A siker titka – Borsodi Műhely Kft. 2/2

– Második rész –

Miről szólt az első rész?  Olvassa el itt!

– Az elmúlt években nagy teher nehezedett a magyar piaci szereplőkre is a világgazdasági válság miatt. Hogy érintette ez a céget, milyen problémákkal szembesültek és milyen válaszokat sikerült ezekre kitalálni?

– A válság kezelése nagyon nehéz volt, mivel a termelésünk 58%-ra esett vissza, míg az embereinknek csak a 15%-t küldtük el. Igaz, hogy a 92-es textilipari válság alapján már rutinosan kezeltük a helyzetet – mondja Borsodi Úr mosolyogva –, hiszen akkor 50%-ra zuhantunk. Én először 2008 őszén a sajtóból értesültem a jelenségről. Bár addig sosem volt rá szükség, novemberben megnéztük a rendeléseinket. Nem akartunk hinni a szemünknek, mert akkor a fiúk a műhelyben még alig győzték a túlórákat az év végi hajtásban, de a megrendelések már csak 50%-on álltak. Nagyon sokat számított, hogy azonnal kikértem 3 témában az összes munkatársam véleményét, és már decemberben bevezettük a megszorító intézkedéseket. Akkor azt hitték, hogy megbolondultam, de májusra már csak 25% rendelésünk maradt. Nagyon fontos időben felismerni, hogy milyen folyamatok zajlanak, a másik pedig, hogy az embernek legyen anyagi tartaléka. Még ha hitelt is veszünk fel, amellett is kell lennie anyagi tartaléknak. Tudom, hogy ez nem szokásos, de mi a gyors reagálás és a megfelelő tartalék miatt éltük túl a válságot sikeresen, és a 2010-es évet már 90%-osan zártuk. Már régen elkerültük a 2008-as mutatókat, ráadásul a tartalékainkhoz sem kellett hozzányúlni.

Összességében a jelenség jót tett a cégünknek, mert nagyon dinamikusan kellett fejlődnünk a talpon maradáshoz. Rájöttünk, hogy sok feladatot nem tudunk elvégezni, így át kellett szervezni a teljes céget. Úgy gondoltam, hogy legalább 5-10 évre versenyképes struktúrát kell kialakítani, ezt végre is hajtottuk, bár jóval nehezebb volt, mint gondoltam. Sajnos nem úgy működik, hogy amiben megegyeztünk, és a cég szempontjából logikusnak tűnik, az holnaptól valóban úgy is történik.


– Milyen ütemben zajlik a bővítés és a fejlesztés?

– 2008 előtt 10 éves átlagban évi 30%-os növekedést produkáltunk, ami nagyon nagy szó az egyedi gyártás kategóriában. Jelenleg is folyamatosan veszünk fel embereket minden területre, még improduktív termelésre is. A céget egyébként teljesen átalakítottuk: három osztályvezető lett, operatív osztály, ami az egész termelést magába foglalja, valamint a minőségi illetve a pénzügyi osztály. Az improduktív termelést meg akarjuk erősíteni, ennek megalapozottan és jól kell működnie. Csak erre épülhet a megfelelő infrastruktúrával a produktív termékek és rendszerek, szolgáltatások nyújtása. Az infrastruktúránk megvan, mert épp 2008-ra, a válság kezdetére készült el az egymilliárdos fejlesztésünk, így nagyon nagy lehetőségek állnak előttünk. Még legalább 20 mérnököt tudunk felvenni a K+F részlegre, ami lényegében problémamegoldás és komplex szolgáltatás. Ez utóbbi ugyanis az alapvető célunk: egy másik cég számára a lehető legszélesebb körű szolgáltatást nyújtani, hogy minden számukra szükséges terméket egy helyen szerezhessenek be.

– Jelent-e Önöknek konkurenciát a távol-keleti import?

– Egyelőre nem. Az egyedi gyártás területén nagyon fontos a jó technológia és a magas szaktudás, amiben még hátrányban vannak hozzánk képest. De azt gondolom, hogy a konkurencia mindig is szükséges, különben az ember elalszik és leül, mint az iszap. Konkurencia kell, de az a lényeg, hogy mi legyünk elöl. Az is nagyon fontos, hogy ne becsüljük le a konkurenciát. Bár egy gyárat felszerszámoztunk ott, különösebb kapcsolatunk nincs a helyi piaccal. Azt azonban tudjuk, hogy nagyon fejlődőképesek, gyorsan tanulnak, nagy ambícióik vannak, és jól lehet motiválni őket. Hosszú távon nagy bajban leszünk, ha nem szedjük össze magunkat, és nem figyelünk oda folyamatosan a magas minőségre és hatékonyságra, valamint a komplex szolgáltatásokra.

