Mach-Tech 2013 – Ahogy felépült…

Múlt héten ért véget a Mach-Tech kiállítás, amelyen saját standdal csapatunk is részt vett. A rendezvény négy napja alatt gőzerővel dolgoztunk, hogy minél több kiállítóval tudjuk interjút, illetve gépbemutató videót készíteni. Ezekről egy részletes összefoglalót és az első videókat hamarosan elkezdjük publikálni az oldalon. ( a kiállítás második napján közzétett videónkat ezen a linken tekinthetik meg)

Azonban keveseknek adatik meg, hogy a kiállítás felépítésén is ott lehessen, pedig ritka látványosságról maradnak így le. A négynapos rendezvény felépítésére és az összes gép beüzemelésére összesen egy hete van a kiállítóknak, ami nem kis feladat.

Csapatunkkal próbáltuk megörökíteni ezt a 6 napos intenzív nyüzsgést ami az A pavilonban kiállító cégeket jellemezte. Az alábbi videó felső részen látható time lapse jelenetek 6 napot mutatnak be a reggeli csarnok nyitástól az esti lámpa oltásig.