Öttengelyes szerszámgép konfigurációk áttekintése

Attól függetlenül, hogy éppen melyik gyártóról beszélünk, ugyanazzal a néhány jól bevált konfigurációval találkozunk az öttengelyes szerszámgépek esetében. Ezek mindegyikének megvannak a maga erősségei, ami kiemeli a többi lehetőség közül. A leggyakoribb típusok az asztal-asztal, a fej-asztal és a fej-fej konfigurációk.

Billenő forgóasztalos konfiguráció

Billenő forgóasztalos konfiguráció

Az egyik leggyakoribb konfiguráció a billenő forgóasztalos kialakítás, a legtöbb ember erre gondol, ha azt hallja, hogy öttengelyes szerszámgép. Ennek a konfigurációnak a másik elnevezése az asztal-asztal konfiguráció, mert mindkét forgástengely az asztalba van építve, a fej pedig mindig rögzített.

A legtöbb kezelő és programozó könnyedén azonosul ezzel a beállítással, mert csak egy lépéssel bonyolultabb a szabvány háromtengelyes szerszámgépeknél. Mivel a két forgástengelyt csupán arra használják, hogy a munkadarab a megfelelő szögben álljon, könnyű elképzelni és megtervezni, hogy a gép miként fog viselkedni munka közben.

Sok esetben egy billenő forgóasztalos gép jobban használható bemetszések kialakítására, mint bármely más konfiguráció, mert az asztal nagyobb szögben képes elfordulni, legalábbis az egyik irányba (a fenti képen látható gép esetében ez 110 fok), mint a forgófejes társai, ezáltal jobb hozzáférést biztosít a munkadarab alsó részéhez. Ezen kívül ez a konfiguráció nagyobb használható munkatérfogatot hagy a kezelő számára, mert az asztal miután beállt a megfelelő szögbe, az X, Y és Z tengelyek teljes mozgástartománya kihasználható. Ezzel szemben a fogófejes megoldásnál figyelembe kell venni a szerszám hosszát. Egy különösen hosszú szerszám esetében jelentősen lecsökken az a térfogat, amit a fej körbe tud járni és meg tud munkálni.

Egy billenő forgóasztalos szerszámgép akkor is jobb választás, ha nagy mennyiségű fémet kell leválasztani. Mivel a fej rögzített, lehetőség nyílik fogaskerék- vagy szíjhajtású orsó használatára, így a gép nagyobb nyomatékot képes leadni alacsonyabb fordulatszámon. A mozdulatlan fej továbbá azt is biztosítja, hogy a fej ne tudjon kimozdulni a helyéről, ez ugyanis mozgófejes gépek esetén időnként előfordulhat nagyigénybevételű megmunkálások közben.

A következő konfiguráció a forgófejes szerszámgép. Ezen belül lehet fej-fej konfiguráció, ahol az összes mozgást a fej végzi, és az asztal rögzített, vagy lehet fej-asztal konfiguráció, ami egy dönthető fejből és egy forgóasztalból áll.

A fej-fej, vagy fej-asztal konfigurációk esetében sokkal nehezebb alkatrészeket is meg lehet munkálni, mint billenő forgóasztalos gépeken, mivel az asztal nem dől meg munka közben, a munkadarab teljes tömege pedig közvetlenül a gép vázára nehezedik, a felépítmény így sokkal szilárdabb. Ezen kívül, tömegtől függetlenül, maga az asztal kialakítása is sokkal nagyobb méretet tesz lehetővé, a billenő forgóasztalhoz képest, mivel nincs bonyolult billentő mechanizmus, ami korlátozná a munkadarab kiterjedését.

Forgófejes-forgóasztalos konfiguráció

Forgófejes-forgóasztalos konfiguráció

Ráadásul a mozgó fej lehetővé teszi a rövidebb szerszámok használatát, mivel a fej közvetlenül a megmunkálandó alkatrész fölé mozoghat munka közben. Billenő forgóasztal esetén a szerszámnak elég hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy elérjen a munkadarabig az asztal fölött, és minél közelebb van az asztal dőlésszöge a 90 fokhoz, annál messzebbre kell elérnie. Emiatt a kezelő gyakran a tervezettnél hosszabb szerszámot kénytelen használni, hogy alkalmazkodjon a szituációhoz. Végső soron ez azt jelenti, hogy mielőtt billenő forgóasztalos szerszámgép vásárlásába kezdenénk, alaposan át kell gondolni, hogy mekkora alkatrészek megmunkálására fogjuk használni, és annak megfelelően kell méretet választanunk.

Ahogy a fenti képen látható, az asztal-fej kialakítású gép lényegesen sokoldalúbb, mint a billenő forgóasztalos, vagy fej-fej típusú konfigurációk. Az öttengelyes megmunkáláson túl az asztal rögzített részét is lehet használni, háromtengelyes üzemmódban, lemezmegmunkáláshoz, vagy egy alkatrész hatodik oldalának megmunkálásához. Ezenkívül felfogó tömb is szerelhető a C tengelyű asztalra, így egyszeri beállással több munkadarabon is tud dolgozni a gép.

Kiegészítő asztal

Kiegészítő asztal

A fent bemutatott öttengelyes konfigurációk mellet nagy számban léteznek kiegészítő asztalok háromtengelyes gépekhez a produktivitás növelésének érdekében. Habár ezek a kiegészítő asztalok erősen korlátozottak abban, hogy mekkora munkadarabot képesek kezelni, használatuk mégis egy remek módja a hatékonyság növelésének. A legtöbb vezérlőrendszer, mint például a Hurco WinMax, egyszerűen átállíthatóak, hogy képesek legyenek kezelni őket. Mielőtt azonban valaki beruházna egy ilyen asztalba, mindenképp figyelembe kell venni a már meglépő szerszámgép és a vezérlés életkorát, hogy egyáltalán megéri-e a kiegészítés, tekintve az esetleg szükséges felújítás jelentős anyagi vonzatait.

forrás: blog.hurco.com

Megosztás
[
    ]