Transmoduls – mérnöki együttműködés a Vault tervadatkezelő rendszerrel

Transmoduls Kft. - mérnökoktatás

Transmoduls Kft. – mérnökoktatás

Azoknak a cégeknek, akik nem egy nagy multinacionális cég leányvállalataként, bejáratott módszerekkel és eszköztárral kezdik meg a termelést, nagy kihívást jelenthet, hogy az aktuális létszámnak megfelelően hatékony tervezést és kivitelezést hajtsanak végre. Hazánkban sok cégre igaz, hogy egy garázsból vagy egy sufniból indult el a termelés, mára pedig több tíz, akár több száz munkatársat foglalkoztatnak. Ilyenkor a létszám a megrendelésektől és az egyes projektek méretétől függően nagyon dinamikusan is megugorhat, ezt pedig nehéz kontrollálni, akárcsak a munkamenetet folyamatosan hatékonyan tartani. Kifejezetten nagy feladatot jelenthet például a különböző tervezői szokások és ismeretek összehangolása, az adatkezelés egységes, pontos és megbízható kialakítása. 2-3 tervezőmérnök esetén még működőképes megoldást jelenthet egy közös szerver használata, de nagyobb létszám esetén mi jelenti a megfelelő megoldást?

Csapatunk a Transmoduls Kft. telephelyén járt Veszprémben, ahol a CAD-ART Kft. az elmúlt időszakban 15 Inventor tervezőrendszert valamint az Autodesk Vault tervadatkezelő rendszert telepítette. A cég 1993 óta működik, azóta 65 fős – nemzetközi piacra is termelő – gyártócsapattá nőtte ki magát. Az automatizált szállító- és szerelőcellák tervezése és gyártása során itt is felmerült a kérdés, hogy milyen módszereket és eszközöket válasszanak.

[youtube]RRHxwWVId9s[/youtube]

A tervező rendszer bevezetése

Füzi Csaba, a CAD-ART Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a döntés több tervezőrendszer kipróbálása után az Autodesk termékcsoportjára esett, pontosabban az Inventor 3D-s tervezőszoftverre és a Vault tervadatkezelő szoftverre. A szoftverek telepítése a Transmoduls Kft-nél több lépcsőben történt, először három tervezőmérnök kezdte el az Inventor használatát, majd fokozatosan álltak át erre a tervezőrendszerre, és végül a Vault rendszerrel kerültek összeköttetésbe. Ottlétünkkor a CAD-ART egyik munkatársa tartott oktatást a helyi mérnököknek az újdonságokról, illetve arról, hogy milyen beállításokkal és hogyan érdemes használni ezeket a szoftvereket a hatékony munkavégzés érdekében.

Transmoduls premold alkatrész a hegesztőgépben

Jelenleg a szoftverek beüzemelése és az átállás zajlik – mondta el Dr. Papp Tamás, a Transmoduls Kft. műszaki igazgatója. Véleménye szerint a folyamat még nem ért a végére, de a kollégák visszajelzései pozitívak, jelentősen lecsökkent a hibázás mértéke. A Vault tervadatkezelő rendszernek köszönhetően megszűntek a fájlkonfliktusok, az összeállítási rajzok nem sérülnek az alkatrészek manuális átnevezésétől, kiküszöbölhetők a különböző verziók összekeveréséből adódó visszamentések, adatvesztések, stb. Összességében a rendszer hozzásegíti a Transmoduls Kft-t ahhoz, hogy a határidőket lejjebb tudják szorítani, illetve a szűkös megrendelési határidőket képesek legyenek tartani.

Mi jöhet még?

Ahogy az információs rendszerek legtöbbjében, így a gyártásban is egyre terjed a felhő alapú rendszerek használata. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a felhasználó az adatokat távoli szervereken tárolja, melyek többszöri tükrözéssel teszik biztossá, hogy az adatok ne vesszenek el pl. egy számítógép meghibásodásával. (A sávszélesség általános növekedésével már nem olyan távoli megoldás az sem, hogy szupergyors gépek végzik a számításigényes analíziseket és számításokat a távolban, a felhasználónak pedig csak egy egyszerű terminálra van szüksége. Maguk a programok is a távolban futnak, így a terminál bármilyen egyszerű gép lehet, nem kell sokat költeni az amúgy is gyorsan leértékelődő hardverekre.)

Transmoduls Kft. - Műszaki rajz

Középpontban az alkalmazás

Boleraczki Miklós senior gépészmérnök ismertette velünk azokat a projekteket, melyeken jelenleg dolgoznak. Ezek közül az egyik egy főtengely forgó jeladójának összeszerelését és IC-be ültetését végzi. Ez a berendezés két komponenst készít elő, ezek közül az egyik egy IC, mely 4 üléken halad át, ahol lábkivágás és -formázás történik. A másik komponens egy mágnes, melyet egy vákuumos megfogó tart a helyén. Erre illeszti rá az operátor az IC-t, amit aztán a gép betol, és így készül el a premold, vagyis a hegesztésre váró darab.
A másik berendezés az előbbi premold ponthegesztését végző automata. Az alkatrészeket X és Y tengelyű szervomotorok segítségével mozgatják a hegesztőberendezéshez. Mindkét gépben erő- és útmérő berendezéseket helyeztek el, így az alkatrészek gyártása kontrolláltan és pontosan történik.
Transmoduls automata hegesztőberendezés

A Transmoduls Kft-ről:

A Transmoduls Kft. 1993-ban jött létre magyar tulajdonosi körrel. Kezdetben anyagmozgató rendszerek, szállítószalagok, kisebb rendszerek tervezésével és gyártásával foglalkoztak. A következő években a piaci igényekre reagálva bővítették portfóliójukat célgépek gyártásával. Mára összetett, komplex folyamatok elvégzésére alkalmas automata-, illetve robotizált rendszereket építenek, melyek alkalmasak többek között lézerhegesztés, lézerforrasztás, automata csavarozás, automata zsírzás, anyagszállítás elvégzésére. A cég által épített kézi-, vagy gépi kiszolgálással ellátott gyártósorokon összeszerelő-, tesztelő-, és/vagy mérőállomások követik egymást.

A Transmoduls Kft. jellemzően autóipari partnerekkel rendelkezik, de képviselteti magát az elektronikai- illetve az élelmiszeriparban is. Referenciáik világszerte megtalálhatók, a teljesség igénye nélkül készítettek rendszereket a Continental Automotive Worldwide, a Valeo Worldwide, a Flextronics, a Denso, a Procter & Gamble, a Philips, az ABB, a NEMAK részére. A cég 2012 éves árbevétele meghaladja a két milliárd forintot. Jelenleg a Transmoduls Kft munkavállalóinak a száma folyamatosan emelkedett – jelenleg 69 fő -, ami egy újabb telephely építését tette szükségessé. A munkahelyi körülmények és az anyagáramlási folyamatok optimalizálása kiemelten fontos a szervezet számára, ezért 2013 augusztusában egy új építésű csarnok kerül átadásra, melynek kivitelezése Uniós támogatás segítségével zajlott.

További információ:

A CAD-ART Kft. honlapja
A Transmoduls Kft. honlapja