Látogatás a Hermle AG gyárában

2013_04_25-26-Hermle_gyarlatogatas_07A 10 fős magyar csoporttal április 25-én indultunk útnak a Ferihegy 2-es termináljáról Stuttgartba, ahonnan busszal szállítottak át minket a gosheimi Hermle gyárba és főközpontba. A közel 4.000 fős kis német városka Dél-Németországban helyezkedik el Baden-Württemberg tartományban, Stuttgart és a Bodeni-tó között, közvetlenül a Sváb-Alpok lábainál.

A magyar csapat kiutazását a Hermle AG hivatalos magyarországi képviselete, a GesKor Kft. tette lehetővé, Swen Gessner és Kormányos Richárd tulajdonos ügyvezetők szervezésében.

A megérkezést és a regisztrációt követően derült ki az a sajnálatos tény, hogy a kiállítás területén sem fotózni, sem videózni nem engedtek minket. Bár csapatunk részére előzetesen adtak engedélyt, mégsem szolgálhatunk saját készítésű videókkal a kiállításról. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Hermle AG ne gondoskodott volna a megfelelő tájékoztatásról.

https://youtu.be/KsdPjk99VTA

Ahogy a videóban is látható, a Hermle igen csak kitett magáért, nyílt napjukon 30 gépet mutattak be élő megmunkálási demóval. Egy új gépet, a C32-est első ízben prezentálták a nagyközönség számára, erről hamarosan mi is részletesebben beszámolunk.

Már a kiállítás területén is szembetűnt, hogy németes precizitás, letisztult formák és magas pontosság jellemzik a gépeket. A demó megmunkálások között leginkább öt-tengelyes példákat láttunk. A legérdekesebbek között egy alkar méretű pók – egy felfogásban – történő megmunkálása, egy kézfej marása, valamint egy új felületjavító eljárás szerepeltek. Volt példa a különleges anyagok megmunkálására is, többek között inconelből készítettek turbinalapát-töveket úgynevezett “karácsonyfa”-maróval.

A kiállítást nem csak a házigazda vette vállára, több meghívott társkiállító is képviseltette magát, főként a CAD, CAM, befogástechnika és gyártásoptimalizálás területéről. Standjaikon szakértők fogadták az érdeklődőket, és bonyolult példa-alkatrészek, szakmai anyagok és bemutatófilmek segítségével igyekeztek minél szélesebb körben tájékoztatni őket.

2013_04_25-26-Hermle_gyarlatogatas_03

Bár a házi kiállítás is rengeteg információt nyújtott, az igazi látnivalót mégis a gyárlátogatás jelentette: A Hermle gyárát makulátlan tisztaság, rendkívüli felszereltség és élhető munkakörnyezet jellemezi. Mintegy 800 munkatárs végzi a termelést kaotikus gyártási stratégiával, ami azt jelenti, hogy az éppen befutó termékeket kezdik el gyártani, nem vagy alig termelnek raktárra. Ennek tükrében minden állomás rendkívül komoly dokumentálást és termékkövetést igényel, hogy a hatalmas gyárban számon tudják tartani az egyes alkatrészek állapotát és pontos helyét.
A gyártásban használt legnagyobb gépeik 3x5x5 méteres munkatérrel rendelkeznek, ezeken zajlik a nagyobb modellek – pl. C60 – gépvázainak marása. Az öntvények német gyárakból származnak, méretük és kialakítások masszív stabilitást sugároz, hiszen még a legnagyobb modellek is monoblokk rendszerre épülnek. Néhány óriás géptől eltekintve szinte csak Hermle gépekkel dolgoznak, ami önmagában véve is a legjobb, legmegbízhatóbb reklám. Így a gyártó is folyamatosan monitorozza, hogy melyik géptípus hol szorul további fejlesztésre, vagy éppen milyen területen szenvednek hiányt a fémmegmunkálás területéről.

A beszállítókat tekintve igyekeznek mindent lokális beszállítókkal gyártatni – már ha nem tudják saját házon belül megoldani. Ez általában véve is igaz a német ipargazdaságra, de a Hermle AG kifejezetten jó példa erre. A munkások is a környékről járnak ide dolgozni, a fluktuáció meglehetősen alacsonynak számít az ekkora méretű cégek között.

