Anekdoták a gépipar mindennapjaiból – III.

“Ha nem hibázol folyton, az annak a jele, hogy nem hozol létre semmi újat.” (Woody Allen)

 

Az alábbi történet egy szerviztechnikussal esett meg. Hasonlóan a sorozatindító cikkünkben leírt problémához, itt is a mérőeszköz tréfálta meg a szakembereket. Szerencsére rájöttek a hiba forrására.

EllenorsóA történet főszereplője egy ellenorsóval rendelkező gép. A hiba az volt, hogy a munkadarabot nem vette át rendesen az ellenorsó. A forgalmazó ügyfele jelezte, hogy az ellenorsó a főorsóhoz képest 0,2mm-rel magasabban van. Az ügyfél vállalta, hogy helyrehozza a hibát, csak az a kérdése, hogy hogyan, miként tudja korrigálni. Elmagyarázták neki telefonon, hogy az ellenorsó alatt vannak lemezek, abból kell leköszörülni annyit, hogy megfelelő legyen.

Másnap ismét hívta az ügyfél a technikust és közölték, hogy még mindig nem jó. Természetesen kimentek megnézni, mi lehet még ezen felül a baj. Saját eszközzel, amit a gyártó is előír, elvégezték a szükséges méréseket, amiből kiderült, hogy az ellenorsó most 0,2mm-rel alacsonyabban van a főorsóhoz képest. Természetesen a szervizeseket is érdekelte, mit mért ennyire félre az ügyfél.

A különbség azonban csak az volt, ő mágnes talpas állványt használt, ami körbeforgatáskor a gravitációnak engedelmeskedve lejjebb esett, az óra 0,4mm-t csalt. Mikor pedig visszaforgatta felülre, visszaállt 0-ra. A szervizesek mérőeszköze ellenben tengely-középpontból mért, nem tudott billenni.

Miután visszaállították az ellenorsó magasságát, már foglalkozhattak az átvételi hibával. Ott viszont már a munkadarab megmunkálásával volt gond, rossz volt az átvételi szög, ezért nem tudta rendesen átvenni a darabot.

(Az anekdota-sorozat korábbi cikkei ITT és ITT érhetők el.)