– Második rész –
Miről szól az első rész? Olvassa el itt!
– Mitől nehéz hidraulika-rendszereket gyártani?
– Attól, hogy ez a szakterület is minden hónapban változik. A hidraulika nagyon gyorsan fejlődő ágazat, egészen hasonló a számítógép-iparhoz. Ha az ember vesz egy számítógépet, hazaviszi és kicsomagolja, az addigra már elavult technológiának számít. A hidraulika pedig ugyanilyen, tehát folyamatosan követni kell az újításokat, fejlesztéseket, mert aki nem tart lépést, az hamar elveszítheti a versenyképességét.
– Ha a számítógépeknél az jelenti a fejlődést, hogy egyre több áramkört képesek egyre kisebb helyre bepréselni, akkor a hidraulika területén mi jelenti a fejlődés irányát?
– Lényegében a hidraulika szabályozhatósága és bonyolultsága. Az, hogy minél nagyobb nyomástartományt lehessen átfogni, és minél gyorsabban és pontosabban lehessen beállítani a megfelelő nyomást. Vegyünk például egy tápegységet. A vevő ezt szeretné minél több alkalmazáshoz felhasználni, és a jövőbeni igényeihez is megfelelően kell méretezni. Anyagot és költséget spórolni úgy lehet, ha egy blokkba építünk bele minél több funkciót. Ez természetesen növeli a készülék bonyolultságát, de még így is megtakarítást jelent.
Emellett az is egy fontos szempont, hogy minél egyszerűbben lehessen használni a készüléket. A magasan kvalifikált gépkezelők költsége magas, így a gyártók igyekeznek a lehető legjobban leegyszerűsíteni és automatizálni a rendszereiket, hogy így alacsonyabb képesítésű emberekkel is el tudják végeztetni a feladatokat.
A megbízhatóság is kulcsfontosságú ezeknél a rendszereknél, hogy minél magasabb legyen az „up time”, vagyis a leállás nélküli üzemidő. A mai gépeknek közelíteniük kell a 100%-os célértéket, így a mai elvárás egy ilyen készüléktől 90% körül vagy afölött van.
A készülékeknek közelíteni kell a 100%-os "up time"-hoz
– Hogy látják a jövőt, terveznek-e bővítést vagy átalakítást a cég struktúrájában, a munkaerőben vagy a gépparkban?
– Körülbelül hat éve együtt van a csapat, már jól összeszoktunk. Ettől függetlenül, ha a jelenlegi projektek lezárulnak, akkor tervezzük az épület bővítését, a telek rendezését, illetve némi beruházást a gépparkban is. Ha sikerülnek a terveink, és erre elég jó kilátásaink vannak, akkor veszünk egy-két megmunkáló gépet.
– Milyen nehézségeket kell leküzdeniük a munkájuk során? Mi az, amin szívesen változtatnának?
– Nehézséget jelent, hogy a megrendelők sokszor igyekszenek halogatni a megrendelést, azután viszont szeretnék azonnal megkapni a terméket. Ez nagyon nehéz akkor, amikor egy hónapra előre tervezünk, és elhangzik az a mondat, hogy „Akkor holnap meg tudnátok csinálni?”. Emellett az a jelenség is fel szokott lépni, hogy az ügyfél nem igazán tudja, hogy mire is van szüksége. Ekkor ki kell mennünk, beazonosítani az alkatrészt, legyártani, és utána vagy személyesen kiszállítani, vagy kiküldeni. Rosszabb esetben az is előfordult már, hogy miután beazonosítottuk az alkatrészt, máshonnan rendelik meg, de ettől igyekszünk megvédeni magunkat.
– Mit gondolnak a hazai gazdaságról és a magyar vállalkozók helyzetéről?
A készülék egyszerű kezelhetősége nagyon fontos a gyors és megbízható gyártás érdekében
– Rettentő nagy nehézséget jelent a hazai cégek számára az adórendszer. Nem az egykulcsos adórendszerről beszélek, hanem arról, hogy havi ÁFA bevalló vagyok a bevételeim után – magyarázta Kirschner úr. Az ÁFÁ-t sokszor virtuális bevételek után kell kifizetni. Különösen a multik preferálják a 60-90 nap után történő valós kifizetést. Az hagyján, hogy ilyenkor 2-3 hónapig előre, bevétel nélkül kell több milliós tételeket kifizetni, az igazi nehézség az, amikor az állam a virtuális bevétel után megtartja az adót, ha megtörtént a kifizetés, ha nem. Hiába tartom a kezemben egy cég hivatalos csődeljárási papírját, az állam megtartja ezt a virtuális bevétel alapján befizetett valós adót. Tehát nem elég, hogy a munkaidő és a munkadarab kifizetetlenül marad, még az állam is megadóztatja a terméket, és ezt később sem téríti vissza. Az utóbbi évek csődeljárási ügyeiből soknak volt ez az alapja.
