Harmadára csökkent a programozási idő

az elkészült burkolatA NES Architectural maratoni feladattal nézett szembe, mikor elvállalta 110, eloxált alumínium panel legyártását, amiken egyenként 27 véletlenszerű furatsor hullám található 1.200 furatból, 6 különböző – szintén véletlenszerű – átmérőben. A 2012-es londoni olimpiai falu áramellátó al-állomásainak művészi burkolatának elkészítésével bízták meg őket.

A világ egyik legerősebb CAD/CAM lemez specifikus szoftverét, a Radan-t használva nem csak kiemelkedő minőségi munkát tudtak végezni, hanem egy, kifejezetten erre a munkára írt makrónak köszönhetően 770 órányi programozási időt sikerült megspórolni.

„A 27, teljesen különböző, véletlenszerű hullám leprogramozása panelenként, melyek dombornyomott furatokból állnak – mondta Patrick Holt, a NES Architectural értékesítési igazgatójamég Radan-nal is 10 órányi programozási időt vett volna igénybe panelenként a Safan Challanger revolver lyukasztón, ami összesen 1100 órányi programozást jelent az egész, 132.000 furatból álló, 2.970 hullám elkészítése során.”

A makró által generált CNC program biztosította, hogy mind a 132.000 furat egyedien legyen elhelyezve a 110 panelen és a programozási időt harmadára vágta vissza. „A makrót használva három és négy óra között volt az egyes panelek programozási ideje” – mondta Patrick Holt. „Így összesen körülbelül 330-440 óra között van a teljes projekt programozási ideje, ami masszív megtakarítás az 1.100 órához képest, amennyi e nélkül lett volna.”

Egy további nehézséggel szembesültek azzal, hogy a furatot és a dombornyomást más-más oldalról kellett elkészíteni. „Ez azt jelentette, hogy miután a véletlenszerű méretű és helyzetű furatot elkészítettük, a lemezt át kellett fordítani, hogy a dombornyomást elvégezhessük. Ez 6 programot jelent oldalanként, az átfordítás miatt 12-t panelenként.” Mind a 6 furatméret – 18, 20, 22, 24, 26 és 28 mm – 200-szor szerepelt minden lemezen, továbbá a NES Architecture-nek garantálnia kellett a művésznek, hogy a méretek az egyedi hullámok mentén teljesen véletlenszerűen következnek.

Míg a Challenger ágymérete miatt 1250 x 1000 mm-es lemezek munkálhatók meg, a J57S alumínium paneleket két, 3.6 x 2 méteres és 2.4 x 2 méteres méretben kellett elkészíteni, emiatt többször újra kellett pozícionálni a táblákat. Még ezzel együtt is, egy tábla elkészítése mindössze másfél órába telt.

A NES Architectural-nál egy Radan programozót foglalkoztatnak, és ha szükséges, két további, képzett, műhely szintű programozót alkalmaznak a két Radan állomás programozására. A megbízás miatt Patrick Holt vásárolt még egy három hónapos Radan licenszt, de a maratoni programozási feladatra mind a három programozó állomást ki is használták. Az olimpia után az áramellátó al-állomások Nagy-London villamos energia hálózatának részei lesznek.

Liverpool University épületének burkolata„A Radan támogatási szolgálata nagyon segítőkész és készséges volt. Egy pénteki napon kerestem meg őket a feladattal, a makrót pedig megkaptam hétfőre. Alapvetően ez egy véletlen generátor, pont, amire szükségünk volt a véletlenszerű, 6 különböző méretű furatból és a hozzá tartozó dombornyomásból álló hullámok elkészítéséhez.”

A NES Arcitectural híres a testre szabott, kiváló minőségű, ámde szűk piaccal rendelkező építészeti fémtermékek és burkolatok terén, mint a tetőszegélyek, homlokzatburkolatok, valamint ablakok, ajtók és függönyfalak.

Korábbi projektek:

– Eloxált gyémánt alakú alumínium homlokzatburkolat a liverpool-i egyetemnek, mely megnyerte a RIBA Nort West Architectural Award-t

Londoni Grosvenor Waterside, ahol képek kerültek a panelekre, melyek körbe futják az épületet – 7.000 panelből 6.900 teljesen egyedi

– Komplex ívek és vágások a BP lowestoft-i Valhall fúrótornyának átriumába

– UV nyomtatással kombinált homlokzatburkolat, az Egyesült Királyság legnagyobb falfestménye a Poole buszállomáson

– Testvércégükkel, a NES-szel közösen elkészített, az Egyesült Királyság legnagyobb LED installációja, melynek a tervezését, gyártását és beépítését is végezték. Két egyedi, téglából és üvegből épített válaszfalból áll a Westfield Shopping and Lifestyle Centre a központi és északi árkádok belső terei körül, a londoni Stratford-ban, az olimpiai falu közelében.

Az essex-i Colchester székhelyű NES Architectural korábban Guilform-ként volt ismeretes, mígnem csatlakozott a NES csoporthoz 2010 őszén, de a Radan-t már 20 éve használják. A két szomszédos , összesen közel 10.000 négyzetméteres telephelyen működő NES Architectural 20 főt foglalkoztat, dupla annyit, mint a NES.

Patrick Holt az egyik elkészült panellelMivel egyedi munkákra szakosodtak (Patrick Holt szerint a tízes sorozat már ritka), ezért a Radan-t megszakítás nélkül használják. „Sok fémlemez beszállítóval ellentétben nekünk nincsenek ismétlődő munkáink. Miután befejeztünk egy projektet, nagy valószínűséggel nem fogjuk még egyszer ugyanazt legyártani, így a Radan programozása hozzá tartozik a mindennapos feladatainkhoz.”

Mikor egy megrendelő terveit megkapják – néha dxf fájlokat, néha csak vázlatokat – újrarajzolják azokat Inventor-ban, vagy közvetlenül Radan-ban. „A Radan-ban kialakítjuk az üres panelt, kiválasztjuk a szerszámokat és létrehozzuk a CNC kódot. Igen gyakran gyártunk egy 1 x 1 méteres mintadarabot, melyen elkészítjük a teljes projekt minden részfeladatát. Azért használjuk a Radan-t, mert nagyon rugalmasan programozható és a prototípusgyártásban ez az ipari standard. Szerintem mindenki Radan-t használ, nemde? Mi minden munkanap, minden munkaórájában használjuk – ez a kulcsa a munkánknak, e nélkül nem tudnánk teljesíteni a projektjeinket.”