myNCT – GRAFIKUS TÁMOGATÁS AZ NCT 200 VEZÉRLŐCSALÁDBAN

A munkadarab kontúrját az érintőképernyőre akár az ujjunk hegyével felrajzolva, néhány dialóg táblázatot kitöltve pár perc alatt elkészíthetjük és grafikusan azonnal le is szimulálhatjuk a megmunkálást. Természetesen mindezt egy másik technológiai program végrehajtásával egy időben is megtehetjük.

2011. tavaszára körvonalazódott az NCT Ipari Elektronikai Kft. új grafikus editor szoftverének terve, a projekt a myNCT nevet kapta. Az első grafikus szerkesztési lehetőségeket egy évvel ezelőtt mutattuk meg a MACH-TECH kiállításon. A myNCT célja, hogy az ISO NC programozásban – ún. G kódú programozásban – kevésbé járatos felhasználóknak segítséget nyújtson egyszerűbb megmunkálási profilok kialakításához és az NC kód előállításához.

A myNCT az NC kód elkészítését, tesztelését és kódkészítés tanulását támogatja, ötvözi az egyedülállóan könnyű kezelhetőséget a kifinomult szerszámpálya generálással. A program futtatható az NCT 201 vezérlőből a szerszámgépen, a helyben történő programkészítéshez. Futtatható asztali PC-ről vagy notebookról is az NC kód távoli elkészítéséhez, az NC kód előzetes teszteléséhez vagy gyakorláshoz, tanuláshoz. A vezérlőn Windows CE operációs rendszer alatt, a PC-n Windows Xp/Windows 7 alatt fut. A myNCT kódja Python programozási nyelven készült.

A myNCT kezelőfelülete támogatja az NCT 201 vezérlő érintőképernyős kezelését is, lehetőségünk van akár az ujjunk hegyével vagy a szokásos egér és billentyűzet kombinációval felrajzolni a kontúrt. A végeredmény ellenőrzése természetesen 3D-ben is lehetséges. A program jelenleg 4 nyelven érhető el: magyar, angol, lengyel, német.

A legfontosabb képernyők:

 

A myNCT kezelői felület

1.ábra: A myNCT kezelői felülete

 

 

 

Az NC szimuláció

2.ábra: Az NC szimuláció

 

 

A ciklus panelek (G76 menetvágás)

3.ábra: A ciklus panelek (G76 menetvágás)

 

Kész munkadarab 3D-ben

4.ábra: Kész munkadarab 3D-ben

 

Tesztelj és tanulj nálunk az NCT Akadémián NCT ajándékokért és tanfolyam kedvezményekért. Jelentkezés és bővebb információ az Akadémia honlapján és a fórumokon: http://akademia.nct.hu/

Írta: Apostol Attila
NCT Ipari Elektronikai Kft.
apostol.attila@gmail.com

További információ

NCT Akadémia a CNCMedia Tudástárban
Az NCT Akadémia honlapja