Az Amada landshut-i technológiai központja a CNCMedia szemével

Idén júniusban egy kisebb magyarországi csoporttal csapatunk is kilátogatott a németországi Landshutba, az újonnan átadott AMADA technológiai központba. A program során az „idegenvezető” szerepét az EPL-TECH Kft. munkatársai vállalták.

Az új központ hozzávetőleg 25.000 m2-es területen fekszik, a technológiai, illetve a fejlesztési központ közel 5.000 m2 területű. Az épületegyüttes tervezésekor a környezetre is nagy hangsúlyt fektettek, hiszen mintegy 10.000 m2-nyi parkot is kialakítottak az épület körül.

Az AMADA bevallása szerint a központ helyének kiválasztásakor az egyik jelentős érv volt a dél-német régióban található nagy számú, AMADA gépeket alkalmazó gyártó cég. Terveik szerint ezeket a partnereiket is bevonják a jövő gépeinek fejlesztésébe. A másik, talán még fontosabb érv Landshut mellett, hogy sokkal könnyebben elérhető a magyar, cseh, szlovák, lengyel, de az egész közép-kelet-európai régióban található partnereik számára.

Az AMADA több szerepet is szán egyszerre az új létesítménynek. Elsősorban gépbemutatók és alkalmazástechnikai konzultációk helyszínenként fogják használni, de kutatás-fejlesztési tevékenységet is végeznek majd. Megtudtuk, hogy a közeljövőben is számos rendezvényt fognak tartani falai között, ahol az érdeklődök a nemzetközi kiállításokon megszokottnál alaposabban megismerkedhetnek az Amada által nyújtott megoldásokkal.

A technológiai központban az oktatás is nagy hangsúlyt fog kapni. A multimédiás oktatótermek kis létszámúak, így mindenkivel személyes kapcsolatot tudnak kialakítani az oktatók.

A kiállítótérben a vállalat legújabb lemezmegmunkáló gépeit is szemügyre vehettük, többek között az ASTRO 100 robotos hajlítócellát, a FO – 3015 M2 síkágyas lézert csővágó modullal és az LC 2012 C1 lézer-stanc kombigépet.

A látogatásunk természetesen nem csak szigorúan a szakmáról szólt, a kilátogató magyar csoporttal közös városnézés és jó hangulatú vacsora színesítette a programot.

[nggallery id=118]

További információ:

Az AMADA gépek magyarországi forgalmazója az EPL-Tech Kft.

Megosztás
[
    ]