“Nagy tapasztalattal rendelkezünk”, Ecool interjú

Az emulziók egy gyártórendszer elengedhetetlenül fontos részét képezik. Jelentősége ellenére sajnos nem kap elegendően nagy hangsúlyt, általában csak a nagyvállalati szereplők törekszenek a minél jobb minőségű és állapotú hűtő-kenőanyag alkalmazására, azonban kis odafigyeléssel is kiaknázhatók a benne rejlő lehetőségek.

Az Ecool Kft. szervizvezetőjével, Ertsey Gézával beszélgettünk a cég múltjáról, jelenéről, a cég szolgáltatásairól, valamint személyes élményeiről, tapasztalatairól.

 

CNCMedia: Mesélj, kérlek a cég indulásáról, fejlődéséről!

Ertsey Géza: A Ecool Kft. 2000-ben alakult, idén 12 éve. 2003-ban kerültem a céghez. Néha viccesen megjegyzem, hogy ekkortól datálható egy hihetetlen nagy növekedés a vállalat életében. Kis létszámmal indult a vállalat, azonban mára 115 főt foglalkoztató céggé bővültünk. Az Ecool Kft. egészében magyar tulajdonú, ugyanaz a három alapító tag a tulajdonos, akik annak idején elindították a vállalkozást, Barabási Zoltán, Molnár Csaba és Szurmai Zsolt. Magyarországon kívül leányvállalataink vannak Romániában, Csehországban és Szlovákiában is.

Két fő tevékenységet végzünk, az egyik a kenőanyag kereskedelem a másik a hozzá kapcsolódó szolgáltatás. Fő szolgáltatásink az ETFM (total fluid menedzsment), az EMS (mobil szervizszolgáltatás), valamint a partnereinket támogató egyéb szolgáltatásaink.

 

Ertsey Géza - Ecool Kft.

Ertsey Géza - Ecool Kft.

CNCMedia: Hogyan kerültél a vállalathoz?

Ertsey Géza: A Műszaki Egyetemen, terméktervezőként végeztem. Ott kerültem kapcsolatba a Gépszerkezettani Intézet egykori vezetőjével és a téma kiemelkedő szakértőjével, Dr. Kozma Mihály tanár úrral, akitől rengeteget tanultam. Ugyanakkor édesapámnak is nagy szerepe volt abban, hogy ezen a területen helyezkedtem el. 2003-ban az Ecool Kft-nél írtam a diplomadolgozatomat, amelyben emulzióellátó rendszerek tervezése, fejlesztése volt a feladatom.

 

CNCMedia: A kenőanyag forgalmazáson kívül önálló fejlesztésekkel, saját termékekkel is megjelentek a piacon?

Ertsey Géza: Elsősorban kenőanyag kereskedők vagyunk, rendelkezünk saját termékkel is, ezeket Ecool márkanéven forgalmazzuk. Természetesen bekapcsolódunk fejlesztésekbe, hiszen nagy gyakorlati, alkalmazástechnikai tapasztalattal rendelkezünk. A mi erősségünk tipikusan a fémmegmunkálási segédanyagok szegmense. Ide tartoznak jellemzően a hűtő kenőfolyadékok vagy emulziók. Ezen a területen rendelkezünk a legnagyobb szakértelemmel.

A közelmúltban elkezdtünk forgácskezeléssel is foglalkozni. Egyre jobban kezd felértékelődni, ezért a helyes feldolgozás, darálás, centrifugálás, brikettálás is elengedhetetlen, főleg vágóolajként nem emulziót, hanem tiszta olajat alkalmazó technológiák esetén.

 

CNCMedia: Milyen követelményeknek kell megfelelniük a termékeiteknek? Mennyire nehéz ezeket teljesíteni?