2013_04_25-26-Hermle_gyarlatogatas_09A Hermle géptervezési koncepciójára a bölcsős kialakítás jellemző, ezen keresztül valósítják meg az öt-tengelyes megmunkálást. Ez az eljárás ugyanis stabilabb és pontosabb lehet, mintha a nagy fordulatszámmal forgó, dinamikusan mozgó főorsót kellene nagy precizitással pozicionálni. Ha már a precizitásnál tartunk, a Hermle gépek gyártásánál nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gépek belső, lényegi tartalma fejlődjön. Így lehetséges az, hogy egy pár évvel korábban ugyanolyan típusszámmal eladott gépnél jóval fejlettebb a mai verzió.
A Hermle stratégiáját tükrözi, hogy inkább kevesebb, de pontos, megbízható és stabil gépet adnak el, mintsem rengeteg új típussal és dizájnnal jelenjenek meg. A német cégeknek beszállító gyártók esetében a Hermle megmunkálóközpontok általában növelik a megbízás elnyerésének esélyeit.

A monumentális gépalap-megmunkáló gépek után a Hermle saját lemezalkatrész-gyártó részlegéhez értünk, ahol saját maguk számára gyártják burkolati elemeket, ezen felül a porfestést is házon belül oldják meg. A burkolati elemek gyártási koncepciója, hogy csak akkora méretű elemekből készítik a burkolatot, amit még egy szervizes egyedül le- és fel tud szerelni. A hőtermelő egységeket, – úgymint az egyes tengelyek motorjait, hűtőket, stb. – igyekeznek a géptesten kívül elhelyezni, így az esetleges cseréjük is egyszerűbb, és a gép szerkezetének is kisebb hőterhet okoznak.

A látogatás végéhez közeledve két használt gépet is láttunk, melyek éppen felújítás alatt álltak. Ezek ritkaságnak számítanak, a használtgép-piacon szinte lehetetlen Hermle gépet találni, ugyanis ha valaki megválik tőle, szinte azonnal van rá jelentkező.

2013_04_25-26-Hermle_gyarlatogatas_16A gyárlátogatás utolsó állomásaként a Hermle saját oktatóközpontjában jártunk, ami kitűnően felszerelt, rendezett és az oktatás szempontjai alapján remekül strukturált. Évente mintegy 30 diákot vesznek fel, többszörös a túljelentkezés, így a legjobbakat tudják kiválogatni. A szakképzés 3 évet vesz igénybe, ez idő alatt szinte senki sem vált képzést. Mindenki megtanulja a reszeléstől kezdve a mechanikai elemek és az elektronikai berendezések működési elvét és szerelési metodikáját, majd ezt követően a legtöbben szakosodnak az őket legjobban érdeklő szakterületre. Általában itt is helyezkednek el, a Hermle lehetőséget nyújt minden diákja számára a munkaállományba történő átvételre.
A diákok munkáját megbecsülik és elismerik, motivációjukat pedig a minden évben megrendezésre kerülő “szappankocsi”-versennyel növelik. Erre a megmérettetésre minden csapatnak saját, meghajtás nélküli kocsit kell építenie. Ötleteiket és a gyorsabb haladás érdekében kifejlesztett megoldásaikat meg is valósíthatják. Láttunk például egy olyan kocsit, ahol az ülés egy görgős sínre volt felszerelve. Ezt indulás előtt a felső állapotba állítják, majd a startlövést követő beszállásnál (értsd: beugrásnál) a versenyző lendülete löki a helyére. Ezzel kezdő lendületet tudnak adni a kocsinak a lejtő tetején, ami a verseny végére akár jelentős előnnyé is válhat.

A diákok munkáinak megbecsülését jelzi, hogy a gyár területén több helyen is találkoztunk a relikviaként kiállított korábbi szappankocsikkal. Úgy gondolom, hogy aki ilyen környezetben tanul, dolgozik és fejleszt újabb technológiai megoldásokat, az teljes mértékben tud azonosulni a cég mottójával: “besser fräsen” (“jobban marni”).

A nap folytatásában elfoglalhattuk a szállásunkat a balingeni Gasthof Lang vendégházban, majd egy kis délutáni pihenőt és városnézést követően egy pompás vacsorára és kötetlen szakmai beszélgetésre nyílt lehetőség a hechingeni Hofgut Domäne nevű fogadóban.

Másnap újra ellátogattunk a házi kiállításra, itt nyílt lehetőség az egyes szerszámgépek és az alkalmazott megmunkálási technológiák ill. eljárások részletes megismerésére. A nyílt napok nagy sikerrel zajlottak, összesen kb. 2500 német és külföldi látogató járt a Hermle AG központjában.

A hely szellemiségével és a kérdéseket kimerítő szakmai ismeretekkel gazdagodva indultunk haza; némi késéssel, április 26-án 19:45 perckor szállt fel Stuttgartból a repülőnk.

[nggallery id=109]

További információ:

A Hermle AG honlapja

A Hermle gépek hivatalos magyarországi forgalmazója a GesKor Kft.

Megosztás
[
    ]