Márciusban ismét Műegyetemi Állásbörze

Műegyetemi Állásbörze

forrás: allasborze.bme.hu

Műegyetemi Állásbörze idén is, 2013 tavaszán ismét igen korai időpontban, március 6-7-én kerül megrendezésre, a megszokott helyen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem patinás Központi épületében.

“A tavaszi állásbörzét mindig valamivel nagyobb látogatói érdeklődés övezi, mint az őszit, hiszen még mindig ebben a félévben diplomáznak többen, így számukra a tavaszi rendezvény remek karrierindítási lehetőségnek minősül, különösen a korai időpont miatt. Az időben elkezdett álláskeresés gyümölcse ugyanis a diplomaosztóra akár már be is érhet, s a műszaki vagy gazdasági végzettséggel rendelkező frissdiplomás szakember azonnal kamatoztathatja is tudását a képzettségének és kompetenciáinak leginkább megfelelő területen.” – nyilatkozták a szervezők.

A Műegyetemi Állásbörze – társrendezvényének, a BME Külügyi Börzének köszönhetően – a frissdiplomás álláskeresőket megszólítani kívánó cégek mellett azoknak a kiállítóknak is kedvez, akik külföldi szakmai vagy tanulmányi lehetőséget kínálnak felsőfokú végzettséggel már rendelkező vagy tapasztalatra éhező alsóbb éves érdeklődőknek. A szervezők szerint a Műegyetemi Állásbörzén és a Külügyi Börzén felkínált lehetőségek összefüggnek: az egyetem, a nyelvtanulás, a külföldi tapasztalatszerzés és az elhelyezkedés a karrierépítés egy-egy fontos állomásai – az egyik elősegítheti a másikat, s az a tapasztalat, hogy nem csak a szervezők, hanem a látogatók számára is egyre inkább természetes a karrierépítésnek ez a fajta komplex szemléletmódja.

A 36. Műegyetemi Állásbörze időpontja: 2013. március 6-7.

forrás: MTI

További információ

www.allasborze.bme.hu