Ertsey Géza: Az európai irányelveknek nehéz megfelelni. Egyes termékek kontinensenként más-más besorolásba tartoznak, így felhasználásuk korlátozott. Bizonyos szerviz adalékok, tulajdonságjavító termékek, amik köztudottan nagyon jó hatással vannak a megmunkálásra, mint a kén vagy a klór-paraffin tipikusan jó példa ehhez. A klór-paraffin tartalmú termékek nem tesznek jót az egészségnek, de jól semmi mással nem lehet igazán pótolni. Érdekes, hogy a hűtő-kenő területen a bőrirritáció nagyon gyakori dolog. A bőrirritációt legtöbb esetben nem is biztos, hogy a termék okozza, hanem az, hogy kitágulnak a bőr pórusai és belemegy a megmunkált anyag. Meglepő lehet, de a kenőanyagos fronton sok esetben szigorúbbak a követelmények, mint a kozmetikai iparban.

 

Ecool Kft.CNCMedia: A fluid menedzsment kifejezés mit takar?

Ertsey Géza: Annyit, hogy jellemzően rajtunk keresztül áramlik be az összes fluidum a cégbe, ami a gyártáshoz szükséges. Startégiai partnereink teljes kenő és mosóanyag szükségletét az Ecool elégíti ki. Majdnem mindenhol van egy kihelyezett raktárunk, amiből csak azt a terméket fizetik ki, amit ténylegesen elhasználtak. Ez komoly financiális hátteret igényel részünkről. Természetesen folyamatos kapcsolatban vagyunk a partnereinkkel és állapot felmérési, karbantartási szolgáltatásokat is végzünk. A total fluid menedzsment alatt minden, a kenőanyagokkal kapcsolatos teendőt, tehát a kenőanyag megválasztását, beszerzését, mérését, karbantartását kell érteni, de még az elhasznált kenőanyagok veszélyes hulladékként való kezelése, ártalmatlanítása is ide tartozik.

Van egy saját fejlesztésű szoftverünk, mellyel nyomon tudjuk követni az egyes alkalmazási helyeket. Egy webes felületen keresztül pedig el lehet érni kimutatásokat, naprakész felhasználási adatokat kaphat, amelyek nagyban segítik a karbantartás tervezését. A fáradt emulziók kezelését helyszíni ártalmatlanító berendezéseinkkel végezzük. Ezek jellemzően vákuumbepárlók, pára kompressziós és hőszivattyús rendszerek.

 

CNCMedia: Az emulziókon milyen paramétereket kell mérnetek?

Ertsey Géza: Az emulzió nagyon érdekes. Ha szakmai tanmesét akarnék tartani, akkor azt mondanám: kezdetben volt a fémmegmunkálás. Rájöttek, hogy ha forgatják a vasat és neki nyomják a másik vasat, akkor lehánt róla egy kis darabot. Látták, hogy ez így nem tökéletes, gondolták, kellene valami, mert izzik az egész – hát öntsünk rá vizet, mondta az egyik. Milyen jó a víz, mert jó a hűtőképessége, ingyen van, legalábbis nagyon olcsó, nagyon jó a mosó hatása. A másik, meg mondta, öntsünk rá olajat, mert keni, csökken a hőhatás, tehát nem is kell annyira hűteni, véd a rozsda ellen, mivel a csak vízzel megmunkált másnapra tiszta rozsda volt. Bár a vízhez képest drága. Adja magát, hogy mi az optimális megoldás, ezt a kettőt elegyíteni kell, ez lesz az emulzió.

Van egy emulgeátor nevezetű anyag, ez egy hosszú molekulalánccal bíró vegyület. Az egyik oldalon kapcsolódik a vízzel, a másik oldalon az olajjal, így jönnek létre az úgynevezett olaj-a-vízben típusú emulziók. Minden emulzió, amelyben az olajat és a vizet valamilyen formában vegyítjük.

A legfontosabb paraméter, amit mérünk a koncentráció. Hogy mennyi olaj van benne és mennyi víz, hiszen az olaj adja a kenőképességet, a víz a mosó és hűtőhatást. Mivel ez egy vízbázisú anyag, van pH értéke. Tudom a bőrirritáció lehetőségét csökkenteni, ha elkezdem csökkenteni a pH-t. Minél magasabb, annál stabilabb az emulzió, de annál jobban maró hatású. A korszerű amin-mentes hűtő-kenő folyadék jellemzően alacsonyabb pH értéken működik. Még fontosabb a pH értéken túl, a pH érték változásának a gyorsasága. Egy emulzió koncentrátum lehet jó termék, de a nem megfelelő kezeléssel nem lesz képes ellátni a feladatát.

