A robot, a kötélhajtás és a töltő Hannoverben

Stringdrive Technologies

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) jóvoltából első alkalommal képviselteti magát, illetve mutatja be innovatív fejlesztéseit négy magyar cég az elektromobilitást középpontba helyező „Mobilitec” szakkiállításon.

Az ALTmob Kft. az alternatív mobilitásban szerzett 8 éves tapasztalataira alapozva jött létre. A start up vállakozás egy nemzetközi színtű szakportált hozott létre (www.ALTmob.hu), ahol a zöld közlekedési eszközökről szóló cikkeket 4 nyelven publikálják. A vállalkozás emellett a magyarországi ALTernatív Futamok szervezője, melyek lehetőséget nyújtanak a résztvevőknek arra, hogy innovatív ötleteiket megvalósíthassák és egy környezetbarát versenyzési formát honosítsanak meg Európában (www.ALTrace.hu).

Az Electraplan Kft. innovatív elektromos töltőoszlopba építhető akkumulátortöltő berendezését mutatja be, amely különböző akkumulátorfajták feltöltésére is alkalmas (ólomzselés lítium-ion, és lítium-polimer akkumulátorok). Ezen szabadalmaztatott töltési metódus lehetővé teszi, hogy különböző akkumulátorokat akár 15-20 perc alatt feltöltsünk, ami az elektromos járművek piacán új lehetőségeket nyit. A cég bemutatja továbbá szabadalmaztatott intelligens akkumulátor-csomagját, amely aktív cellakiegyenlítéssel rendelkezik a töltés és kisütés folyamán is. Ezen rendszer használatával az akkumulátorok élettartama megnövekszik és az elektromos járművek hatótávolsága hosszabb idő után sem csökken. A cég bemutat továbbá egy húzólapátos szélturbinát is, amely a szitakötő mozgását utánozva kis szélsebességnél is rendkívül jó hatásfokkal tud működni.

A General Mechatronics Kft. egy, a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen fejlesztett holonomikus hajtású mobil robotot és egy univerzális mozgásvezérlő rendszert mutat be. A holonomikus hajtások sajátossága, hogy egyszerre képesek haladni egy tetszőleges irányba és közben fordulni is. Az új mozgásvezérlő rendszer az amerikai szabványügyi hivatal által kezdeményezett nyílt forráskódú – ezáltal mindenki számára hozzáférhető – LinuxCNC szoftverbe épül be, alkalmazható speciális hajtású mobil robotok, ipari robotok és CNC szerszámgépek vezérlésére egyaránt.HITA a hannover messén

A Stringdrive Technologies Kft. által bemutatott Stringdrive rendszer egy olyan kötélhajtású rendszer, amely kerékpárok és más könnyű járművek hajtására használható. A kiállításon egy cross kerékpár látható, amelyen a Stringdrive hajtómű összes előnye jól érvényesül, a próbakörök során a látogatók tapasztalják a finom hajtásérzetet, a tisztaságot, a csaknem folyamatos váltás lehetőségét és a könnyű kezelhetőséget. A vállalkozás a bemutatott hajtáson kívül mozgássérültek részére fejleszt háromkerekű kézzelhajtott járművet és fekvőkerékpárokon használható hajtóművet. A társaságot két éve alapították, ma a világ számos országában adnak el kerékpárokat.

Már az első két nap után megállapítható, hogy a rendezvény nagyszerű lehetőséget biztosít a résztvevőknek új kapcsolatok kialakítására, szakmai egyeztetések lefolytatására, innovatív technológiák megismerésére valamint a piac feltérképezésére is.

forrás: HITA