Computer Aided Manufacturing – CAM

CAM szoftver haszálat közbenSzámítógéppel támogatott gyártás (CAM) lényegében egy számítógépes szoftver és annak használata a gyártás előtt, mellyel egy szerszámgépet vagy kapcsolódó gépeket lehet  irányítani. Ez nem az egyetlen létező definíciója a CAM-nek, de talán a leginkább elterjedt. A CAM még jelölheti egy számítógép használatát amely segít a gyár minden működési területén, beleértve a tervezést, vezetést, szállítást és raktározást. Elsődleges célja, hogy gyorsabb termelési folyamatokat, alkatrészeket készítsen, a korábbinál pontosabb méretekkel és anyagfelhasználással. A lehető legkisebb nyersanyag  felhasználásával, miközben lehetőség szerint csökkenti az energia felhasználást.

A CAM a soron következő számítógéppel támogatott folyamat a CAD (számítógéppel támogatott tervezés) és néha a CAE (számítógéppel támogatott mérnöki tevékenység) után, hiszen a CAD programokkal elkészült modellek, melyeket ellenőrzitek a CAE-vel, beilleszthetők egy CAM szoftverbe, mely irányítani fogja majd a szerszámgépet.

Hagyományosan a CAM egy számvezérlésű (NC) programozó eszköz, ahol kétdimenziós (2-D) vagy háromdimenziós (3-D) alkatrész modelleket – melyeket egy CAD szoftverrel készítettek el – használnak arra, hogy G-kódot generáljanak, mellyel CNC szerszámgépeket vezérelnek.

Mint minden “Számítógéppel támogatott” technológia esetén, a CAM sem helyettesíti a képzett szakembereket. Használatakor továbbra is szükség van gyártómérnökökre, NC programozókra, gépbeállítókra, technológusokra. A CAM gyakorlatilag kihasználja a képzett gyártó szakemberek tudását a fejlettebb hatékonyság növelő eszközei révén, miközben segíti a szakmában újoncokat is a vizuális, szimulációs és optimalizáló eszközei segítségével.

Januárban induló új rovatunkban a Magyarországon elterjedt és használatban lévő CAM szoftverekről fogunk rendszeresen beszámolni. A hírek és újdonságok mellett a hazai forgalmazókkal együttműködve érdekes és hasznos ismeretanyagot szeretnénk kétheti rendszerességgel olvasóinknak biztosítani.

 

Megosztás
[
    ]