szerintünk az EMO most inkább szakmai tartalomra fókuszált, a szakemberekhez szólt. Ennek ellenére végeláthatatlan mennyiségű, 2.200 kiállító prezentálta termékeit és szolgáltatásait több mint 30 országból, így bőven akadt látnivaló. A több mint 180.000 m2-en elterülő kiállításra mintegy 145.000 látogató volt kíváncsi, 100 országból látogattak az észak-német városba. Ez azt jelentette, hogy szállást szinte lehetetlen volt találni (elfogadható áron) a kiállítás idejére, csapatunk számára is már közel egy évvel ezelőtt foglaltunk. Szerencsére idén közel laktunk a kiállítás területéhez, nem úgy, mint két éve, amikor 96 km-t kellett minden reggel és este megtenni.

A 2013-as kiállítás, csakúgy mint elődei, hat napon át tartott, így mi is végig jelen voltunk négy fős csapatunkkal, szombat délután fél ötkor kapcsoltuk ki kameráinkat. A kiállításon mintegy 2.400 fotót készítettünk és több órányi videofelvételt, az összes adat kb. 500 gigabyte. A hazautazás még körülbelül 13 órát vett igénybe Budapestig, de útközben azért megálltunk aludni.

EMO Hannover 2013 - zászlók

Megosztás
[
    ]