Brüsszelben voltam egy kamarai látogatáson – de nem csak itt hangzott el –, hogy egész Európa le van maradva a kutatás-fejlesztéssel és a hatékonysággal. Nekünk magyaroknak is ez az egyik nagy hátrányunk: nagyon keményen és nagyon sokat tudunk dolgozni, de sok esetben pocsék hatékonysággal. Ezt látva határoztam el, hogy amennyiben ez hiány Európában, akkor nekünk ezt kell csinálnunk! Ezért indult el nálunk nagy léptekkel a K+F részleg, valamint a hatékonyságra is nagy hangsúlyt helyeztünk.

Komplex szolgáltatásra pedig azért van szükség, mert a nagy gyártók nem szeretnek sokféle dologgal foglalkozni, de ez teljesen logikus is. Éppen ezért, hogy ők minél jobban összpontosíthassanak a saját termékükre, mi igyekszünk minden mást biztosítani a gyártáshoz. Már terveztünk, gyártottunk komplex rendszert, ami azóta is nagyon jól üzemel: egy alkatrészt elvisz az egyik helyről a másikra, ott egy gép elvégez rajta egy műveletet, aztán visszaviszi a helyére. Mindezt 3 másodperc alatt műveli. Ha tehát egy gépet kell hatékonyabbá tenni, vagy a selejtet kell csökkenteni, illetve bármilyen gyártási problémával állnak szemben, akkor bátran fordulhatnak hozzánk.

– A hazai szereplők között van-e jelentős versenytárs?

– Van néhány – és ennek nagyon örülök –, de én úgy gondolom, hogy kevesebb, mint amennyi jó lenne. Éppen tegnap volt egy beszállítói fórum, ahová 37 céget hívtunk meg, de ebből csak 27 jött el. Furcsa, hogy – én mint megrendelő –, a jövőnkről, céljainkról és elvárásainkról beszéltem, és ez egy jelentős százalékukat nem érdekelte. Sajnos sok magyar vállalkozó elhiszi magáról, hogy milyen szuper, hogy már mindent tud, és még nem jutott el oda, hogy még mindig rettentő keveset tudunk. Nem kérnek tanácsot, mindent maguk akarnak kitalálni és megoldani. Én viszont úgy gondolom, hogy minden fórumot és lehetőséget meg kell ragadni a tudás megszerzésére, bővítésére. Ha tehetem, konferenciákra járok új ötletekért, információkért vagy éppen azért, hogy lássam: ezt így nem jó csinálni. Máskor éppen egy unalmas előadáson pörögnek föl a gondolataim, hogy alig bírom őket lejegyzetelni. Mégis kell hozzá az unalom, a közeg, illetve az, hogy ott van időm elgondolkodni.

Egyes cégek sajnos nem is elég színvonalasak, pedig szükségünk van beszállítókra. Egyrészt a megrendelői hullámzás tompítására, másrészt pedig azért, mert olcsók tudnak lenni. Megfigyeltem ugyanis, hogy minél nagyobb egy cég, annál drágábban tud működni. A szervezeti forma fenntartása és az egyre nagyobb szabályozás emelkedő költségekkel jár. És ez egy ördögi kör, mert a fejlődéshez bővítésre van szükség, de a bővülés emelkedő költségeket jelent, tehát a profit fenntartásáért további bővítés kell és így tovább. De ezzel már nem foglalkozom. Valamikor gondoltam arra, hogy csak eddig vagy addig megyünk, aztán felhagytam ezzel, ugyanis ebben a szakmában, ha valaki megáll, akkor az elkezd visszafejlődni. A nyitottság hiánya és a tanulni nem akarás végzetes lehet egy cég számára.

Az európai, illetve a magyar gazdaság erősségét a magas tudásban látom, ezzel van esélyünk labdába rúgni. Termelésben már régen előttünk járnak a keleti országok, így nekünk új dolgokat kell kitalálnunk, kifejlesztenünk, tesztelnünk és készre dokumentálnunk, azután pedig eladni a gyártási jogot a szükséges technológiával együtt.

– Számos új technológia érhető el, mégis sok esetben drágábbak az új termékek. Ön szerint ez minek köszönhető?

– Könnyen előfordulhat, hogy egy alkatrésznek többféle változatát kell gyártani. Ekkor a megmunkáló gép marad, de a környezetet át kell alakítani. És itt jön a képbe az, hogy a mai fiatalok sok esetben nem tudják, hogy hogyan lehet a klasszikus módszerekkel valamit olcsón, hatékonyan megmunkálni. A számítógépes technikák fantasztikusak, én is minél jobban meg szeretném tanulni őket, hiszen bámulatos dolgokat lehet megtervezni és azonnal gyártásra küldeni. De a régi ismeretek nélkül őrült drága alkatrészeket terveznek, holott sokkal egyszerűbb megoldások is vannak.

A gyártástechnológiának természetesen alkalmazkodnia kell a tervezői igényekhez. A tervezőknek viszont sokszor nem tanítják meg rendesen, hogy melyek a jól bevált és olcsó eljárások. Így fordulhat elő, hogy amikor egy projektet elfogadnak, onnantól kezdve senki nem meri vállalni a felelősséget, hogy egy hibásan megtervezett tűrést vagy méretet felülbíráljon. Egy ezredes tűrés például jóval drágább, és teljesen fölösleges is, ha a munkadarab utána egy eltérő hőmérsékletű környezetbe kerül, és a pontosság elmászik a méretváltozás következtében. De egy nagy gyárban, a multiknál ezt senki nem meri szóvá tenni, mert rugalmatlanok, és ez nagy hátrányuk.

