Magyar gyártású vasútikocsi a láthatáron!

A MÁV egyik leányvállalata két saját tervezésű intercity kocsi prototípusának legyártására kapott engedélyt. A tervek szerint az összeszereléshez szükséges alkatrészek 80 százalékát magyar beszállítóktól szereznék be, és az összeszerelést az idei év végén, a MÁV szolnoki járműjavító egyik csarnokában kezdenék el. A saját tervezésű vasútikocsik teljesen megfelelnek az európai szabványoknak és ráadásul még 50 millió forinttal olcsóbbak is a külföldi kocsiknál.

“Ez a projekt lehetőséget biztosít arra, hogy bebizonyítsuk, hogy képesek vagyunk új személykocsik gyártására, és Magyarországon mintegy másfél évtizedes szünet után újraindulhat az iparág” – mondta Meggyes Tibor, a termelésszervezés-vezető

Szolnokon jelenleg csak karbantartási munkákat végeznek, a vasúti járműgyártást már 17 éve leállították. A MÁV járműparkja ezzel párhuzamosan pedig kiöregedett, mára a kocsik átlagéletkora meghaladja a 30 évet. Ebből adódóan kétszáz IC-kocsit kíván a következő tíz évben beszerezni, illetve felújítani a MÁV. Ezt a munkát szeretné a magyar leányvállalat megpályázni.

“Első lépésként két prototípust készítünk el, az engedélyt a MÁV Zrt. igazgatóságától már megkaptuk. Terveink szerint 2012 végére ezeket át fogjuk adni a MÁV-Start részére” – jelentette ki Zaránd György, a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatója.

Az új prototípusok 200 kilométeres végsebességre lesznek képesek, a szerelvényeket pedig teljesen klimatizálják. Az utazók számára továbbá elérhetó lesz az eddig nemigen használt virtuális utas tájékoztató is.

A tervek szerint a tesztekre 2013 tavaszán kerül majd sor, és ha a szerelvények megfelelnek az előírásoknak, akkor kezdőthet a sorozatgyártás.

forrás: hírTV

Megosztás

Papp Oliver

A CNCMedia alapító főszerkesztője. CAD szakértő. Legújabb generációs szerszámgépekről, technológiai fejlesztésekről, szoftveres megoldásokról, valamint legfontosabb hazai és külföldi rendezvényekről ír 2008 óta. 

Tags:

[
    ]