Ecool - Fontos

CNCMedia: Mint említetted, az emulzió nem csak olajból, emulgeátorból, adalékokból áll, hanem nagyrészt vízből. Ezzel a területtel foglalkoztok?

Ertsey Géza: Valóban, az emulzió legfőbb összetevője a víz. Emiatt kezdtünk el foglalkozni vízkezeléssel is. Pontosabban, hogy milyen vizet kell alkalmazni, milyen paramétereket kell vizsgálni, hogyan kell keverni, milyen ásványi anyagoknak kell jelen lenniük. Akkor tudunk jó emulziót csinálni, hogyha a másik oldal, a víz – ami 90%-ban van jelen.– szintén felügyelt minőségű. Sok paramétert kell mérni. Hogy milyen gyakorisággal kell, az viszont költségtényező is, hiszen ezek a vizsgálatok nem olcsóak.

 

CNCMedia: Mi a tapasztalatod a kis- és középvállalkozásokkal? Mennyire figyelnek oda a hűtő-kenő folyadékok állapotára?

Ertsey Géza: Van egy mobilszerviz szolgáltatásunk. Azok a munkatársaim, akik kiviszik a rendelt terméket, azokat az alapvető tudnivalókat, amik nélkülözhetetlenek, mind átadják az adott alkalmazottaknak, de az első feltöltést mindig megcsináljuk. Próbáljuk a partnereinkkel tartani a kapcsolatot, követjük, karbantartjuk a fluidokat. Természetesen ez a szolgáltatás megjelenik a termékeink árában is. Fontos, hogy a partnereink ne csak a direkt költséget lássák, hanem arra is gondoljanak, mekkora megtakarítást jelent a megfelelő állapotú kenőanyag.

 

CNCMedia: Tudnál olyan egyszerű mérési eljárást mondani, amit egy laikus is el tud végezni, melyből hozzávetőleg leellenőrizheti, milyen állapotban van a hűtő-kenő folyadék?

Ertsey Géza: Két paramétert mérjen meg az emulziónál. Az egyik a koncentráció, amihez kell egy refraktométer, ez a legfontosabb paraméter, ebből látható, hogy mennyi olaj és víz van a koncentrátumban. A másik a pH, melyből az emulzió stabilitását lehet meghatározni. Ebből a két értékből egyszerű körülmények között is elég jól megállapítható az emulzió állapota.

 

CNCMedia: Hogyan tudja az előbb elmondott paraméterek ismeretében, külső szakember bevonása nélkül javítani az emulzió állapotát?

Ertsey Géza: A koncentrációt tudja növelni, ha csak sűrítményt tesz hozzá, de sosem szabad töményen beleönteni a rendszerbe. Ha töményen kerül be, az olaj a többi olajcseppet elkezdi magához rántani, szétválik, felúszik az olaj a víz tetejére. Legfeljebb 20%-os koncentrációval növelhetünk és 0,5-1 %-kal csökkenthetünk. Nem szabad tiszta vizet sem beleönteni, mivel a víz nem keveredik el, a megmunkálási zónába nagy mennyiségű víz kerülhet. A lokális hígulás negatív hatással van a megmunkálás minőségére, szélsőséges esetben akár szerszámtörést is eredményezhet. Sokszor a melegedést nem a rossz hűtés okozza. A kenés nem jó, hiszen súrlódási hő jelentkezik.

Két fő irány van, ezek a kopás és a súrlódás. A mi feladatunk a két esetben különböző. A kopást minimalizálni kell, a súrlódást optimalizálni. A kopás a geometria megváltozása, a súrlódás egy fizikai jelenség. Sajnos gyakran egy kalap alá veszik a kettőt, de fontos a különválasztásuk.