Lezárult a 2012-es INDUSTRIAUTOMATION kiállítás

INDUSTRIAUTOMATION - A negyedik napA negyedik napot, illetve az egész INDUSTRIAUTOMATION kiállítást követően a CNCMedia csapata kissé fáradtan, de kiváló eredményekkel zárva tért haza. Az elmúlt héten számos interjút készítettünk, lencsevégre kaptuk a legérdekesebb standokat, és még ennél is többet fotóztunk. Lássuk, mit hozott a negyedik nap!

Reggel a ControlSystem Kft. standján Perényi Szabolcs ügyvezetővel beszélgettünk, majd Fekete Csaba mutatta be kameránk előtt a Miyano ABX-64SY gépét. Ez a felső kategóriás gép két revolverfejet és egy ellenorsót képes kezelni, és ilyen opció mellett összesen 24 darab szerszám fér el benne egyszerre. A Miyano majdnem száz éves múltra tekint vissza, és máig megőrizte a hagyományos gépgyártás bizonyos szokásait, így például a gépágy ma is kézi hántolással készül, tehát nagyon pontos, merev és emellett nagy teherbírású.

A ControlSystem gépbemutatóját a Mimiko Kft. komplett palettájának ismertetése követte Mikolai Elemér úr előadásában. A Mimiko Kft. ügyvezetője nagy örömünkre elmondta, hogy rendszeres olvasója cnc.hu oldalunknak, éppen ezért keresett fel minket már a kiállítás előtt, hogy találkozhassunk. Bemutatójában az EXAIR sűrített levegős rendszert, és annak előnyeit, széleskörű felhasználhatóságát mutatta be. A látványos, háztartási eszközöket sem nélkülöző bemutató alatt számos érdeklődő megállt a standnál, hogy megnézze, mire is képes 6 bar nyomású levegő és a Venturi-elv. A hatékony tisztítás és szivattyúzás mellett a rendszer hűtési feladatokra is tökéletesen alkalmas, méghozzá igen hatékonyan. A Mimiko Kft. az EXAIR rendszerek mellett az Ingersoll Rand, illetve a Doosan kéziszerszámait is forgalmazza.

INDUSTRIAUTOMATION - A negyedik napKora délután még visszatértünk Vitányi Róberthez a Schunk standjára, és a kicsit nyugodtabb péntek délutáni forgalom mellett volt időnk hosszabban beszélgetni a Schunk magyarországi helyzetéről, a forgalmazott termékeikről, és az ember nélküli, teljesen automatizált üzemről.
Egy japán üzemben megvalósították a tökéletesen automatizált és robotizált gyártást. A gyárlátogatásra érkező vendégeket talán az lepi meg a legjobban, hogy a gyárban sötétség és hideg van, hiszen a robotok ilyen körülmények között is működnek, másrészt pedig egyetlen kicsi mellékhelyiség van a látogatók számára, mivel a humán munkaerő nélkül nincs szükség a közösségi helyekre sem. A gyárat néhány kilométeres távolságból egyetlen mérnök felügyeli otthonába telepített monitorok és távvezérlés segítségével.

A Renishaw díjnyertes PH-20-as öttengelyes mérőfeje

A Renishaw díjnyertes PH-20-as öttengelyes mérőfeje

A délutánt, és így a kiállítást a Renishaw standján zártuk, ahol a tavalyi Mach-Tech-hez hasonlóan Bali Endre kereskedelmi vezető mutatta be a kiállított termékeket, és azok előnyeit. Bemutatójában megismerhettük a PH 20-as öttengelyes mérőfejet, ami szakít a korábbi módszerekkel, és már nem csupán előre indexált pozíciókban képes méréseket végezni, hanem a furatra pozicionálás után bármilyen szögben. A termék egyébként kitüntetést kapott az INDUSTRIAUTOMATION kiállításon. Emellett megismerhettük még a Renishaw körtesztelő mérőfejét, melynek segítségével tökéletesen felmérhető a szerszámgépek állapota. A körteszt során pl. egy függőleges megmunkáló központ az asztallal körinterpolációt végez egy fix középpont körül, és a mérőműszer a folyamat során információt gyűjt arról, hogy ez a kör mennyire pontos, mennyire tér el az elméleti körtől. Ennek köszönhetően a gép állapota és pontossága még a gyártás előtt optimalizálható.

Az interjút követően a többi kiállítóhoz hasonlóan elkezdtünk pakolni és hazaszállítottuk a standunk elemeit

A múlt hét anyagait tegnap elkezdtük feldolgozni, így ismét kiválogattunk néhány fotót, és végre elkészült az egész hetet összefoglaló kedvcsináló videónk is:

 

[nggallery id=54]

További információ

Az INDUSTRIAUTOMATION hivatalos honlapja

Megosztás
[
    ]