„Hatékony forgácsolás, komplex megoldások” – SzMSz szimpózium

Szerszámgyártók Magyarországi Szövetsége Szimpózium_04A Szerszámgyártók Magyarországi Szövetsége szeptember 27-én tartotta a „Hatékony forgácsolás, komplex megoldások” címmel meghirdetett szimpóziumát. A szövetség által szervezett program központi témája a szerszámgyártással kapcsolatos hatékony forgácsolással kapcsolatos kérdések feltevése, valamint az ezt segítő komplex megoldások megfogalmazása volt.

Fülöp Zoltán, a Szövetség elnökének köszöntője után Dr. Markos Sándor előadását hallgathatták meg, „Hatékony forgácsolás, NC programozás” címmel, mellyel a szimpózium során érintett témáknak adott keretet. Bemutatta a szerszámgépek jelenlegi fejlesztési trendjeit, mint a vezérelt tengelyek számának növelését, a gépen belüli mérést, a párhuzamos kinematikájú gépek térnyerését. Külön kiemelte a megoldások integrációjának széleskörű elterjedését. Ma már nem számít kirívónak az esztergák többtengelyes maróorsóval való felszerelése, vagy a megmunkáló központok 5D-s, tehát szimultán öttengelyes megmunkálási képessége. Ezek a gépek már teljes értékű esztergaként és maró központként alkalmazhatók. Felhívta ugyanakkor a hallgatóság figyelmét, hogy eltérő tengelyelrendezésű gépek más-más pontosságot, folyamatstabilitást biztosítanak a munkadarabok azonos megmunkálási igényei esetén is.

Szerszámgyártók Magyarországi Szövetsége Szimpózium_06Kitért a forgácsoló szerszámok és bevonatok kérdésköreire is, mint a hatékonyabb szerszámbefogási rendszerek, vagy az új irányvonal, a hűtővizes forgácstörés.

Megjegyezte, hogy az NC programozás a szerszámgép kinematikák bonyolultabbá válásával a gépkezelők és programozók egyre nehezebb feladatokkal néznek szembe. Ma már nem a technológiai paraméterek és szerszámgeometriák helyes megválasztása jelenti a legnagyobb kihívást, hanem a jól megválasztott anyagleválasztási stratégiák, szerszámpályák kialakítása. Az új megmunkálási módok, mint a HSC, vagy HPM olyan szerszámpálya stratégiákat – például „trochoidal”, „feed mill” vagy „plunging” – igényelnek, melyekkel biztosítható az optimális szerszám élettartam és a kívánt felületi minőség, költséghatékonyan.

Előadása végén ráirányította a figyelmet a kor követelményeinek való helyes válaszok megfogalmazására. Mint mondta, ezekre a kérdésekre nincs rossz válasz, a fontos csak az, hogy legyen.

Szerszámgyártók Magyarországi Szövetsége Szimpózium_02A következő előadáson a DMG/Mori Seiki képviseletében Mati Csaba mutatta be a szerszámgépgyártó új fejlesztéseit. Az előadás középpontjában DMU MonoBlock 85 FD megmunkálóközpont állt, de röviden szó esett a DMU 50/70 gépekről, valamint eVo sorozat tagjairól. Kiemelte a sorozat lineáris hajtásainak előnyeit, és az elérhető pontosságot. A DMU MonoBlock 85 FD, mivel szimultán 5 tengelyes interpolációt igénylő megmunkálások elvégzésre is képes, ezért különösen fontos szempontként merült fel a lehetséges kinematikai kialakítások összehasonlítása. Ezen gép esetében is számos variáció létezik a szerszámgépasztal kinematikai felépítésére, tengelyelrendezésére, mint az egyoldali, támasztócsapágy nélküli vagy támasztócsapágyas hajtás, a kétoldali, “tandem” meghajtás, vagy akár az FD szériában elérhető Direct Drive asztal. A téma sokoldalúságát és a különböző szemléletek sokrétűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az előadás után, a hallgatóság soraiban kialakuló konstruktív vita.

A bemutató részét képezte a DMG Mori Seiki újítása is, a DMG Messenger, mely valós idejű rendszerkövetést tesz lehetővé.  Az adott cégnél található szerszámgépek online felügyeletének köszönhetően nyomon követhetők a megmunkálással, beállítással, szervizzel töltött idők, ellenőrizhetők az egyes karbantartások esedékességei, ezekhez beállítható figyelmeztető üzenet küldés. Ezt a funkciót a DMG Service Agent teszi teljes körűvé, mellyel gyorsan, akár automatikusan is lehet tervezni ütemezett karbantartásokat, egyszerűen rendelhetők új alkatrészek.

Szerszámgyártók Magyarországi Szövetsége Szimpózium_10Az előadások sorát a Pannon Platit képviseletében Rábel György zárta, aki az elérhető szerszámbevonatokról és azok előnyeiről beszélt. Bemutatta a Pannon Platit által nyújtott kulcsrakész szolgáltatások körét, mely a tisztítástól a korábbi bevonat eltávolításán, az új bevonat elkészítésén, elő- és utókezelésen át a minőségellenőrzésig terjed. A Platit π313 keményréteg-bevonatoló ennek a rendszernek az egyik, ha nem a legfontosabb eleme. A bevonatolást külön vezérelhető forgó katódokkal végzi, melyekből egyszerre négy helyezhető el a Platit által kifejlesztett elrendezésben, a LARC (LAteral Rotating ARC Cathodes) és CERC (Central Rotating ARC Cathode) technológiával. Jellemzően a középső katód Al (Ti), míg az ajtóban találhatók Ti, Cr és AlSi. A létrehozható bevonat struktúrák számos alkalmazáshoz nyújtanak megoldást, melyekből több gyakorlati példát mutatott be Rábel György.

  • A kialakítható bevonat mikrostruktúrák közül a legegyszerűbb a Monoblock, mely egyrétegű bevonatot jelent, amennyiben szükséges tapadó alapbevonattal.
  • A Multilayer “szendvics” struktúra, nagy dinamikus terhelések esetén alkalmazható előnyösen.
  • A Gradiens kialakítás a bevonat felszínéhez közeledve egyenletesen nő a keménységet adó AlN aránya.
  • A Nanolayer a multilayerek finomabb típusa, ahol a rétegek periódusa kisebb, mint 20 nm.
  • A Nanokompozit az előzöekben említett bevonatoktól jelentősen különbözik struktúrájában, mivel nem homogén rétegek követik egymást, hanem a kemény nanokristály-részecskék beágyazódnak az amorf Si3N4-mátrixba, az amorf mátrix megakadályozza a nanokristály-részecskék növekedését és ezzel keménységének csökkenését.
  • A TripleCoatings3, mely egy tapadó bevonatból, Monoblock vagy Gradiens magrétegből és Nanokompozit felső rétegből áll.

Az előadások végén kérdések feltevésére, tapasztalatcserére volt lehetőség, majd az érdeklődők számára a szimpózium üzemlátogatással zárult a Gravitás 2000 Kft. I. és II. számú telephelyén.