Ez a jelenség azért a cég méreteivel összefüggésben van, mert minél nagyobb egy cég, annál több és jobb szabályozási eljárásra van szüksége. Ha pedig túlnő a vállalat, akkor egy módosítási ügylet lefutása a gyártásfolyamat idejéhez képest túl lassú, és az egész folyamat elveszti a lényegét, rugalmasságát. Épp ezért gondolkodunk mi is azon, hogy egy “gyorstüzelő” csoportot leválasztunk a cégen belül, amelyik zsigerből oldja meg az ilyen jellegű problémákat.

– Milyen formában tartják a partnereikkel a kapcsolatot?

– Nagyon elterjedt forma az, hogy elektronikus kapcsolatban állunk, és kész modelleket kapunk, amiket így nagy biztonsággal és félreértések nélkül lehet gyorsan gyártani. A problémánk ezzel csak annyi, hogy sajnos nem egységesek a formátumok, így nagyon sokféle programra kellene beruháznunk, nem mindent tudunk megfelelően kezelni. Vannak megoldások erre a problémára, de ezek elég költségesek. Előbb-utóbb azonban ebbe az irányba fogunk mozdulni, leginkább az időtényező miatt. Ha ez az igény, akkor ennek kell megfelelnünk, és mi igyekszünk követni a világ mozgását.

– Hogy látja a cég jövőjét, mennyire enged kollégáinak beleszólást a vezetői kérdésekbe? Van-e valamilyen filozófiája, ami segíti a cég működését?

Ha mindent nekem kellene csinálni vagy kitalálni, és nem lennék nyitott, akkor valószínűleg még mindig ott lennék a nyári konyhában. Nagyon fontos, hogy együtt gondolkodjunk. Jó példa erre az is, hogy a válság kezdetén mindenkit megkérdeztem. És persze ott a honlapunk is, amit a fiatalok csináltak, mert azt mondták, hogy a régi már elavult és csináljunk egy újat.

Állítólag elég akaratos ember vagyok, de szerintem ezzel csak azok takaróznak, akiknek nincsenek új ötleteik, vagy nem küzdenek azért, hogy az ötleteiket bevezessék. Én mindent a fiatalokra bízok. Van öt szempontom, ami szerint elő kell készíteniük a tervüket, és ha meg tudnak győzni, hogy ez előnyünkre válik, akkor minden további nélkül támogatom őket. Ráadásul, ha valamiben közösen megegyezünk, de nem sikerül, azért én soha nem szólok, eleve felmentem őket, csak azért, hogy ötleteljenek. De még emellett is néha azt érzem, hogy majdnem én vagyok a legdinamikusabb – ennyi idős korom ellenére. Egy kicsit hiányolom a törekvésüket, de folyamatosan bíztatom őket, hogy találjanak ki újabb és újabb megoldásokat, vegyék észre, hogy a világ merre megy.

Európában háromból két cég tönkremegy az első generációváltásnál, mert nincs megfelelően előkészítve. Éppen ezért évek óta dolgozom a generációváltáson, engedem őket döntéseket hozni. Ez természetesen pénzbe, időnként rossz döntésekbe, esetleg presztízsveszteségbe kerül, de ezt is tanulni kell. Ha nem engedem őket hibázni, akkor soha nem lesz belőlük vezető, és soha nem tanulnak meg felelősséggel dönteni.

– Végül elárulná nekünk, hogy mi az a bizonyos öt szempont?

– Hát az első az, hogy nevezzük meg pontosan, hogy miről van szó, mit akarnak megvalósítani, mi a célja az egész tervnek. A második az, hogy mennyibe kerül. A harmadik, hogy mikor van a megvalósítás határideje. A negyedik a megtérülés idejének meghatározása. Az ötödik pedig az, hogy ha nincs megtérülése az elképzelésnek, akkor milyen stratégiai döntések szükségesek ahhoz, hogy az adott fejlesztést vagy ötletet megvalósítsuk. Jelenleg ezt a módszert is tanulják a fiúk, meg azt is, hogy mindent le kell írni, ne csak úgy jöjjenek és mondják az ötleteiket. Fontos, hogy le tudjak ülni, és át tudjam gondolni az ötletüket, de ez beszélgetés és az emlékek alapján nem igazán lehetséges.

A beszélgetés után, készülődés közben láttam a falon egy idézetet, ami azt hiszem, hogy elég jól tükrözi a társaság hozzáállását: “Aki tenni akar, mindenre talál megoldást. Aki nem akar tenni, mindenre talál kifogást.”

Köszönjük Borsodi László Úrnak,
hogy rendelkezésünkre állt, további sikereket kívánunk!

Miről szólt az első rész?  Olvassa el itt!