Szakmai konferencia az S&T fennállásának 20. évfordulójára

Az S&T Consulting Hungary Kft. idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ennek alkalmából, március 20-án egy egész napos konferenciára várták az érdeklődőket a Novotel Budapest City Hotel előadóiba. Az “S&T Focus 20 – PLM/CAD/CAM/CAE Nap” című rendezvény keretein belül több szekcióban, összesen 40 előadást hallgathattunk meg a szakma neves képviselőitől. Számunkra egyből nyilvánvaló volt, hogy ennyi újdonságot és érdekességet szinte lehetetlen egyetlen cikkben lefedni, így a következőkben inkább a saját szemszögünkből igyekszünk összefoglalni a nap legfontosabb információit a teljesség igénye nélkül.

Plenáris szekció

Plenáris szekció

A rendezvényt reggel 9-kor Nyírő Ferenc, a PLM üzletág vezetője nyitotta meg, melyet egy plenáris szekció követett. Itt először röviden megismerhettük a cég múltját, jelenlegi helyzetét és kitekintést nyerhettünk a jövőbeli céljaikat illetően. Ezután megismerkedhettünk portfóliójuk egyik alappillérével, a PTC Creo 2.0 parametrikus modellező rendszerével, amely a korábbi Pro/ENGINEER, a CoCreate és a ProductView legelőnyösebb tulajdonságait ötvözi egy modernizált, intuitív módon használható kezelői felületbe ágyazva. Az új felhasználói felület a már más szoftverekből (MS Office 2010) is jól megismert szalagos elrendezést használja, amit további benyíló eszköztárakkal és helyi menükkel egészítettek ki a legnagyobb hatékonyság érdekében. A betanulást, vagy a korábbi rendszerekről való átállást parancs kereső és több mint 200 helyzetérzékeny mini oktató videó segíti.

Nyírő Ferenc előadása

Nyírő Ferenc előadása

A parametrikus modellezésen felül külön hangsúlyt kapott a Creo FreeStyle modulja is, ami ettől a verziótól kezdődően már díjmentesen elérhető minden felhasználó számára. Ennek segítségével a formatervezők könnyen és gyorsan készíthetnek szabad formákat és felületeket előzetes koncepció terveikhez. Más rendszerekhez képest fontos előny, hogy az így generált formák nem háromszög elemekből állnak, hanem valóban megmunkálható, másodrendben folytonos felületekből. A FreeStyle modulban létrehozott formák ráadásul minden probléma nélkül kombinálhatók parametrikusan létrehozott testekkel és felületekkel is, ezáltal biztosítva a teljes tervezői szabadságot.

A számos új modulon és funkcionális fejlesztésen felül a Creo 2.0 egyik legnagyobb előnyeként a más rendszerekkel való kompatibilitását emelték ki. Ez hazánkban kifejezett fontos tényező, mivel az ipar gerincét adó gépjárműipari beszállítók sokszor eltérő formátumokban kapják a fájlokat az egyes ügyfelektől, így egy olyan szoftver jelentős előnnyel bír, amely a sajátján felül számos egyéb natív formátum beolvasására is képes.

A plenáris szekció keretén belül egy új termék bemutatójára is sor került. A kis- és középvállalatoknak szánt Windchill PDM Essentials rendszert Kovács Lajos, PLM üzletfejlesztési menedzser mutatta be. Ez az egyszerűen használható rendszer elérhető áron kínál jelentős termelékenység növekedést minden olyan vállalatnak, amely a növekedési pályáján haladva szembetalálkozik a termékadatbázis- és információ kezelés, valamint a csoportmunkából adódó verziókövetés nehézségeivel. A Windchill PDM Essentials egy letisztult, böngésző alapú felületen keresztül teszi lehetővé a termékadatok strukturált szervezését, kereshetőségét, a hozzáférések szabályozását és történetiségük nyomon követését.

Kávészünet

Kávészünet

Büféasztalokkal

Büféasztalokkal

Az előadásokat itt egy rövid kávészünet szakította meg, majd ezt követően a PTC Academic Representative munkatársa, Raluca Toader ismertette a PTC oktatási programját. A hagyományos tantermi oktatásokon felül a PTC létrehozott egy online eLearning platformot is, melynek elsődleges célja, hogy a felhasználók célzottan hozzáférhessenek a számukra aktuálisan fontos ismeretanyagokhoz. Ez a modulárisan felépített online tananyag több mint 6.000 órára elegendő elfoglaltságot biztosít. Az eLearning platform kipróbálására regisztrációt követően egy 30 napos próbaverzión keresztül van lehetőség. A fordítás során kiegészítő információként azt is megtudhattuk, hogy a magyarországi műszaki felsőoktatásban résztvevők magához a Creo 2.0 szoftverhez és oktatási anyagokhoz is díjmentesen hozzájuthatnak. Erről további információ az S&T hivatalos oldalán.

Gyártás és szerszámtervezés szekció

Gyártás és szerszámtervezés szekció

A plenáris szekció pontosan délben egy tombola sorsolással ért véget, amikor is egy szerencsés nyertes egy 22″-os Samsung FullHD monitorral lett gazdagabb. Reménykedtünk, de sajnos nem mi vittük el. Ez után egy rövid technikai szünet következett, majd az előadások három külön szekcióban folytatódtak: CAD/CAM/PLM a jármű- és beszállítói iparban, Gyártás és szerszámtervezés, CAD ma és holnap. Érdeklődési körünknek megfelelően mi a Gyártás és szerszámtervezés részlegre rendezkedtünk be, ahol néhány büfé szünettel megszakítva összesen 11 előadás hangzott el. Ezek során megismerkedhettünk az Esprit 2013 újdonságaival az alkatrészgyártás szemszögéből, láthattunk fröccsöntési szimulációt és optimalizációs analízist a Moldex3D segítségével valamint betekintést nyerhettünk az NCG CAM 12-es verziójának újdonságaiba és a szoftver autóipari felhasználásába.

Mindent összevetve ez a rendezvény méltó megünneplése volt az S&T 20. évfordulójának. A felvetett témák valóban aktuálisak voltak és rengeteg érdekes újdonsággal és megoldással ismerkedhettünk meg. Kívánunk a jövőben is hasonló sikereket!

További információ

Az S&T Consulting Hungary Kft. hivatalos oldalán.

  1 comment for “Szakmai konferencia az S&T fennállásának 20. évfordulójára

Comments are closed.