Szuper pontos felület- és profilköszörülés

AMADA Japán, mint a világ egyik legnagyobb gép- és szerszámgép előállítója, a maga 6000 dolgozójával, döntő lépést tett a vevők közelebb hozásáért!  2010 júliusában megnyílt a Technikai Centrum (TC) Haan-ban. Az AMADA ígéretét, miszerint „Grow with the customer“ vagyis „Növekedj a vevőkkel“, tettek követték. A TC feltételeivel, az értékes termékeket és a kompetens szakmai erőket a vevőkkel közösen, helyileg lehet a felállított követelményekhez alakítani, illetve fejleszteni. A vevők siker felé irányítása az AMADA részére egy olyan kihívás, melyhez döntően hozzájárul teljesítményével.

Az AMADA célkitűzése az, hogy kidolgozza a jövőbeni követelményeknek megfelelő megoldást a teljesítményre, technikai kiugrásra és a gazdaságosságra vonatkozóan, csakúgy mint a termékek továbbfejlesztését illetően. Ezek után kézenfekvő, hogy az AMADA előkészítette az új Technikai Centrumban az igazolt és vadonatúj technológiát a vevők feladataihoz.

AMADA mesiterG3

AMADA mesiterG3

Szuper pontos felület- és profilköszörülés az Amadával

A MEISTER G3, az az univerzális felület- és profilköszörűgép, mely képes a szerszámüzem és a termelés szuper pontos kis méretű darabjainak ultra precíz megmunkálására. Az akár 500Hüben/perccel a gép nem remélt termelékenységet képes elérni. A pontos kezeléssel és irányítással a Meister G3 gyorsabb mindenkinél. Nem hiába számít a Meister G3 a világ legközkedveltebb felület- és profilköszörűgépének.

Egy abszolút High-End fejlesztés a felület- és profilköszörű programban a WINSTAR. A gépezet a hosszú évek tapasztalatát ötvözi a szuper pontos optikai profilköszörűgépekkel, a legújabb technológiákkal és a szuper gyors Meister G3 köszörűgéppel.

A WINSTAR a modern termelési környezet legmagasabb vevői igényeit is kielégíti és ultra precíz eredményt garantál. Legyen szó tükörköszörülésről, szalagköszörülésről, vagy kisebb hornyok köszörüléséről (< 0,1mm 3mm-es mélységnél). A WINSTAR a pontos, precíz termelésben is összehasonlíthatatlan teljesítményt nyújt.

Most új 800 x 550 mm-től 1.200 x 760 mm-es köszörülési terület az új „TECHSTER“ fejlesztéssel

  • Köszörülési terület 800 x 550 / 1.000 x 660 /1000 x 760 / 1.200 x 660 / 1.200 x 760 mm
  • Nagy felbontású mérőrendszer 0,05 μm-el
  • Felszabályozó- és szalagköszörűtechnológia – sztenderd
  • A munkadarabok integrált automatikus mérése
  • A köszörűkorong átmérője 400 és 500 mm
  • Teljesen automatikus egyensúlyozó rendszer
  • Gépburkolat kivitelezése V2A-val
AMADA Techster

AMADA Techster

Ultra kompakt profilfelszabályozó rendszer a magas profilpontosság és felületminőség érdekében.  Mechanikailag stabil kivitellel rendelkezik ellentárolással, ezáltal és a masszív szerszámkivitel miatt, a felszabályozó szerszámok állóképességi intervalluma igen magas. Gyémántkerék átmérő:130mm.

A felszabályozó szerszámok után köszörülhetőek a készüléken átszerszámozás nélkül, ezáltal kiváló körforgási tulajdonsággal rendelkeznek. Ez nagy rugalmasságot biztosít csekély költségek mellett, továbbá jelentős időelőnyhöz juttatja a használóját az elő- és készprofilozásál. Az előprofilozásnál egy külön felszabályozó egységet használunk, ezáltal megóvjuk a felszabályozó kereket a készprofilozás számára.  Gyorsabb szerszámváltást biztosít a kazettarendszer által, ezáltal megtartható a pozícióbeállítás. Egy felszabályozó csillag bevetése is abszolút lehetséges. Ez egyaránt egy kazettán keresztül kerül bevonásra. Egy 6-szoros felszabályozó csillag alacsony szerszámköltségek mellett biztosít nagy rugalmasságot. Ezt a profilszabályozó rendszert különböző felépítési méreteken alkalmazhatjuk az AMADA felület- és profilköszörűgépeire, a MEISTER G3-tól a TECHSTER-ig.

A WinWop profilozó rendszerrel dolgozik.

A WinWop programozó rendszer egy külső szoftver, mely a profilfelszabályozásánál és kontúrköszörülésnél optimális profil-előkészítést biztosít. A hosszú évek köszörülési tapasztalata és technikai “KNOW-HOW” -ja garantálja Martin Haugg személyében az optimális vevői felhasználást.   A WinWop rendszer beintegrálható egy már meglévő CAD rendszerbe. A felszabályozó szerszám kopásának és helyzetének kompenzálása.A szerszámok megmérhetőek egy mérőórával vagy közvetlenül a profilnál. Ezeket az adatokat a profilozórendszer aztán beolvassa. A profilozó rendszer figyelembe veszi az eltéréseket és automatikusan egy javított kontúrt hoz létre.

További információ

Tecno.Team honlapján.
Kapcsolattartó
Thiery Tamás
Tel.: +36 30 946 7147
Email: thiery@t-email.hu