Kapcsolj környezetbarátra!

Villamos meghajtású járművek – ez a témája több brnói szakvásárnak 2011-ben

A közlekedési eszközök hajtására egyre szélesebb körben alkalmazzák a villamos áramot, a 2011-es év pedig több lehetőséget is kínál a Brnói Vásárváros látogatóinak arra, hogy megismerkedjenek a villamos hajtású közlekedési eszközökkel.

Március végén, április elején az AMPER szakvásáron állítottak ki villamos autókat, sőt ezekkel próbautat is lehetett tenni – így többek között a TESLA ROADSTER-rel is. A kiállítók más, a villamos hajtású autókhoz kapcsolódó technológiákat, legfőképpen feltöltő állomásokat is felvonultattak.

A sorozatgyártású villamos autók és tanulmányautók kétségtelenül csábító okot jelentenek a június 4-9. között rendezett AUTOSALON BRNO látogatására. A cseh kereskedőknél jövő év elején jelenik meg a forradalmi Opel Ampera, amelyben a jármű hajtására szolgáló villamos áramot belsőégésű motor szolgáltatja. Szintén villamos hajtású, sorozatgyártású kocsikat találnak a vásárlátogatók a Citroën és a Peugeot standján is. A négyüléses Citroën C-Zero és Peugeot iOn modellek mintegy 130 kilométeres távolságot képesek egy feltöltéssel megtenni.

Mindkét francia autógyártó villamos hajtású sportautó-tanulmányokat is bemutatnak: ez lesz a Citroën Survolt és a Peugeot EX1.

Az Autosalon Brno keretében a kisebb gyártók és az egyetemek fejlesztő csapatai is bemutatják a fejlesztéseiket, így például itt jelenik meg a cseh Kaipan VoltAge.

A főiskolák és egyetemek kutatási projektjeiből és diákmunkájából született villamos hajtású autóit hagyományosan, így idén is az MSV Nemzetközi Gépipari Szakvásáron (október 3-7.) között mutatják be.

Manapság már bevált közlekedési eszköznek tekintik a villamos kerékpárokat, amelyek a november 10-13. között rendezett Bike Brno fontos kínálati csoportját jelentik. A villamos kerékpárokat itt nem csupán meg lehet tekinteni, hanem a vásárcsarnokban kialakított tesztpályán ki is lehet próbálni.

További információk a Tudástárunkban találhatók!

 

——————————————————————————————————————————————

A Brnói Vásártársaságról

A brnói vásár (Veletrhy Brno) a Közép-Kelet-Európa legnagyobb vásárvállalata, a Messe Düsseldorf vállalatcsoport tagja.  Fő tevékenységét a szakvásárok és a kiállítások rendezése jelenti, valamint foglalkozik standépítéssel, a  vásárközpont valamennyi helyiségének bérbe adásával, a vásárok kísérőrendezvényeinek szervezésével, illetve a szakvásárokhoz tartozó valamennyi szolgáltatással. A vásártársaság a Brnói Vásárvárosban több mint 130.000 négyzetméternyi nettó kiállítási területtel rendelkezik. A Brnói Vásárvárosban évente mintegy 50 vásárt rendeznek, összesen több mint egymillió látogató részvételével.

A magyarországi képviselet (BD-Expo Kft.) rendszeresen naprakész tájékoztatást nyújt a Messe Düsseldorf-csoport rendezvényeiről.
——————————————————————————————————————————————————————

További információ

MSV Brno a CNC Media tudástárában – http://www.cnc.hu/tudastar/?event=msv-2011-2