TIMTOS kiállítás Tajvanon a CNCMedia-val

TIMTOS 2012A CNCMedia történetében először nem csak az európai ipari kiállítások legjavát mutatjuk be Olvasóinknak. Az idén már 24. alkalommal megrendezésre kerülő tajvani TIMTOS szerszámgépipari kiállításon is részt veszünk és be is számolunk élményeinkről, tapasztalatainkról oldalunkon.

Mit is kell tudni a 2013-as TIMTOS-ról?

Dátum: 2013. március 5-10.

Az előzetes információk szerint 960 kiállító 5300 standon mutatja be termékeit, szolgáltatásait. Érdekesség, hogy a standfoglalás áprilisi megnyitásakor pár napon belül betelt minden kiállítótér. A kiállítás 1975 óta minden évben megrendezésre kerül. 4 csarnokban, a tajvani világkereskedelmi központ három kiállító terében, valamint a Nangang Exhibition Hall-ban lesz lehetőségük a kilátogatóknak megismerkedni az ázsiai ipar jelenével és jövőjével. A teljes kiállítás mintegy 90.000 m2-en terül el.

A svájci szerszámgépipar képviselőit immár 11. alkalommal külön nemzeti kiállítótérrészben lehet megtalálni, de idén már külön kínai és a német pavilon is várja az érdeklődőket.

A Műszaki Magazin jóvoltából korábbi cikksorozatunkban már beszámolhattunk a Tajvani szerszámgépipar nevesebb résztvevőiről, kedvcsinálóként ajánljuk újbóli elolvasására ezeket:

Múlt, jelen, jövő – Tajvan I., Múlt, jelen, jövő – Tajvan II.Múlt, jelen, jövő – Tajvan III.

TIMTOS 2012_2Aki kedvet és elszántságot érez magában, hogy átrepüljön a fél világon, még foglaltathat magának megfizethető áron repülőjegyet a KLM (az egyedüli európai légitársaság, mely járatot indít Tajvanra) járatainak valamelyikére.

Tajvan gépgyártása világszerte ismert, a CNC gépek gyártásának volumene a világon az elsők között van. Itthon is ismertebb márkák és kiegészítők:

Hartford – YCM – Chevalier – Cylon – Niitakayama Seiki – Goodway – Everising – PMC – Hiwin – YouJi – Victor Taichung – Tongtai – Quaser – Awea – Chmer – Keyarrow

A tajvani gyártókon kívül számos neves vállalat is képviselteti magát, mint az Okuma, Mazak, DMG, Yasda, Jtekt, Toyoda, Sodick, Mitsubishi, Trumpf, Kuka, Fanuc, Siemens, Heidenhain és a Bosch.

EZEN az oldalon megtekinthető a regisztrált kiállítók listája. Ahogy ez várható is, a kiállítók többsége az ázsiai, indiai és csendes-óceáni térségből érkezik, de megtalálhatók – igaz kisebb számban – európai kiállítók is. A szervezők reményei szerint a kilátogatók száma meg fogja haladni a 45.000 főt és ezek közül 5.000-nél is többen érkeznek majd Tajvanon túlról.

További információ

A TIMTOS kiállítás hivatalos oldala.
A TAITRA budapesti kirendeltsége.