– Minden bizonnyal a jelen körülmények között is az elképzeléseinek megvalósítására törekszik. Mégis, hogyan képzelné el a magyar felsőoktatást, illetve min változtatna, ha teljesen szabad kezet kapna a magyar felsőoktatási rendszer módosítására?
– A Debreceni Egyetem egyik szabályzata meghatározza azt, hogy miről nyilatkozhatok, illetve miről nem.
A Műszaki Karról elmondhatom, hogy mára letisztult, mi határozza meg létét és létjogosultságát, ez pedig az épülettel, épített környezettel kapcsolatos terület. Mint ahogy említettem a központi kutatási témánk is ez.
Nekünk konkrét és jó elképzelésünk van arról, hogy mi az, amit csinálnunk kell, és abban jók is vagyunk. Ebből kiindulva a kérdésére válaszolva azt tudom mondani, hogy minden egyetemnek, karnak meg kell találnia azt a karonként egy-két kutatási és oktatási feladatot, amiben az országban a legjobb lehet. Ide kellene erőforrásokat összpontosítani. Meglátásom szerint országunk nem annyira nagy, hogy bizonyos képzések esetén régiós érdekeket – mármint, hogy az adott képzés minden régióban legyen – be kellene tartani. Itt nálunk a Műszaki karon több olyan képzés is van, ami a Dunától keletre csak itt található (pl építészmérnök BSc, MSc) és nem hiszem, hogy a szomszédos régiók ahol építészképzés nincs szakemberhiányt mutatnak ki ezen a területen.
– Az épületmechatronikai szakirány ezek szerint egy friss képzés. Cégek javaslatára indult el vagy inkább kutatási célzattal hozták létre?
– Olyannyira friss ez a szakirány, hogy az országban sehol máshol nincs ilyen képzés. Cégigényeknek megfelelve alakítottuk ki. Mi azért nem indítunk képzést, hogy a hallgatói létszámot növeljük, és közben esetleg a végzettek nem tudnak elhelyezkedi. Van olyan képzésünk, amire van engedélyünk, de pont ezen okok miatt nem indítjuk.
Magyarországon és világszerte megváltozott az épületekkel kapcsolatos gondolkodásmód az utóbbi tíz évben, főleg az energiaárak növekedésének hatására. Régebben az energia árát könnyen ki lehetett fizetni akár cégek, akár háztartások szintjén. A befolyt jövedelem egy kéttagú háztartásban tíz évvel ezelőtt minden nehézség nélkül fedezte az akkori víz, villany és gáz költségeket. Amikor emelkedtek az energiahordozók árai, melyeket hagyományosan használunk – mint pl. gáz és villamos energia, stb. –, akkor egy ideig az ipar együtt tudott haladni az ár emelkedésével, kidolgozott olyan megoldásokat, amelyekkel lehetett csökkenteni a költségeket.
Például jobb építőanyagokat találtak ki; kitalálták, hogy tegyünk az épületekre 5 cm-es szigetelést. Kidolgoztak itt nálunk is olyan betont – ami akkor nagy szenzáció volt –, hogy szalmát kevertek bele, és ezáltal jobb lett a beton hőszigetelő képessége. Így ezek az értékek elkezdtek hasonlítani a hagyományos vályogtéglához, amit sokan nagyon jónak gondoltak. Elkezdték az ablakokat kicserélni, így annak is kisebb hőátbocsájtási tényezője lett, UV-sugarakat visszaverő üvegek kerültek a nyílászárókba. Ezeknek a fejlesztéseknek azonban napjainkra úgy tűnik, hogy vége van, 20-25 centi hőszigetelést már nem lehet feltenni egy házra – pedig 40 kellene szám szerint. Ezután jöttek az épületgépészek, akik elkezdték szabályozni, hogy mikor legyen fűtés, mikor nem. Ehhez viszont már szükségesnek bizonyult az a villamos ismeret, ami a hűtő-fűtő-szellőztető rendszerek kezelését, szabályozását tudta kezelni. Innentől kezdve, ha van információnk, hogy mit kellene csinálni, akkor miért ne kellene beavatkozni?! Ha pedig így levezettük, hogy ez az érzékelés-döntés-beavatkozás folyamata, akkor ezzel a mechatronikáról beszéltem. Így jött az ötlet is, hogy ha van már nálunk épületgépész tanszék, és épületgépészetből elég jók vagyunk, valamint van építész és építő tanszék is, akkor miért ne lenne a mi mechatronikánk épületmechatronika, támogatva a felénk igényeket támasztó cégeket. Emellett azt gondoljuk, hogy ilyen szakembereket képzünk, azzal senkit sem tartunk távol attól, hogy végzés után mechatronikai mérnökként gyártóiparba, autóiparba vagy máshová helyezkedjen el. Hiszen egy pneumatikus szeleppel mi ugyanúgy mozgatunk egy ablakot, mint mások egy gép karját. A mi gondolatvilágunkban a központi fogalom azonban mégiscsak az épület.
– Összességében mitől ilyen eredményes az Önök gyakorlati képzése?
– Fontosnak tartjuk, hogy a tudás, amit a diákok megszerezhetnek, az ne csak a katedráról érkezzen, hanem a gyakorlatból, az ipari életből is. A környékről sok szakember jár hozzánk kutatni, és majdnem száz külsős óraadónk van, hogy a megfelelő tudást átadhassuk. Nálunk például nem lehet valaki úgy tanársegéd, hogy elvégezte az egyetemet, és utána ne dolgozott volna legalább 1-2 évet az iparban. Egyszerűen nem vesszük fel a frissen végzetteket, hogy a könyvből elolvasott tudásukat a náluknál 2-3 évvel fiatalabbnak tanítsák, és így kivesszen abból a tapasztalat és a tényleges megértés. Így sokkal nehezebb oktatót találni, de azt gondoljuk, hogy aki így érkezik, az már határozottan tudja, hogy miért jön ide. Nyilván nem a sok fizetésért, hanem más megfontolásból. Természetesen az oktatói létnek is vannak előnyei, melyeket jól ki lehet használni, de mégis más lehetőségeket biztosít, mint az ipari állások zöme. Talán két kollégánk van, akik közvetlenül az egyetem után nálunk helyezkedtek el. Azt gondolom, hogy a mérnökképzésben az oktatók ipari gyakorlata elengedhetetlen.
Remélem, hogy a honlapukon való megjelenésünkkel jó hírünket viszik, és a későbbi együttműködésünkkel közösen léphetünk fel az oktatás fejlesztéséért.
Köszönjük Csörsz Róbertnek, a Debreceni Ipari és Hobby CNC Találkozó főszervezőjének és Dr. Husi Gézának, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar oktatási dékánhelyettesének az interjúk elkészülését. További sikeres együttműködést kívánunk!