Az Edgecam 2012-ben megdöntötte minden rekordját az Egyesült Királyságban

Raf Lobato ügyvezető igazgató elmondása szerint az első 6 hónapra vonatkozó számok alapján a szoftver értékesítési és szolgáltatási bevételek 100%-kal meghaladták az előző évi bevételeket. „A teljes évre vonatkozóan 70%-os növekedés könyvelhető el.”

„Egy korábbi közleményben az ONS (Office for National Statistics – Nemzeti Statisztikai Hivatal) a gyártás csökkenéséről számolt be, azonban a Vero Software azt tapasztalta, hogy a mérnöki, illetve tervező tevékenységet folytató szektorokban – mint például a repülőgép ipar, az orvosi műszergyártás, a motor sport, az olaj- és gázipar, valamint a beszállítói szektor – növekedést ért el 2012-ben. Sőt, az egyik Edgecam felhasználó, a Dundee városbeli GA Engineering 60 új gyakornoki helyet tudott biztosítani az évben.”

Raf Lobato szerint „Az Edgecam mára az Egyesült Királyságban a kézenfekvő választás a legtöbb gyártó számára.”

Edgecam 2013 R1_5

Az igazgató biztos abban is, hogy 2013-ban újabb rekordokat fognak megdönteni a tavaszra ütemezett új verzióba bekerülő fejlesztéseknek köszönhetően. Ezek a fejlesztések olyan új lehetőségeket jelentenek, mint például a műhelyszintű programszimuláció és -szerkesztés, illetve az új, hatékony munkafolyamat szemléletű programozási alkalmazás. A Microsoft menüszalag felhasználásával a munkafolyamatok a CAM folyamatokat és az egyes lépéseket egy egyszerűbb struktúrába helyezik.

„Ez magában foglalja az alkatrész betöltését és pozícionálását, a gyártási folyamat és szerszámgép kiválasztását, az előgyártmány és készülékek kezelését, egészen a gyártásautomatizálási stratégiákig.”

Az Edgecam 2012-es kitörő sikeréhez két fontos tényező járult hozzá nagymértékben, egyrészt a forradalmian új Nagyolás hullámmintával stratégia, valamint az új termék, amely intuitív környezetet nyújt a huzalos szikraforgácsolással történő megmunkálási feladatok programozására.

A mérnökök és a szerszámgép programozók szerint a Nagyolás hullámmintával kitágítja a tradicionális marás határait. Maximalizálja az anyageltávolítás mértékét, miközben meghosszabbítja a szerszám, és a szerszámgép élettartamát, rövidebb ciklusidőket és jobb felületeket eredményez.

„Az Edgecam fejlesztése rendkívül gyors, és minden új verzió teljesen új vagy jelentősen fejlesztett funkcionalitásokat tartalmaz, amely a nagy, valamint folyamatosan bővülő fejlesztő csapatnak köszönhető, akik folyamatosan arra törekednek, hogy a gyártók a lehető legtöbbet tudják kihozni a mérnöki és megmunkálási folyamataikból, jelentős üzleti előnyöket szerezve.”

2012-ben az Edgecam csapat számos oktatást tartott a felhasználók számára, amelyek során az új verzió fejlesztéseit mutatták be, emellett elindított egy olyan tréningsorozatot a viszonteladók számára Európában, amely minden évben ismétlődni fog, és a 2013-as tervek között szerepel a viszonteladói képzés az ázsiai és az amerikai disztribútorok számára is.

forrás: edgecam.hu

További információ

Az Edgecam honlapján.