Ezen kívül fontos lenne, hogy a saját vállalkozóit tőkeerősítse az állam, ne pedig a külföldi multinacionális nagyvállalatokat támogassa ennyire. Az igaz, hogy ezek a nagy cégek koncentrálva teremtik meg a GDP bizonyos hányadát, de a döntő többséget akkor is a magyar vállalkozók jelentik. Ezek a nagy cégek adómentességet vagy nagy adókedvezményeket kapnak, de amint ez csökken vagy megszűnik, tovább állnak más országba. A nyereséget pedig kiviszik az országból az ittlétük alatt is, de főleg amikor elköltöznek. Ha megnézzük a többi európai országot, mindenhol azt lehet látni, hogy a saját vállalataikat támogatják és védik, és csak ezután jöhetnek a külföldiek. Nálunk ez pont fordítva van.
A gazdaságnak frissítést az tudna biztosítani, ha az emberek itthon költenék el a pénzüket. Az, aki csak dolgozni jön ide, az a pénzét sem itt fogja elkölteni.
Anyagot és költséget spórolni úgy lehet, ha egy blokkba építünk bele minél több funkciót
– Hogy látják a hazai szakoktatás helyzetét?
A szakemberképzés hiánya, az oktatás minőségének rohamos romlása komoly problémát jelent, mert az idősebb generációk által felhalmozott tudás velük együtt tűnik el. Ma Magyarországon főként alkatrészgyártás folyik, amihez egyre alacsonyabb képzettségű embereket várnak, és így a jó szakmunkásokra, technikusokra is csökken a kereslet. Korábban a nagy tervezőirodákban sok mérnök dolgozott együtt, és az egyetemről kikerült tapasztalatlan mérnökök tudtak kitől kérdezni, és viszonylag gyorsan átfogó rálátást kaphattak a gépészet több területére. Ma frissdiplomások javát multinacionális cégek veszik fel, sokszor nem is mérnöki munkára. De ha mérnökként alkalmazzák őket, akkor is többnyire csak azt a kis szeletet ismertetik meg velük, ami az ő munkájuk. Ha pedig új területre szeretnének menni, akkor elölről kell kezdeniük szinte az egészet. Kis mérnökirodákhoz pedig alig tudnak jelentkezni, mivel azok a talpon maradással küzdenek.
– Milyen lehetőségeket látnak a szakképzés fejlesztésére, min változtatnának Önök?
– Ebben a cégeknek nagy szerepe lehet. Már akkor kellene támogatni az egyes fiatalokat, amikor a szakiskolába mennek tanulni. Ha azt akarják, hogy értsen az általuk használt technológiákhoz, akkor azt elérhetővé kell tenni az oktatás ideje alatt is. Így amikor kijön az iskolából, akkor már majdnem azonnal használható az iparban, és nem kell huzamosabb időt tölteni az átképzésére vagy képzésére. A jelenlegi oktatási rendszer ugyanis olyan szakembereket produkál, akiknek a tudása nem a mai ipari elvárásoknak felel meg. Ez főleg a felsőoktatásra érvényes, mivel rendes technikusi képzés pedig szinte nincs is az országban.
Egy mérnök ismerősünk például óraadó egy egyetemen, és nem csinál mást, mint a napi életből vett fotókat mutatja be, valamint elmeséli, hogy azon mi látható, milyen folyamatba illeszkedik, stb. A diákok nagyja szájtátva ül, mert még sosem látott ilyet. Véleményünk szerint az oktatásnak szorosabbra kellene fűznie a kapcsolatot az iparral.
Persze a megfelelő egyensúlyt nehéz megtalálni a gyakorlati és elméleti oktatás között. De hasznos lenne például valós ipari problémák megoldására tanítani a fiatalokat, nem pedig régi, mondvacsinált feladatokat adni nekik. Igaz, ez az oktatóra több feladatot ró, de lehetne együttműködni cégekkel, akik biztosítják a témát és esetleg konzulenseket is hozzá. Emellett a csoportmunka támogatása is fontos lenne, mert ma a mérnököknek alapvetően nem egyedül kell dolgozniuk. Az iparban szinte mindenhol csapatmunka folyik, a különböző szakterületek mérnökei számára fontos, hogy tudjanak egymással kommunikálni és sikeresen együtt dolgozni. Nagyon reméljük, hogy a közeljövőben pozitív változás történik az oktatásban, és így Magyarország az alkatrészgyártó szerepből magasabb lépcsőfokra léphet, és nagyobb elismerésre tehet szert.
Köszönjük Kirschner Ferencnek, a Kirschner Hidraulika Kft. vezetőjének, hogy a rendelkezésünkre állt. További sikereket, valamint eredményes hazai és nemzetközi szereplést kívánunk!
Miről szól az első rész? Olvassa el itt !